10'
Megjelenés: 2018. október 26.
Szerző: Buzási Lajosné Kategória: MMSZ hírekMűanyagfeldolgozás

Magyarország műanyagipara 2017-ben

A csomagolóanyag és az alkatrész gyártóknál erőteljes a növekedés.

Az MMSZ minden év közepén elkészít egy átfogó elemzést a magyar műanyagipar helyzetéről, amelyben tájékoztatást ad a műanyagok termelésének, külkereskedelmi forgalmának és felhasználásának, feldolgozásának, illetve a műanyagokból előállított termékek külkereskedelmi forgalmának előző évi eredményeiről, és összehasonlítja azokat a korábbi évek azonos időszakának adataival. Az adatgyűjtést a 2017-es évről a Magyar Műanyagipari Szövetség 353 hazai – zömében 50 tonna feletti mennyiségű – műanyag-feldolgozást végző cég körében végezte el.

 

Alapanyagok

 

Magyarország műanyag alapanyag termelése, importja, exportja és az ezekből számított látszólagos műanyag-felhasználása a főbb polimer típusok esetében és összességében az alábbiak szerint alakult.

1. táblázat: Műanyag alapanyagok termelése 2010 és 2017 között (kt)

Magyarországon 2017-ben 1572 ezer tonna műanyag alapanyagot állítottak elő, ami közel 4%-os növekedést jelent az egy évvel korábbi szinthez képest.

A polietilének gyártása 20,4%-kal 350,7 ezer tonnáról 422,4 ezer tonnára erősödött, ezen belül a kis sűrűségűé 0,4%-kal 51,7 ezer tonnára, a közepes és nagy sűrűségűé viszont jóval nagyobb mértékben, 23,9%-kal, 299,2 ezer tonnáról 370,7 ezer tonnára bővült. A polipropilén előállítása szintén növekedést mutatott – bár sokkal kisebb mértékűt – a 2,9%-kal, 253,8 ezer tonnát bocsátottak ki.

A PVC termelése a 2009-es nagymértékű visszaesés után némi javulást mutatott már 2010-ben is, és 2011-ben tovább növekedett 11,5%-kal, 2012-ben viszont ismét csökkent 8,5%-kal, majd 2013-ban újból jelentősen növekedett 13,3%-kal, 272,3 ezer tonnát állítottak elő belőle. 2014-ben a trend megfordult és minimális, 1,3%-os visszaesés következett be a 268,7 ezer tonnával, majd 2015-ben ismét növekedett 5,6%-kal, 283,8 ezer tonnát érve el. Ezzel az értékkel még mindig nem jutott el a 2007-es csúcstermeléshez, a 356,3 ezer tonnához. A 2016-os év ismét visszacsúszást hozott, 3,7%-os mértékben 273,2 ezer tonnára csökkent. 2017-ben további visszaesés következett be 4,6%-kal, ami 260,6 ezer tonnát jelentett. Az elmúlt 8 év számait nézve úgy tűnik, hogy a PVC termelése már nem tér vissza korábbi fénykora értékeihez.

Az ütésálló polisztirol gyártása ismét visszaesett, 25,2%-kal 53,2 ezer tonnára, és ezzel párhuzamosan a habosíthatóé is csökkent valamivel kisebb mértékben (20,6%-kal), 38,6 ezer tonnát érve el. A polisztirolok előállítása összesen 23,2%-kal 91,8 ezer tonnára csökkent a gyár műszaki problémái miatt.

Az MDI szinten stagnált a 0,1%-os bővüléssel, a TDI kibocsátása viszont ismét tovább erősödött, 9,0 %-kal 219,9 ezer tonnára bővült. Mindkét izocianát termék a legnagyobb értékét érte el a bemutatott időszakban, valamint termelésének kezdete óta.

Az egyéb műanyag alapanyagok között jelentős az aminés az epoxigyanta, kisebb mennyiségben termelnek az országban cellulóz alapú műanyagokat, poliamidot és ioncserélő gyantát. Ezen anyagok termelése is növekedett 4%-körüli mértékben.

A műanyag alapanyagok hazai termelésének szerkezete és típusválasztéka eltér az igényektől. Nem gyártunk pl. pasztázható PVC-t, és műszaki műanyagokat sem állítunk elő nagyobb mennyiségben. Az import mennyisége 2017-ben az előző évihez képest 937,1 ezer tonnáról 5,6%-kal 989,3 ezer tonnára nőtt. A behozatal részaránya a felhasználáshoz viszonyítva jelentős, sőt 2016–ban meg is haladta annak mennyiségét 2,2%-kal, 2017-ben ennél kisebb mértékben, 1,9%-kal.

2. táblázat: Műanyagok importja 2010-2017 között (kt)

A kis sűrűségű polietilén importja 82,7 ezer tonnáról (1,1 %-kal) 80,7 ezer tonnára, a nagy sűrűségűé (3,1 %-kal) 60,7 ezer tonnáról 57,9 ezer tonnára csökkent. Összességében a polietilén import visszaesett 3,3%-kal, 143,4 ezer tonnáról 138,6 ezer tonnára módosult, a polipropilén behozatala 1,1%-kal 144,2 ezer tonnára növekedett.

A PVC por importja nagyobb mértékben esett vissza (8,8 %-kal), 35,4 ezer tonnáról 32,3 ezer tonnára.

A normál és ütésálló polisztirol importjában is erőteljes visszaesést tapasztaltunk, 9,3%-kal 16,5 ezer tonnára csökkent, míg a habosítható típus behozatala nagymértékben bővült, 26,5%-kal 23,0 ezer tonnáról 29,1 ezer tonnára. Összesen 45,6 ezer tonna polisztirolt vásároltunk külföldről, 10,7 %-kal többet, mint egy évvel korábban.

Az alapanyagok exportja gyakorlatilag a termeléssel arányosan változott a következők szerint:

A műanyag alapanyagok exportjának mennyisége 2017-ben 1590,9 ezer tonna volt,5,1%-kal több az előző évihez képest. A polietiléneké erőteljesen bővült, 18,6%-kal 357,5 ezer tonnáról 424,1 ezer tonnára, míg a polipropiléné kissé kevésbé, „csak” 5,8%-kal 204,3 ezer tonnáról 216,2 ezer tonnára növekedett. A PVCpor kivitele 8,8%-kal 223,9 ezer tonnára esett vissza.

A polisztirolok exportja jelentősen visszaesett a gyengébb termelésnek megfelelően, 22,1%-kal 109,8 ezer tonnáról, 85,5 ezer tonnára, ezen belül az ütésálló típusoké 18,3%-kal, 54,5 ezer tonnára. A habosíthatóké pedig nagyobb mértékben csökkent, 28,1%-kal 43,1 ezer tonnáról 31,0 ezer tonnára.

Az izocianátok, illetve a PUR alapanyagok exportértékesítése 3,9%-kal 431,5 ezer tonnáról 448,4 ezer tonnára bővült 2016-hoz képest.

