Tudománytörténeti időutazás volt beszélgetésem Cseh Tiborral. Visszavitt a hazai gumiipar büszkeségének tartott egykori Palma Gumigyárba, a ’60-as évek összevonási hullámát követően megalakult Országos Gumiipari Vállalat, majd a Taurus Gumiipari Vállalat korabeli valóságába. Nagy idők nagy történéseinek volt ez az időszaka, amikor a fejlesztők munkájukban a hiányosságokra feltételként tekintettek és alapgondolkodásukká vált, hogy nem úgy fejlesztettek ahogy azt jónak gondolták, hanem ahogyan azt a lehetőségek engedték. S az eredmény? Dacolva mindezzel kiemelkedő teljesítmény, a magyar gumiipar világhíre. Cseh Tibor nemrég elsőként kapta meg a MAGUSZ által alapított Klein Pál díjat.
A Klein Pálról elnevezett díjat Ön kapta meg elsőként. Jól gondolom, hogy ez többlet jelentéssel is bír? Hiszen – bár személyesen nem ismerhette őt – alkotó egyénisége mindvégig példamutató volt.
Klein Pál a második világháborúig vezette és mondhatjuk, a csúcsra vezette a magyar gumiipart, így világviszonylatban is elismert szakember volt. A régi öregek elmondása szerint abban az időben sok esetben megtörtént, hogy a rendelők nem a társcégtől, a Dunlop-tól, Angliából kapták meg a megrendelt terméket, hanem innen Budapestről a Ruggyanta gyárból, mivel egyenértékű volt a termék minősége. Sajnálatos módon szakadt meg az ő tevékenysége, a háború után Angliába távozott, és tudomásom szerint tragikusan ért véget az élete. Angliában nem kapott lehetőséget, nem tudta tovább vinni pályáját. Karizmatikus egyéniség volt, hatalmas tenni vágyással. Halálakor alig volt ötven éves, egy szép életpálya előtt állhatott volna még, de megtört az élete. Életének az angliai fejezetét nem nagyon ismerjük. Úgy ment el, hogy itt maradt hagyatéka, a páncélszekrényét ugyan feltörték, abból próbálták összeállítani életének magyar fejezetét. A levéltárban bővebben utána lehetne nézni. Bevallom, én az ő anyagából mindenekelőtt a latex szabadalmi részeket tanulmányoztam.
Diplomamegszerzését követően, 1958-ban abba a Palma Gumigyárba került, amely később termékeivel, technológiáival világviszonylatban mindig az élen járt. Így volt ez akkor is, amikor Ön elkezdett ott dolgozni?
1958. május 2-án léptem be a Palma Gumigyárba, több mint 60 éve. Rövid idő után azonban elgondolkoztam, hogy jó döntés volt-e Triska Ernő, a gyár akkori főmérnökének az állásajánlatát elfogadnom. A Palma akkor tulajdonképpen a gumiipar perifériáját képezte. Csupa olyan termék gyártása zajlott itt, amelyet más gumigyárak levetkőztek és átadtak, tulajdonképpen már az sem tudott számomra meggyőző lenni, hogy a híres palma sarok és gumitalp is a gyártott termékeink között volt, aminek hirdető szlogenje így szólt: „Magyar nemes, angol lord, palma kaucsuk sarkot hord.”
A Palma igazi arca az volt, hogy sok termék, különféle gumijátékok, latexalapú termékek gyártása mellett például az elhasznált gumiabroncsokat markos emberek téptek szét és abból a honvédségnek fürdőpapucsot, lovaskocsikhoz alátéteket gyártottunk. A munkakörülmények sem voltak jobbak, rossz hatékonyságú, kis sorozatú termékgyártás folyt. Ami megfogott, hogy egy segítőkész alkotó közösségbe kerültem. Nagy tudású, kiváló vezetők voltak és az üzemeket is régi szakemberek irányították. Sok volt a tenni vágyó fiatal is.
Mi volt az Ön munkája?