27,3%-kal növekedett az itthon fel nem használt poliamid kivi tele. A poli(etilén-tereftalát) (PET) exportja 34,9%-kal volt erősebb az előző évinél. Az egyéb műanyagok kivitele is változóan alakult, némelyik valamelyest erősödött, mások visszaestek.

3. táblázat: Műanyagok importja 2010-2017 között (kt)

2007 óta az alapanyag termelés jelentős hányadát, 80% fölötti mennyiségét exportáljuk, sőt 2016-tól meg is haladtuk a 100 %-ot az alábbiak szerint.

4. táblázat: Alapanyag export a termelés százalékában 2008 és 2017 között

A látszólagos műanyag-felhasználás 2017-ben 3,8%-kal 935,6 ezer tonnáról 970,7 ezer tonnára bővült. A látszólagos műanyag-felhasználás az alábbiak szerint alakult az elmúlt 8 évben:

5. táblázat: Látszólagos műanyag-felhasználás 2010-2017 között (kt)

Az alapanyag import és a felhasználás aránya 2017-ben 101,9% volt, míg 2016-ban a kisebb mértékű import következtében ez az arány 102,2%-ot mutatott, az elmúlt években az alábbiak szerint alakult:

6. táblázat: Alapanyag import a felhasználás arányában 2010 és 2017 között (%)

A műanyag alapanyagok látszólagos felhasználása az előző évihez viszonyítva 2017-ben nagyobb mértékben növekedett, mint 2016-ban (1,1% volt), 3,8%-kal 935,6 ezer tonnáról 970,7 ezer tonnára alakult, amely elméleti szám nem fedi teljesen a gyakorlatban mért adatokat. A standard műanyagok közül a polietilének felhasználása tulajdonképpen szinten maradt, 136,6 ezer tonnáról 0,2 %-kal bővülve 136,9 ezer tonnát ért el, a polipropiléné viszont kissé visszaesett, 1,8%-kal 181,8 ezer tonnára. A PVC por és granulátum alkalmazása együtt 9,4%-kal 64,1 ezer tonnáról 70,1 ezer tonnára erősödött vissza, a polisztirol fogyasztása pedig csak kissé javult a tavalyihoz képest (1,6%-kal), 51,9 ezer tonna volt.

Az ABS/SAN felhasználása erőteljesen csökkent, 21,7%-kal 33,2 ezer tonnáról 26,0 ezer tonnára, a polikarbonáté még drasztikusabban, kevesebb, mint a felére esett vissza, 55,8%-kal 19,0 ezer tonnáról 8,4 ezer tonnára. A poliacetál alkalmazása bővült, 13,5 %-kal 4,2 ezer tonnára. A poliakrilátoké mondhatni szinten maradt, 0,5 %-kal csökkent 36,5 ezer tonnára, valamint a PET 4,9%-ot esett 65,9 ezer tonnára. Az epoxi gyantáé 8,6%-kal 8,8 ezer tonnára erősödött. Növekedést tapasztaltunk a poliészter gyantáknál is, 9,1%-kal 6,6 ezer tonnáról 7,2 ezer tonnára, a poli(vinil-acetál)-nál viszont erőteljesebb bővülés volt, 14,8 ezer tonnáról 14,2%-kal 16,9 ezer tonnára alakult a felhasznált menynyiség.

A PUR alapanyagok felhasználása nagyobb mértékben erősödött az építőipar kedvező alakulása következtében, 87,3 %-os mértékben 18,9 ezer tonnáról 35,4 ezer tonnára.

 

Műanyag-feldolgozás magyarországon  2017-ben

A műanyag-feldolgozás gazdasági környezete

 

A műanyagipar és ezen belül elsősorban a műanyag-feldolgozóipar tipikus háttéripar. Növekedése és lehetőségei szoros öszszefüggésben vannak a gazdasági környezettel. A kibocsátott termékek nagy része nem önálló termékként jelenik meg a mindennapi életben, hanem mint alkatrészek, részegységek. Szerepe és helye az ipar és ezen belül a vegyipar egészében az alábbi táblázat szerint alakult:

7. táblázat: Műanyagipar helye az iparban termelési érték alapján (Mrd Ft) Forrás: KSH

A fenti táblázat jól tükrözi, hogy az általános válságból a vegyipar is, és azon belül háttériparként a műanyagipar is alaposan kivette a részét, de már jól láthatóan túl van a krízisen az iparral együtt az ágazat, folyamatosan nő a műanyagipar részesedése az egész iparon belül, rendre meghaladja a 6%-ot. A bemutatott évek adatai alapján, a műanyagipar értékben kifejezett növekedésének mértéke 2015-ben messze megelőzte az ipar egészének, valamint a vegyipar növekedését mind az alapanyag-termelés, mind a műanyag-feldolgozás tekintetében. 2001-hez képest még mindig jól tükröződik a műanyag alapanyaggyártásba befektetett tőkemennyiség, a jelentős új kapacitásokkal bővített gyártósorok hatása. 2016-ban a műanyagiparon belül a műanyag-feldolgozóipar növekedése majd 7%-kal volt nagyobb, mint a műanyag alapanyaggyártás összes nettó árbevételének növekedése. A 2017-es évben változott a helyzet, amennyiben a vegyipar egésze erősebben növekedett, mint a műanyagipar, valamint megfordult az arány az alapanyaggyártás javára, utóbbi 4,5%-kal haladta meg növekedésben a feldolgozást.

2001 volt az első olyan év, amikor a műanyag-feldolgozás értékben meghaladta a műanyag alapanyaggyártást, 2004-ben a különbözet 70 Mrd Ft volt a feldolgozás javára, 2005-ben az arány kismértékben visszafordult, az alapanyaggyártás árbevétele 5 Mrd Ft-tal meghaladta a feldolgozóipar árbevételét. 2006-ban a műanyag-feldolgozóipar árbevétele 34 Mrd Fttal maradt el az alapanyaggyártás árbevételétől, úgy maradt alul a versenyben, hogy a 2005 évi árbevételt 18%-kal haladta meg.

2007-ben 32 Mrd Ft-tal teljesített jobban az alapanyaggyártás, mint a feldolgozás. 2008-ban majdnem hasonlóan alakult a kép, mint 2005-ben, csak ott a harmadik negyedévben bekövetkezett gazdasági válság hatására előállt általános fogyasztás csökkenés következményeként, erősen leült az alapanyaggyártás. Ez a folyamat sajnos 2009-ben tovább folytatódott, a nagyobb mértékű visszaesés ismét az alapanyaggyártás területén volt tapasztalható. 2010-ben a folyamatok a javulás irányába indultak el, s jóval közelebb került egymáshoz a feldolgozás és az alapanyaggyártás. 2011-ben a trend megfordult, s ismét az alapanyaggyártás kerekedett felül, jóval nagyobb mértékű növekedést mutatva, mint a feldolgozó ágazat, és ez tovább folytatódott 2015-ben is. 2016-ban kissé megint a feldolgozó szegmens volt eredményesebb, majd 2017-ben ismét az alapanyaggyártás mutatkozott erősebbnek.