A gyár műszaki szervezete úgy épült föl, hogy technológusok foglalkoztak egy-egy üzem tevékenységével, napi problémáival. Szerencsémre, amikor én oda kerültem, ezek a helyek be voltak töltve. Én tulajdonképpen, a mai szóhasználat szerint, szabadúszó lettem, tehát nem volt rendszeres üzemi feladatom, inkább különböző fejlesztési feladatokat kaptam. Így osztották rám a felfújható matrac kifejlesztését, ami később egy termékcsaláddá nőtte ki magát. Ez volt a camping termékek családja, amibe nagyon sok minden beletartozott. Előzményként már a gyárban gyártottak úgynevezett zsákos matracot, ami nagyon komplikált volt, nagyüzemi gyártásra nem volt alkalmas. Nekem olyan terméket kellett kialakítanom, ami a gyári adottságok mellett nagyüzemi gyártásra alkalmas, gazdaságos és piacképes volt. Indult a turizmus, az emberek elkezdtek utazni, és ehhez a korszerű fekvőalkalmatosságot a gumimatrac biztosította. A termék szalagszerű tömeggyártása 1961-ben indult meg és a gyártás csúcsidejében milliós nagyságra futott föl, biztosítva a már Taurus Gumiipari Vállat egyik igen gazdaságos, jó dollárbevételi termékét. A világ szinte minden országába nagy menynyiséget szállítottunk a matracból és a különböző camping termékekből, még Amerikába is. Abban az időben volt egy kifejezés: dollár kitermelési mutató. Azt jelentette, hogy egy dollárt hány forintból lehet kitermelni, és ez minél alacsonyabb volt, annál jobb volt a mutatója. A gyárnak ez a termék komoly bevételi forrást jelentett, lehetett fejleszteni, import gépeket vásárolni. Ez volt az első témám, amivel foglalkoztam, ezt követte, már a gyár főtechnológusa irányításával, többek között a latex alapú termékek (háztartási, orvosegészségügyi kesztyű) sorozatgyártásának kifejlesztése.
ÉLETPÁLYA
Cseh Tibor 1934-ben született Balassagyarmaton, majd 1958-ban megszerezte vegyészmérnöki oklevelét. A BME elvégzése után 1958-tól dolgozott a Pálma Gumigyárban üzemmérnökként, üzemvezetőként, később üzemcsoport-vezetőként. Huszonhárom éven át töltötte be a gyár főtechnológusa pozícióját, része volt minden műszaki fejlődésben. 1988-ban lett a Taurus Műszaki Fejlesztési Igazgatóság főosztályvezető főmérnöke, majd 1990 végén innen ment nyugdíjba. Munkássága során nagy érdemeket szerzett a természetes és mesterséges kaucsuk latexekből készülő termékek technologizálásában (gumifonal, mártott termékek, latexalátétes tűnemezelt szőnyegek, vizes alapú ragasztók stb.), a felfújható camping termékek kialakításában, választékuk bővítésében és a gyártás racionalizálásában, de része volt a speciális, nagypontosságú tömítőelemek, kompenzátorok, gyűrűs légrugók gyártmány- és gyártásfejlesztésében, valamint az oldószeres ragasztók választékának bővítésében is.
Nagy szakmai tapasztalatát felhasználva gyakran kapott megbízást a Taurus vezetőitől célfeladatok, célellenőrzések elvégzésére, egyes komplex feladatok koordinálására. Fejlesztési eredményeiről, szakmai tapasztalatairól a Műanyag és Gumi, valamint a Gép című szaklapokban publikált, de előadója volt a Nemzetközi Tömítéstechnikai Konferenciáknak és a METESZ konferenciáknak is. Oktatott a NIM Továbbképző Központban, valamint a BME Mérnöktovábbképző Intézetében a gumiipari szakmérnökök képzésében is részt vett. A szakmérnöki előadásainak összegzéséből 1984-ben Latextechnológia címmel egyetemi jegyzet jelent meg.
Nyugdíjazása után is részt vállalt külső szakértőként szakmai feladatok megoldásában, így a Sasad Rt. munkavédelmi kesztyűgyártásának kialakításában, termék és technológiai fejlesztésében.