A következő ábrán a vegyipari ágazat szerkezetét mutatjuk be az ipari tevékenység összes nettó árbevételét figyelembe véve a KSH adatai alapján:

1. ábra : A vegyipar szerkezete, benne a műanyagiparral, a 2017 évi KSH adatok alapján

Az árbevétel alakulásának fontos tényezője az alapanyag árak alakulása. 2016-ban az egyes hazai műanyagok árai eléggé egyöntetűen változtak a világpiaci tendenciáknak megfelelően. Júliustól kezdtek növekedni az árak szeptember-októberig, majd csökkentek, az év végéig pedig némely anyagok ára stagnált, egyeseké pedig emelkedett.

A hazai gyártású alapanyag árak, valamint az S-PVC csőanyag és a HDPE fröccsanyag nyugat-európai árainak 2017-es alakulását szemlélteti a következő ábra:

2. ábra : Hazai és nyugat-európai árak 2017-ben

A műanyagok feldolgozása és látszólagos felhasználása hoszszabb távon – 1970 és 2017 között – a következő ábra szerint alakult. Jól látható, hogy az 1992 évi mélypont után a műanyagokból előállított termékek mennyisége folyamatosan növekedett, de ez a növekedés a 2008-as válság hatására megtört, majd 2009 és 2010-ben megindult a visszakapaszkodás. 2011-ben és 2012-ben csak az elméleti feldolgozási szám csökkent, a gyakorlatban nagyobb tömegű termékkibocsátás történt, valószínűleg a magasabb arányú hulladékfeldolgozás miatt. 2013-ban, 2014-ben és 2015-ben ismét bővülést tapasztaltunk. 2016-ban a látszólagos felhasználás 1,1%-os mértékű elméleti bővülést mutatott, a gyakorlatban pedig hasonlóan alakult, mint a korábbi években, 2%-os erősödést mértünk a visszaérkezett adatok alapján. 2017-ben az elméleti növekedés 3,8%-os volt, ami majdnem teljesen egybevág a vállalatok beérkezett adatainak összesítése nyomán kialakult képpel.

3. ábra : A műanyag alapanyagok termelése és felhasználásának alakulása Magyarországon 1970 és 2017 között

2017-ben is sikerült néhány olyan vállalkozást elérni, amelyek eddig nem adtak adatokat, viszont több volt a cégfelvásárlás, valamint többen abbahagyták a műanyag-feldolgozást, mert 2017ben sem tudtak kilábalni az elhúzódó gazdasági válságból.

A jelenlegi munka alapját 353 cég által kitöltött adatlapok jelentik, ez eggyel kevesebb, mint a 2016-os évben. A 2017-es év egyes nagyobb nemzetközi cégeknél erőteljes növekedést hozott

főleg a csomagolóanyagoknál és az alkatrész gyártóknál -, másoknál viszont nagyobb visszaesés volt tapasztalható, és előfordultak cégbezárások is. Így a 2016-os évhez képest 4,0%-os feldolgozási növekedést tapasztaltunk. A látszólagos felhasználást mutató adatokkal összehasonlítva az értékeket, a hulladékvisszadolgozás 9%-os növekedése is állhat a háttérben.

4. ábra: A műanyag-feldolgozás mennyiségének és az egymást követő évek láncindexeinek alakulása1998 és 2017 között

A cégek nagyság szerinti megoszlását és a feldolgozott mennyiségben való részesedését mutatja az alábbi táblázat.

8. táblázat: Műanyag-feldolgozó cégek nagyság szerinti megoszlása

A következő felsorolás a 16 mennyiség szerinti – legnagyobb céget mutatja 2015-ben, 2016-ban és 2017-ben:

9. táblázat: A feldolgozott műanyag mennyiségek szerinti legnagyobb 16 cég 2015-ben, 2016-ban és 2017-ben

A legnagyobb vállalatok listáját összehasonlítva az előző éviekével megállapítható, hogy az első három helyen álló cégek ugyanazok, mint az előző években, jól őrzik a pozíciójukat, a továbbiaknál kisebb cserélődés volt tapasztalható. Jelentősen előrelépett az EPACK Kft. (TAMA Hungary Kft.), a többieknél kisebb-nagyobb átrendeződések történtek, a cégek sorrendje megváltozott, de nagyjából ugyanazokról van szó, illetve belépett a legnagyobbak sorába a Vitafoam Kft. és a NOLATO Protec Kft.

A hazai ipar koncentrációját jól mutatja, hogy évek óta 25 körül van a legnagyobb cégek száma (a tízezer tonnán felüli felhasználást mutatók), 2017-ben a feldolgozott mennyiségnek több mint a felét, 52,7%-át képviselték, és a 2000 tonnánál többet feldolgozó 98 cég már összesen a 85,3%-át. Ezek a számok az erősebb koncentrálódást mutatják.

Ismereteink szerint az adatgyűjtésünkből csak ennél kisebb cégek maradtak ki.

Érdekes megjegyezni, hogy 2017-ben a legnagyobbak termelése jóval nagyobb mértékben növekedett, az első 16 cég által előállított műanyag termékek mennyisége 5,8%-kal volt több, mint az előző évben.

 

A műanyag-feldolgozás alakulása tevékenységek szerint

A hazai műanyag-feldolgozás alakulása termékcsoportonként

 

A hazai feldolgozott mennyiség összességében termékcsoportonként az alábbi táblázat szerint alakult a 2009 és 2017 közötti években.

10. táblázat: A műanyag-feldolgozás termékcsoportonként 2009 és 2017 között (kt) *Egy cég többfajta terméket is gyárt.

A műanyag-feldolgozás egészének növekedése tonnában mérve – saját felmérésünk szerint – 2009 és 2017 között 46,4% volt. A 2017 évi feldolgozás a saját gyűjtésünkben 4%-kal volt nagyobb az egy évvel korábbinál, a bemutatott időszak legmagasabb értékét érve el.

Részletesen vizsgálva a 2017. évi statisztikai számokat néhány fontosabb tényező:

  • Az elmúlt időszakban az egyik legdinamikusabban bővülő szakterület a fröccstermékek gyártása, elsősorban a nagy értékű műszaki cikkek, autóalkatrészek gyártása volt. 2007 óta töretlenül növekedett a fröccstermékek mennyisége. 2009 óta a legnagyobb cikkcsoporttá vált ez a terület a műanyag-feldolgozásban. A folyamatosan növekvő ágazatban 2017-ben 3,2%-os mértékű erősödés következett be, ez valamivel kisebb növekedés, mint az előző évben, ez valószínűleg a hazai autógyártásban bekövetkezett modellváltásoknak tulajdonítható. Az ágazat részesedése 31,5% az összes feldolgozásban, 2016-ban 32,3% volt.
  • A fóliagyártás a teljes időszakban a műanyag-feldolgozás hol első, hol második legnagyobb volument jelentő területe. Most az utóbbi nyolc évben – az autógyártás felfutása óta – a második helyre került. A mennyiségi növekedés nagyobb volt, mint az előző évben (0,5%) , most 3,5%-kal több fólia készült, mint 2016-ban. A fóliák részaránya minimálisan csökkent az előző 20,4%-os értékkel szemben, legutóbb 20,3%-os arányt tudhatott magáénak. Ugyanakkor joggal feltételezhető, hogy csökkent a fő terméktípusok vastagsága, az azonos tömegű fólia mennyisége, ugyanazon súlyú csomagolószer lényegesen nagyobb mennyiségű termék csomagolására alkalmas. A cikkcsoportban meghatározó a BOPP fóliagyártás, a 2004ben megvalósult beruházás eredményeképpen létrejött jelentős növekedés tapasztalható azóta is folyamatosan, változó mértékű az egészségügyi fóliák mennyisége, a többi fólia típust inkább a szinten maradás jellemezte.
  • A gyártott csövek mennyisége a vizsgált időszakban elég nagy ingadozást mutatott, a 2007-ig tartó növekedés – összhangban az építőipari visszaeséssel – erőteljesen (37%-kal) visszaesett a következő három évben. Az exportlehetőségek hatására 2011-ben 11%-os növekedés volt tapasztalható. 2012-ben ismét csökkent a termelés, 5%-kal, míg 2013-ban és 2014-ben újra erősödést tapasztalhattunk, 5,6%, illetve 26,1% mérték2015-ben és 2016-ban újabb (26%-os) visszacsúszás volt megfigyelhető. A 2017-es évben ismét élénkülés állt be a csőpiacon, 5,3%-os erősödéssel, ami remélhetőleg a következő években további bővülést hoz ebben a szegmensben a fellendülőben lévő lakásépítkezések és beruházásoknak köszönhetően. Megerősödött az export is ezeknél a termékeknél.
  • A habtermékek folyamatosan növekedtek az elmúlt években. Az építőiparban megindultak a felújítások, lakásszigetelési pályázatokat írtak ki, melyek eredményeként jóval nagyobb erősödést tapasztalhattunk, mint az előző évben (3,2%-os volt), 15,3%-os növekedés 2016-hoz képest. A termékcsoport részaránya is megnőtt 10,2%-ról 11,2 %-r A további növekedéshez reményt ad a beruházások megélénkülése.
  • Az üreges testek mennyiségében szintén évek óta kismértékű, de folyamatos a növekedés, ami ugyan 2012-ben megállt, ugyanazt az értéket mutatva, mint 2011-ben, de a 2013-as év 11,3%-os, a 2014-es év 5,6%-os, a 2015-ös év 7,4%-os és a 2016-os év mintegy 7%-os bővülést 2017-ben a lendület kissé megtört, és „csak” 4,5 %-os többlettermelést 

    könyvelhettünk el. Változatlanul meghatározó a fogyasztói igényekhez igazodva rendkívül dinamikusan bővülő PET felhasználás egyre magasabb szintje. A nem PET-ből, hanem pl. HDPE-ből készült, nagyobb méretű kannák termelése szinten maradt. Növekedett viszont a ballonok, hordók mennyisége 17,7 %-kal.

  • A kábel/huzal termékcsoport  erősödése  2009  óta   A 2014-es szinthez képest még 3,5%-os bővülés volt 2015ben, de 2016-ban némi visszaesést tapasztaltunk 5%-os mértékben. 2017-ben visszajött a 2014-es és 2015-ös érték, 3,6%-os növekedéssel ért el az ágazat.
  • A lemezgyártás a 2008-ban kezdődött csökkenés és a 2009es, 2010-es gyengülés után 2011-ben 6,5%-os erősödést A folyamat nem állt le, 2012-ben ismét erősödést tapasztaltunk 12,1%-os mértékben, majd 2013-ban egy jelentős, 13,5%-os visszaesés következett be, s ez folytatódott 2014-ben is újabb 12,5%-os visszaeséssel. A 2015-ös és a 2016-os év szinten maradást hozott. Így alakult ez 2017-ben is, változatlan maradt a gyártott mennyiség.
  • A profilok termelt mennyisége addig nem látott mértékben 35,7%-kal visszaesett 2012-ben, ami szoros kapcsolatban állt az építőipar helyzetével. 2013-ban a mennyiség ugyanakkora volt, mint 2012-ben, s 2014-ben és 2015-ben is tovább csökkent a gyártási kibocsátás 22,2%-kal, míg 2016-ban visszakapaszkodott kissé. 2017 is hozott egy kismértékű bővülést a 14,3%-kal. Ez a termékcsoport a legkisebb szegmense a műanyag gyártmányoknak.
  • A műanyagpadló-gyártás 2008 végéig a műanyag-feldolgozóipar sikertörténetének számított. Sajnos a gazdasági válság építőipari vonatkozása 2011-ben 16,7%-os visszaesést idézett elő e termékcsoportnál, annak ellenére, hogy az egyetlen hazai gyártó folyamatosan magas színvonalú, speciális választékot biztosít. 2012-ben nem csökkent tovább a menynyiség, és 2013-ban némi javulás mutatkozot 4,5%-os mértékben, valószínűleg az exportlehetőségek kiaknázása révén. 2014-ben ismét kisebb visszaesés következett be a 2012-es szintre, majd további 10%-os visszaesést tapasztaltunk 2015-ben, 2016-ban ismét sikerült 5%-os növekedést elérAz erősödés 2017-ben óriási ugrásban mutatkozott meg, 40 %-kal több padlóterméket bocsátottak ki, mint 2016-ban, ezzel a termékfajta részesedése is erősödött 2,0%-ról 2,8 %-ra.

Összességében a műanyag-feldolgozóipar 2017-ben értékben 7,5% és mennyiségben 4,0% mértékű bővülést mutatott, hasonlóan az egész ipar növekedéséhez. Sikernek könyvelhetjük el, hogy idén is több olyan céget tudtunk rávenni az adatszolgáltatásra, akiktől eddig nem sikerült információt kapni. Elmondható, hogy továbbra is korszerű a termékválaszték, jelentős és növekvő mértékű a nagy értékű műszaki műanyagok felhasználása. Az ágazat tevékenységét még mindig nehéz érték adatok alapján bemutatni. Feltételezve, hogy a „Műanyagipar helye az iparban termelési érték alapján” táblázatban szereplő KSH adat azonos vállalati körre vonatkozik, a 2017 évi műanyagfeldolgozói termelési érték 2001-hez viszonyítva 208,7%-kal emelkedett, és az előző évinél 7,51%-kal erősebben zárt.

Műanyag-feldolgozás polimer típusonként

A 11. táblázat a nagy tömegben gyártott és a műszaki műanyagok feldolgozási adatait mutatja a vizsgált időszakban. 2017ben az előző évhez képest változóan a kommersz alapanyagok némelyikénél kisebb csökkenést, másoknál hasonló mértékű növekedést tapasztaltunk. A műszaki műanyagok felhasználása követte a nemzetközi trendet, feldolgozásuk mennyisége összességében 2016-ban növekedett, 2017-ben viszont mintegy 10%-os csökkenést tapasztaltunk.