Szintén világviszonylatban jegyezték az itt gyártott latex-termékeket. A gumiparban dolgozó munkatársaitól azt hallottam, hogy ön az ország legnevesebb latex és ragasztó szakértője. Hogyan kapcsolódott ezekhez a területekhez?
Talán ez túlzás, de valóban sokat foglalkoztam ezzel a kiterjedt tématerülettel. Kis sorozatú latex termékgyártással indult a termelés, amibe beletartozott a munkavédelmi, háztartási, sebészeti kesztyű, több egészségügyi termék, mint például az óvszer, a pesszárium, különböző orvosi termékek, de ezek gyártása nagyon rossz, poros, embert próbáló munkakörülmények között zajlott. Ezt kellett tulajdonképpen egy elfogadható technológiai vonalra átvinni. A háztartási és az orvosi kesztyű volt az egyik olyan termékünk, ami természetes latex alapon gyártódott. Mindenekelőtt meg kellett találnunk a megfelelő, korszerű, gazdaságos gyártóberendezéseket, továbbá ki kellett dolgozni a korszerű termék minőségét biztosító technológiát, anatómiai formát, tartósságot és a megfelelést az egészségügyi követelményeknek.
Tudni kell a szocialista gazdálkodásról, hogy abban az időben a gyáraknak bizonyos termékekre ellátási kötelezettségük volt, tehát ha például nem volt elegendő orvosi kesztyű, akkor minket vettek elő. Gyártottunk, de nem eleget. Importból persze elméletileg pótolni lehetett a hiányt, de a behozatalhoz ki kellett termelni a valutát, ami nem állt mindig rendelkezésünkre és a minisztériumtól sem számíthattunk minden esetben támogatásra. A korra az is jellemző volt, hogy az egészségügyi kesztyűket – amiből a gyártást és az importot követően is kevés volt – használat után sterilizálták. Nos, a sterilizálást kétszer, esetleg háromszor el lehetett végezni, de utána el kellett dobni, ezért hiánycikk lett. Úgy kellett kialakítanunk a gyártást, hogy tömegszerűvé tegyük, tehát folyamatos legyen a klinikák és a kórházak ellátása, sőt azt is feladatul kaptuk, hogy alakítsuk ki az úgynevezett egyszerhasználatos kesztyűt, aminek a csomagolását műtét előtt csak fel kell nyitni és azonnal lehet használni. Ezt oldottuk meg úgy, hogy kobalt ágyúval, gamma sugárral a csomagolt terméket Debrecenben sterilizáltuk, így biztosítotva azt az állapotot, amit az orvosegészségügy megkövetelt.
A nyugati technológiához, alapanyagokhoz volt hozzáférésük?
Amikor a gyárba kerültem, meglehetősen nehéz volt az alapanyagok beszerzése. A termékekhez szükséges szövet alapanyaga például egyiptomi gyapot volt, a természetes kaucsuk Malajziából, Indonéziából érkezett. A különböző nemesebb adalékanyagokat a Bayer-től, BASF-től, Degussa-tól vásároltuk, ezek beszerzése is komoly problémát jelentett, nem beszélve arról, hogy a technológiai háttér sem volt rózsás, a Palma Gumigyárban csupa erősen használt, elavult gépeken dolgoztunk. Beszerzési, ellátási problémák miatt gyakran kellett változtatni a gyártási technológiákon, ami mindig jelentős többletmunkát igényelt.
És mindig meg tudták oldani kizárólag kompromisszumokkal az elképzeléseiket? A kaucsukot például minden körülmények között be kellett szerezni.
Be kellett szerezni, de azt is nézni kellett közben, hol lehet a legolcsóbban megkapni. Ezeknek az olcsó alapanyagoknak természetesen mindig volt hibájuk, például szennyezettebbek voltak, később azonban jöttek lehetőségek, amikkel a direktben tőkés relációból érkező természetes kaucsukot részlegesen sikerült kiváltani. Ilyen volt például a Buna kaucsukok alkalmazása, amit már a háború alatt Németországban, Berlin mellett Schkopauban is gyártottak. Ez a gyár a háborút követően az NDK területére került. A Szovjetunió is felfejlődött a különböző szintetikus kaucsukok gyártásában. A természetes kaucsukhoz a szintetikus kaucsukot hozzákeverve sok esetben javítani tudtuk a tulajdonságait, lévén a természetes kaucsuk nem olajálló és nem annyira hidegálló. Ez azt jelenti, hogy sok esetben nem csak a kényszer, az előrelépés is megkövetelte, hogy használjuk a szintetikus kaucsukokat.