11. táblázat: 2009–2017 között Magyarország műanyag-feldolgozása főbb polimer típusok szerint Forrás: MMSZ

A hazai adatokat összevetve a becsült 2017 évi világ és az EU-28 2016-os műanyag-feldolgozási szerkezetével, a következő azonosságok és eltérések mutatkoznak:

  • a PP felhasználás közel azonos arányú a világ műanyagiparában mért részesedéssel, nálunk kissé alacsonyabb az arány (Magyarország: 21,8 %, világ: 23,1%, EU: 19%)
  • nagyobb mértékű eltérés van a PE-HD felhasználásnál, ugyanilyen irányban, a hazai felhasználás 5,6 %-kal marad el a világ felhasználásától (Magyarország: 9,5 %, világ: 15,1%, EU 12 %).
  • A PE-LD/LLD hazai részaránya 2017-ben 4,6 %-kal elmaradt a világ és 4,9 %-kal az EU szintjétől (Magyarország: 12,7 %, világ: 17,3 %, EU 17,6 %).
  • PVC felhasználásunk 1,9%-kal alacsonyabb, mint a világé (Magyarország: 13,2 %, világ: 15,6 %), az európai viszont kevesebb, 10% volt 2016-ban.
  • A PET hazai felhasználása 2017-ben 10,6%, a világ értéke kevesebb, 7,5%, az EU-s felhasználás 7,1% volt 2016-ban.
  • A PS típusoknál is összességében a hazai felhasználás nem tér el nagyon a világ átlagától, (Magyarország: 7,2%, világ: 6,7%, EU: 7%).
  • A PUR felhasználásunk is mondhatni hasonló a világéhoz, 6,4% nálunk, a világé 6,6%, az európai 7,0% volt 2016-ban.
  • A műszaki műanyagok felhasználása az utóbbi években dinamikusan bővült nálunk, 2017-ben a ~12%-os arányával szinte azonos értéket mutat az európai és a világ 11%-os részesedésével az egész műanyag-feldolgozásban.

Polietilének

Kis sűrűségű polietilén (12. táblázat)

A magyar statisztika jelenleg még nem különíti el a hagyományos kis sűrűségű és a korszerűbb lineáris kis sűrűségű polietilénből gyártott termékeket. Összességében a felhasználás növekedése a bemutatott időszak legalacsonyabb értékét mutató 2012–es évhez képest 2017-re mintegy 24,5%-kal volt magasabb.

12. táblázat: PE-LD feldolgozás 2009-2017 között, kt
  • Változatlanul meghatározó cikkcsoport a fólia, de egyelőre a nagy visszaesés előtti állapotot (a 2008 évi érték) még messze nem értük el, persze azóta változtak a technológiák, és kisebb súlyú, vékonyabb vagy társított fóliával is elérhető ugyanaz a hatás. Az összes gyártás 72%-a csomagolóanyag, jelentős továbbá a mezőgazdasági felhasználás is.
  • A fröccstermékek mennyisége 33%-kal növekedett az előző évhez képest.
  • A kábelipari felhasználásban a 2014-es szintet hozta vissza az ágazat, 9,5%-os növekedést mutatv
  • A habgyártáshoz felhasznált PE-LD mennyisége 2017-ben érte el az időszak legmagasabb értékét, 2016-hoz viszonyítva 12%-os erősödést
  • Az egyéb termékeknél a legjelentősebb tétel 2017-ben is a Tetrapak dobozokhoz felhasznált mennyiség volt 83,6%-kal.

A felhasználási szerkezetet a nyugat-európaival összehasonlítva nem mutatkozik lényeges eltérés, ott is a fólia a meghatározó. Nyugat-Európában lényegében nem változott a feldolgozás technológiai csoportonkénti szerkezete az elmúlt 5 évben.

Nagy sűrűségű polietilén (13. táblázat)

A PE-HD alapú termékek előállítása – a bemutatott időszakban – 2015-ben érte el a legmagasabb értékét, 2016-ban ehhez képest 5,1%-kal visszacsúszott.

13. táblázat: PE-HD feldolgozás 2009-2017 között, kt

A 2013 és 2015 közötti évek folyamatos növekedést hoztak a PE-HD felhasználásban. 2016-ban még 5,1%-os gyengülést mértünk ennél az alapanyagnál, míg a 2017-es év 8,9%-os növekedéssel elhozta a bemutatott időszak legmagasabb értékét az előállított PE-HD termékekben. A legnagyobb mértékű növekedést az egyéb termékeknél tapasztaltuk, a csöveknél 4,2%-os bővülés volt, ami már vélhetőleg a hazai építőipar élénkülésére is utal. A fröccstermékeknél is emelkedés mutatkozott 8,5%-os mértékben, valamint a fóliáknál is jelentősebb, 10,3%os erősödést mérhettünk.

Polipropilén (14. táblázat)

A statisztikai úton megfigyelt vállalatok 2003 és 2008 között ~22%-kal bővítették a polipropilén alapú termékeik gyártását, sajnos ez a kedvező folyamat 2009-ben kissé megtorpant, 3,6%-kal maradt el a fogyasztás az előző évitől, jóval kisebb mértékben, mint az összes feldolgozás csökkenés mértéke. 2010-ben erősödött, majd azóta folyamatosan tovább növekedett, és 2017-ben elérte az eddigi, s a most bemutatott időszak legmagasabb értékét.

Továbbra is ez az anyag a legnagyobb részesedésű a feldolgozásban 21,8%-kal, ez a világ és Európa műanyagiparában is így alakul.

14. táblázat: PP feldolgozás 2009-2017 között, kt
  • A PP alapú termékeknél a két legfontosabb cikkcsoport a fröccstermékek és a fóliák. A fröccstermékek mondhatni szinten mar Ezek között ma már a legnagyobb tétel az egyéb kategóriával jelölt gyártás, ami a változatlanul jelentős kupakgyártást takarja, amely 6%-os bővülést mutatott 2017-ben a megnövekedett palackgyártással párhuzamosan. A sorban az alkatrészgyártás és a háztartási műanyag cikkek mennyisége következik. Érdekes, hogy mindkét utóbbi szegmensben 5-6%-os visszaesés mutatkozott tavaly. Előfordul, hogy a vállalatok ide-oda lépkednek a kategóriák között, egyik évben alkatrészként, másik évben egyéb kategóriában tüntetve fel a gyártott termékeket. Az alkatrészgyártást kedvezően befolyásolja az autóipari beszállítói növekedés. Például. beindult a Magyar Suzuki Zrt. mellett a kecskeméti Mercedes gyár újabb modelljeinek előállítása, és bővített a győri AUDI is. A BOPP fóliagyártás 2017-ben is közel 40 kt–t ért el, bizonyítva, hogy a csomagolási ágazatot nem rengette meg a gazdasági válság.
  • A PP fóliák termelése, 2009 óta 25,6%-os bővülést ért el, 2017-ben 11,2%-kal haladta meg a 2016-os érték
  • A lemez kategória hasonlóan alakult, mint 2016-ban.
  • Az üreges testek gyártása 2008-ban érte el a csúcspontját. 2010-hez képest már 28,6%-os, majd 2011-ben további súlyos, 50%-os visszaesés volt tapasztalható. Nem volt ez másképp 2012-ben sem, mert további 33,3%-os hanyatlás következett be, míg a 2013-as év nagy arányú, 140%-os bővülést hozott, majd 2014 további 8,3%-ot. 2015-ben elértük a 2009-es szintet a nagymértékű, 50%-os bővüléssel. 2016-ban azonban ismét erőteljes csökkenés állt elő 61,5%-kal, feltehetően a PET és a HDPE palackok, kannák vitték el a termék 2017-ben nagyjából „helyreállt a rend”, megközelítette a kibocsátás a 2015-ös mennyiséget.
  • Az egyéb termékcsoport mennyiségében mintegy 2 százaléknyi csökkenést tapasztaltunk, ez valójában a szál és szálból készült termékeket (pl. geotextília, szőnyeg hátoldal, zsák, kötöző zsineg, pántolószalag és a bálaháló) Legnagyobb menynyiségű a bálaháló volt 33,3%-kal.

A PP felhasználás dinamikus bővülését prognosztizálják általában a szakértők, ez a tendencia Magyarországon is néhány százalékos eltéréssel hasonlóan alakult az európai és a világ műanyagiparában tapasztalható 20-23%-hoz. Legerőteljesebb növekedés a fóliatermékek területén volt, 11,2 %-kal.

PVC

Kemény pvc (15. táblázat)

A kemény PVC felhasználása 2003 és 2008 között szűk határok között ingadozott, 2010-ben viszont nagyobb mértékben csökkent, erőteljes hanyatlás következett be, amit a 2011-es év is csak kismértékben, 4,3%-os növekedéssel korrigált még. 2012-ben viszont ismét nagyobb mértékű, mintegy 9,5%-os zsugorodást mutatott a PVC felhasználás. Ebben óriási szerepet játszott a piaci – főleg az építőipari – igények (csövek, profilok) nagyfokú visszaesése.

15. táblázat: Kemény PVC termékek gyártása 2009-2017 között, kt

Magyarországon ma már csak egy cég gyárt ablakprofilt, ez az import javára billenti a mérleget. Eközben a PlasticsEurope piaci elemző csoportja a 2010-2016 közötti időszakra világszerte 3,9%-os növekedést valószínűsített a PVC-re vonatkozóan. Ez az előrejelzés Magyarországon egyelőre csak 2014-ben valósult meg, egyszerre behozva az elmúlt évek lemaradásait. 2015ben viszont visszacsúsztunk a 2010-es szintre a 14,5%-os csökkenéssel, majd 2016-ban további csökkenést mértünk 8,7%-kal. 2017-ben végül visszaálltunk a 2012-es szintre a 4,1%-os bővülésnek köszönhetően. Bővült a cső, a profil és a fröccsöntött termékek területe, viszont a fóliáknál és a lemezeknél kisebb mértékű, 8, illetve 2,3%-os gyengülést tapasztaltunk. Az egyéb gyártmányoknál, szinten maradt a kibocsátás.

  • A csövek piaca a beruházási lehetőségek függvényében változik, középtávon a csatornacsöveknél várható jelentősebb felhasználás. A bemutatott időszakban jól látható, hogy 2007-től folyamatosan egyre lejjebb csúszik a csőtermelés a hazai építőiparral együtt, bár az export lehetőségek hatására a 2011-es évben kissé nőtt a gyártás. A 2012-es visszacsúszás után a 2013-as év örvendetesen 29,4%-os bővülést hozott az építőipar megindulásával, s 2014-ben további bővülést tapasztalA 2015-ös és a 2016-os év is visszazuhanást hozott. 2017-ben erőteljesebb fellendülés következett be a lakásépítések és a beruházások terén.
  • A kemény PVC fóliák mennyisége az elmúlt időszakban lassan, de folyamatosan csökken, a 2007-ben mutatott értéket (14,8 kt) azóta sem érte el. Enyhe emelkedést (2-3%) láthattunk 2011ben és 2012-ben. 2013-ban már ez az enyhe növekedés sem volt tapasztalható, hanem hajszálnyi csökkenés következett be, s ez a tendencia átjött 2014-re, további 3,4%-os visszaeséssel, majd 2015-re további 1%-kal. A 2016-os év ismét erősödést hozott 2,7%-os mértékben, míg 2017-ben ismét 8%-os csökkenés volt. 2009-hez képest 16%-kal szűkült ez a terület.
  • A kemény PVC lemezeknél a korábbi, mintegy 30%-os csökkenés után 2009-hez képest 23%-os növekedést tapasztaltunk 2010-ben, majd 2011-ben egy szerényebb, de újabb bővülés következett be 12,7%-os mértékben. A 2012-es és a 2013-as év ismét erősödést hozott 11,2 és 11,1 %-os mértékben. 2014ben ismét 9,1%-os többlettermelés volt az előző évhez képest, majd 2015-ben további 5%-os növekedést láttunk 12,6 kt-val. A 2016-os év további erősödést eredményezett 2,4%-kal, a bemutatott időszak legmagasabb értékét mutatva a 12,9 kt-val. 2017-ben 2,3%-os visszaesést mutatott ez a
  • A kemény PVC-ből gyártott üreges testek mennyisége is folyamatosan csökken, és évek óta egy alacsony szintre állt 2014-ben már a 2013-as szint egyharmadára esett a gyártás. Bizonyos területeket még megtart, elsősorban a gyógyszeriparban és a háztartási kemikáliáknál. 2016-ban is 3,3%-os, 2017-ben pedig 3,2%-os mértékű gyengülés következett be. Valójában új üregestest-gyártó kapacitások PVC alapon már régen nem valósultak meg.

Lágy pvc (16. táblázat)

A lágy PVC termékek mennyisége 2017-ben összességében 13,4%-os bővüléssel zárta az évet 2016-hoz képest.

16. táblázat: Lágy PVC termékek gyártása 2009-2017 között, kt

A Graboplast Zrt. sikeres beruházásainak és hatékony piaci munkájának eredményeként a padlógyártás a 2004 és 2008 közötti években csúcspontjára ért el. 2009-ben viszont a gazdasági válság hatására az export piacok is beszűkültek, így nagymértékű, 32%-os visszaesés következett be e sikerterméknél, amit az azóta eltelt években sem sikerült visszahozni az eredeti csúcszszintre. A maximális éves termelés 2015-re 50%-ra esett viszsza. A kábelbevonatok termeléséről viszont elmondható, hogy ez a szegmens 2010 után erőteljesen megindult felfelé. 2011-ben látványosan, 60%-kal nőtt 2010-hez viszonyítva, s 2012-ben újabb 12,2%-os, majd 2013-ban 7,3%-os és 2014-ben is 5,0%-os, majd 2015-ben további 5,4%-os, 2016-ban pedig 6,1%-os erősödésnek lehettünk tanúi. A 2017-es év áttörést hozott, majdnem megduplázták a termelést a cégnél.