És mi volt a helyzet a ragasztók terén?
A ragasztók gyártása a ’60-as évek közepén indult, akkor elsősorban a cipőipar számára, a hevederek és a PVC padló ragasztására. Ezek oldószeres ragasztók voltak sok oldószerrel, ami káros volt, komoly egészségügyi problémát jelentett a felhasználásnál. Ezt a termékcsaládot kellett később annak megfelelően fejleszteni, ahogy az ipar megkövetelte. A kezdeti bőr és gumi felhasználás után szükség volt a különböző műanyagok ragasztására is, ezekhez más-más tulajdonságú oldószeres ragasztót kellett kialakítani. Ezek voltak a Palmatex, a Palmafix ragasztók. Mellettük pedig megindult a vizesdiszperziós ragasztók gyártása is, amiben már nem oldószer volt a folyékony közeg, hanem a víz. Ezeknek a ragasztóknak a tulajdonsága abban különbözik egymástól, hogy az illékony oldószer gyorsan elpárolog, tehát könnyen lehet vele dolgozni, míg a vizes ragasztóknál a víz lassan párolog el, ennek megfelelően meg kellett találni azt a megoldást, amit a használat megkövetelt. A nagy világcégek – a BASF, a BAYER – is nyomon követték a változást, olyan alapanyagokat gyártottak, amelyek úgynevezett kontakt tulajdonságokkal rendelkeztek. Ezek felhasználásával alakultak ki például az öntapadó szalagok, fóliák (Tixo stb.). Ezek tulajdonképpen mind vizes alapúak, de megszáradva is tartják a ragadósságukat, megfelelő kötési szilárdságot biztosítva. Jelentős szintre futott fel a ragasztógyártás, külföldi cégek is érdeklődtek iránta, és amikor a ’90-es években a gumiipar privatizációja megindult, a ragasztó gyártására a Henkel jelentkezett be. A termékcsalád ma is él, a gyártása először Vácon maradt Henkel megnevezéssel, most pedig Tatabányán gyártják sok általunk kidolgozott termékkel együtt. Ugyanígy a háztartási és sebészeti kesztyű gyártása is tovább él, Vietnámba került. Most Saigonban gyártják a munkatársaimmal közösen kifejlesztett technológia szerint. Tulajdonképpen, ha belegondolok, tovább él a befektetett munkám eredménye, ami számomra elismerést jelent.

Cseh Tibor kapta meg a MAGUSZ Kerekasztal rendezvényén.
Jól tudom, hogy munkatársaival a Klein Pál által kidolgozott, de Angliában bejegyzett anódszabadalomban rejlő lehetőségek kiaknázásán is dolgozott? És, hogy talán Magyarországon ön az egyetlen, aki érti ennek az eljárásnak a lényegét?
Ezt pontosítanám, tudniillik ezt az anódszabadalmat a ’20-as években itt, Magyarországon jegyezték be, igaz ugyan, hogy ez később Angliában és a világ több területén is megtörtént. A találmány szerinti kis sorozatú gyártás a ’20-as években Magyarországon is létezett, de tulajdonképpen ezt az eljárást inkább egy műszaki nóvumnak nevezném. Lényege, hogy elektromos áram hatására a folyékony latex keverékből kiválik a benne lévő száraz anyag és egy formán ez képez egy megfelelő terméket. Különböző dolgokat, például cipőt, labdát, fürdősapkát gyártottak vele, és bár az eljárás valóban nagyon érdekes, nagyon szellemes, de már akkor sem volt nagyiparilag kivitelezhető. Ez megmaradt abban a kategóriában, hogy létezik, de világszerte nem alkalmazzák.