A padlógyártás részaránya az összes lágy PVC feldolgozáson belül, hasonlóan az előállított mennyiséghez, arányában is folyamatosan csökkent, 2014-ben 27,2, 2015-ben 24,4%-ra, míg 2016-ra ez az érték 26,3%-ra növekedett. A 2017-es örvendetes eredmény 34%-os részarányt hozott az összes terméken belül a padlóknak. A kábelbevonat részesedése 2016-ban visszaesett a 2015-ös 63,1%-ról 59,5%-ra, majd 2017-ben a padlógyártás erősödése miatt 53%-ra.

Polisztirol (17. táblázat)

Az értékelésben együtt szerepeltetjük az összes polisztirol típust. A hazai PS feldolgozás az elmúlt néhány évben lelassult. 2014-ben ismét növekedett a 2013-as drasztikus csökkenés után, 9,8%-kal, de jóval elmaradt a 2010-es csúcsértéktől. 2015-ben ismét bővülést tapasztaltunk 8,8%-os mértékben, míg 2016-ban ismét egy parányi visszacsúszást mértünk 0,9% erejéig. 2017-ben ismét számottevő bővülés következett be a 8,5%-os növekedéssel. A 2009 és 2017 közötti években hullámzott a PS-ból előállított termékek volumene, melyet a 17. táblázatban mutatunk be.

17. táblázat: PS feldolgozás 2009-2017 között, kt

A bemutatott időszakban 2010 jelentette a csúcsot. Gyanítható, hogy az autóés készülékalkatrészek gyártói megrendelői előírás alapján dolgoznak, nem  választhatják  meg  szabadon az alapanyag típusát. A 2012-ben tapasztalt mintegy 13%-os növekedést nem követte a következő években további bővülés a fröccsöntött termékeknél, sőt visszaesés mutatkozott, pedig az autóipari alkatrészgyártás bővülése folyamatos. Valószínűleg más műanyagokat vontak be a gyártásba, mert egyelőre 2015-ben is csak 13,6%-erősödést volt mérhető, míg azután 2016-ban ismét erőteljes, 24,5%-os arányú hanyatlás következett. A 2017-es év megint erősödést hozott 13,3%-kal. A habgyártás örvendetesen tovább növekedett, a 2016-os 8,3%-os bővülést 2017-ben 11,2%-os követte, elsősorban az építőipari szigetelőanyagok területén. Ez az egyetlen cikkcsoport, ahol töretlen fejlődés mutatkozik, a 2017-es érték a bemutatott időszak legnagyobbika. A továbbiakban is remélhetőleg növekedésre lehet számítani, mert a felújításokra, utólagos házszigetelésekre további pályázatokat indíthatnak ki, és növekednek a lakásépítések és a nagy beruházások is.

Magyarországon 2017-ben a polisztirolok a teljes műanyagfeldolgozás 7,2%-át tették ki, ami majdnem megegyezik a 2016os részaránnyal, és közel jár az európai és a világ átlagához.

18. táblázat: PET feldolgozás 2009-2017 között, kt

Poli(etilén-tereftalát) (18. táblázat)

Hazánkban a PET döntő többségéből palack készül, azaz üdítőitalos, ásványvizes, más élelmiszeripari italok és termékek, pl. olaj, ecet, bor, sör stb., valamint háztartási vegyszerek tárolására szolgáló palackokat gyártanak, illetve azok előformáit fröcscsöntik belőle. Az adatszolgáltató cégek 2017-ben 4300 tonna fúvott terméket jelentettek, de ebben nincsenek benne azok a palackmennyiségek, amelyeket közvetlenül egy ciklusban gyártottak. Több cég is belevágott a PET fólia gyártásába, lassan növekszik a mennyiség. 2013-ban csak 1322, 2014-ben 4140, 2015ben 11946 és 2016-ban 13548 tonna volt, de 2017-ben már több tízszeresét gyártották a 2013 évi mennyiségnek, 15326 tonna fólia készült. Továbbra is jelentős, 5,5%-os mértékű növekedést mutatott tavaly az összes PET felhasználása, ami azt jelenti, hogy sikerült bővíteni a PET palackok, tartályok és fóliák felhasználási területeit, s nemcsak az évről évre növekvő üdítőitalok, ásványvíz és más élelmiszerek csomagolására (lásd 7. ábra) szolgálnak.

Az ásványvíz-fogyasztás kezdetben igen alacsony értékű volt, messze elmaradt a nagy ásványvíz-fogyasztással rendelkező országokhoz képest, majd lassan, de növekedésnek indult, és mára látványos fejlődést ért el. Kevés olyan élelmiszer van ma Magyarországon, amelynek az egy főre eső fogyasztása évről-évre olyan nagymértékben növekedik, mint a palackozott természetes ásványvízé. A 80-as években, de még a 90-es évek elején is az egy főre eső fogyasztás stabilan 3 literév körül mozgott. 1993-ban kezdett a fogyasztás dinamikusan, évente 20-30%-kal növekedni, és 2012-2014 között elérte az évi fejenkénti 117 litert, majd 2015-ben a 126 litert, 2016-ban kissé csökkent, majd 2017-ben a 125 litert. Európában Olaszországban fogy a legtöbb ásványvíz, fejenként 188 liter volt 2016-ban.

9. ábra: Ásványvíz fogyasztás alakulása Magyarországon 1979– 2017 között. Forrás: www.asvanyvizek.hu

A növekedés – összhangban a nemzetközi tendenciákkal – rendkívül dinamikus, bár a továbbiakban ez kétséges, mert óriási világ-kampány indult a műanyagok ellen. A PET aránya az öszszes felhasználásból 2016-ban és 2017-ben egyaránt 10,6 %-ot ért el. A hazai felhasználás 3%-kal meghaladja a világátlag és az európai évi 7,2%-os (2016) értékét.

Magyarországon már évente csak a gyártásból kb. 81 ezer tonna PET palack kerül forgalomba (ehhez hozzájön még az importból bejövő rengeteg italos PET palack), ebből jelenleg pár tízezer tonnát gyűjtenek be és hasznosítanak az ország különböző üzemeiben. Ennek bővítésére alakult 2013 októberében Karcagon a Recy-PET Hungária Kft. Az innovációs kezdeményezés célkitűzése az, hogy a visszagyűjtött PET palackokból újra élelmiszeripari minőségű palackokat gyártson. A fejlesztésbe a BME Gépészmérnöki Kar Polimertechnikai Tanszékének munkatársai is bekapcsolódtak. További PET recikláló kapacitás épült Székesfehérváron 2017-ben.

Ezen kíván változtatni a Magyar Ásványvíz, Üdítőital és Gyümölcslé Szövetség (MAGYÜSZ) is, elsősorban a fiatalok megszólításával. A szövetség szemléletformáló online kampányának központi eleme a fiatalos arculatú www.szelektiven.hu microsite, amely interaktív játékok, kreatív videók és animált infografika segítségével kalauzolja el látogatóit a szelektív hulladékgyűjtés és a PET palackok világába. A MAGYÜSZ célja, hogy felhívja a figyelmet a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára, eloszlassa az emberek PET-tel kapcsolatos hiedelmeit, és tényszerű információkkal lássa el a fogyasztókat a helyes döntéshez, környezetünk védelméhez.

A csomagolóanyagok és az egyéb műanyaghulladékok begyűjtése és reciklálása továbbra is komoly problémát jelent Magyarországon. A települési szilárd (újrahasznosítható) hulladékban legnagyobb arányban ezek az anyagok foglalnak helyet az alábbi ábra szerint:

10. ábra: A hazai települési hulladék fő összetevői

Ezért indult el 2015-ben a magyarországi hulladékgazdálkodási közszolgáltatói rendszer átalakítása, melyben a meghatározott fő cél, hogy növelni kell az újrahasznosítást, hosszú távon át kell állni a csaknem teljes újrahasznosításra, azaz a körforgásos gazdaságra.

Műszaki műanyagok (19. táblázat)

A felhasznált mennyiségekről – ezek döntő többsége importból származik – joggal feltételezzük, hogy ezeket valójában fel is dolgozzák.

19. táblázat: Műszaki műanyagok felhasználása 2009-2017 között, kt

A növekedés 9 év viszonylatában már jóval több, mint másfélszeresére rúg, 162%-os mértékkel. Az előző évhez viszonyítva a beérkezett adatok alapján ugyan 10%-os csökkenést tapasztalhattunk, de sajnos még mindig nagyon sok cégtől csak „egyéb anyag” megjelöléssel érkeznek a felhasználási adatok. A műszaki műanyagok feldolgozásában is elértük a nyugat-európai értéket, ahol 10% körül van (Magyarországon 11%). Az alapanyag import statisztikában a fentiektől eltérő, jóval nagyobb számok jelennek meg, ami több okra vezethető vissza:

  • sok, egészen kis cég dolgoz fel ilyen anyagokat, akik viszont nem szolgáltatnak adatokat,
  • az adatszolgáltatók sok esetben nem adták meg az egyéb soron szereplő anyagok részletes bontását.

A műszaki műanyagok döntő többségét fröccsöntéssel dolgozták fel. A poliamidból elsősorban autóipariés elektromos berendezések alkatrészei, kisebb mennyiségben fröccsöntött háztartási cikkek készültek, valamint használtak zárórétegként fóliagyártásban és többrétegű flakon gyártásánál is. Az ABS legnagyobb mennyiségét a játékgyártás igényli, majd ezt követik a háztartási cikkek, az autóés elektromos termékeket gyártó ipar jóval kisebb mennyiséget alkalmaz. PC-ből és blendjeikből elsősorban elektromos és elektronikus berendezések házai és egyéb alkatrészei készültek, valamint a járműipar is nagy felhasználónak bizonyult.

A műanyag termékek felhasználási területei

A termékek felhasználás szerinti besorolását az adatszolgáltató feldolgozó vállalatok adatai alapján végeztük el, ami nem esik egybe teljesen a tényleges felhasználással, mert jelentős mennyiségű termék exportot is tartalmaz, és nem szerepel benne az import. A kettő mennyisége közelít egymáshoz, az export 510900 tonna, az import 559200 tonna, a felhasználási terület nyilván nem fedi pontosan egymást, de a vámtarifaszám szerinti besorolás nem bontható a felhasználási cél szerint, így ettől a korrekciótól kénytelenek vagyunk eltekinteni. Az egymás utáni években minden esetben a fenti gyakorlatot folytattuk, és a számok jól követik a nemzetközi gyakorlatot is. A hazai felhasználás megoszlása nagyon hasonló a nemzetközi statisztikákhoz, meghatározó a csomagolóipar, jelentős az építőipar, a továbbiak részaránya relatíve kisebb (9. ábra).

2015-hez viszonyítva növekedett a csomagolás, 2%-ot, a járműipar és a sport-játék részesedése 1%-kal, az E+E ipar, az építőipar, a háztartási és az egyéb cikkek 1%-kal csökkentek.

Szinten maradt a bútoripari, valamint a mezőgazdasági cikkek részesedése.

Az alábbiakban egymás mellett mutatjuk az elmúlt két évet az összehasonlíthatóság kedvéért.

11. ábra: Műanyag termékcsoportok gyártása 2016-ban és 2017-ben Magyarországon

Összefoglalás

A 2017-ben előállított műanyagtermékek mennyisége – gyűjtésünk alapján – 4,0%-kal növekedett 2016-hoz képest. Korszerűsödött a termékválaszték, továbbra is jelentős mennyiségű a nagy értékű műszaki műanyagok felhasználása. Az ágazat értékben bemutatott erősödése a KSH adatok alapján 9,7% az egész műanyagiparban, a feldolgozók pedig 7,5%-os növekedést mutattak, hasonlóan az ipari átlag növekedéséhez. A 2017 évi termelési érték, illetve az összes nettó árbevétel 2001-hez viszonyítva több mint háromszorosára nőtt, 2016-hoz viszonyítva pedig a feldolgozás 7,5%-kal bővült. Az általunk nyomon követett műanyag-feldolgozás a mennyiségi adatok szerint az elmúlt 9 évben 46,5%-kal erősödött.

A gyártott mennyiségből 2017-ben – 2016-tal összehasonlítva – 4,6%-kal több terméket, 534,3 ezer tonnát exportáltak 2454 millió USD értékben, a műanyag termékek importja mennyiségben 12,9%-os növekedéssel 631,4 ezer tonna volt 3072,8 millió USD értékben. 2017-ben a műanyagipari ágazat pénzügyi mérlege az előző évi 163,5 millió USD-vel szemben növekedett, 361 millió USD többletet mutatott.

A műanyagipar további erősödését ebben az évben több tényező is erősítheti. Egyrészt a tavalyi évben megkezdett beruházások termőre fordulnak, mint pl. az indiai SMP gyár, amely ebben az évben már lökhárítókkal látja el a kecskeméti Mercedes autókat. A többi hazai autógyártás is bővül, ehhez a magyar alakatrész-beszállítóknak is több terméket kell előállítaniuk. A műszaki műanyagok kompaundálásának bővülése is megvalósult 2018-ra, mivel 2017 folyamána a dél-koreai Lotte Advanced Materials duplájára bővítette ipari műanyag alapanyagokat gyártó üzemét a Tatabánya-Környe Ipari Parkban. Hasonlóan értékes műszaki műanyag gyártására hoztt létre új üzemet Nyergesújfalun a Toray cég, ott PPS előállítása kezdődött meg az elmúlt év végén.

Más ágazatok erősítése is kedvezően hat a műanyagiparra, így az orvostechnikai eszközök előállítása bővül a Braun Kft.-nél, valamint erőteljes fellendülés következett be az építőiparban is.

Lehetőség van, élni kell vele!