Azt tudom, hogy nyugdíjas kora ellenére hosszú ideig tanácsadóként dolgozott. Most is tevékenykedik még a gumiiparban?
Egyelőre az aktivitás nem szűnt meg, érdeklődöm az újdonságok iránt. Szerencsém van, mert különböző helyekről kapok szakmai folyóiratokat, olvasom ezeket. Több hajdani kolléga megkeres, tőlük kapok híreket a szakmáról, de megkeresnek ragasztó vagy latex feldolgozási témában is, ha tudok, segítek. A probléma az, hogy el tudom még mondani, mit hogyan kell csinálni, de a megvalósításhoz már tárgyi feltételek kellenének. Nagymértékben megváltozott az alapanyag választék is, és a szállító cégektől a szükséges anyagokat kis tételben nehéz beszerezni. Magyarországon ezek a speciális termékek kis sorozatban gyártódnak, a múltkor például megkeresett egy porcelán gyár utódvállalata, akik szilikát kerámiát állítanak elő különböző felhasználásra, ahol a kopásállóság igen fontos, például ilyen a fonógyári hüvely szivattyú alkatrész. Ezekhez a latex termék arra kell, hogy a gyártás során a megszilárdulásig a porcelán masszát tárolja a sajtoláshoz. Tehát a mai napig vannak megkeresések, nem felejtettek el.
Olyan gyárban dolgozott fejlesztőként, ami a hazai gumigyártást világhírre vitte. Milyennek látja ma a gumiipar helyzetét? Jó irányban halad?
A hazai gumiipar jelentős részét külföldi világcégek irányítják, de soknál még tovább él a korábbi nagytudású mérnökök által kidolgozott termékek gyártása. Szegeden a Continental azokat a nagynyomású olajkitermelő tömlőket gyártja világszínvonalon, amiket annak idején a Taurus-ban fejlesztettek ki, ugyanúgy a hevedergyártásnak is a nemzetközi bázisa Szegeden van. A hevedergyártáshoz kapcsolódik a kollégáimmal kifejlesztett, úgynevezett hideg végtelenítő ragasztó szabadalom, amit mind a mai napig alkalmaznak a gyakorlatban. Ennek az a lényege, hogy a hevederek toldását már nem présben építik össze, mint régen. Egy többszáz méteres hevedert nem lehet mozgatni, azt a helyszínen kell összerakni, ehhez fejlesztettünk ki egy ragasztót. A külföldiek által irányított hazai gumiipar teljesítménye kimagasló, korszerű technológiákkal tömegszerűen gyártódnak gumiabroncsok, légrugók, tömítőelemek, de jelentős a hazai, magyar kézben lévő kisebb cégek megjelenése, fejlődése. Amikor most megkaptam a Klein Pál-díjat, az ünnepségre összegyűltek a MAGUSZ munkatársai és a cégek résztvevői, ahol egy élő, lüktető megbeszélésen vettem részt. Azt tapasztaltam, hogy a mai középkorú és a fiatalabb szakemberek is különböző területeken értékes és szép termékeket gyártanak az országban. Ez számomra egy nagyon biztató találkozás volt.
Szokta visszafelé pörgetni az éveket? Visszatekint a maga mögött hagyott 61 évre, ami során formálta a hazai gumigyártás történetét?
A múlt mindig megjelenik az ember életében, a maga nehézségeivel és szépségeivel. Én tulajdonképpen úgy emlékszem viszsza a gumiiparban eltöltött évekre, hogy egy alkotó közösségben dolgoztam, és nem csak a gyári élet volt színes, hanem le tudtunk ülni a fehér asztal mellé is. Ez az úgynevezett „palmaközösség” tovább él bennem. Kedves a visszaemlékezés, és amikor évente egyszer összetalálkozunk a gyár helyén felépült lakóház falán lévő emléktáblánál, akkor azt tapasztalom, hogy mindenki még mindig úgy érzi, hogy egy családhoz tartozik. Előre nézve azt kell mondjam, sokszor elámulok, hogy milyen fejlesztések jelentkeznek, elsősorban a gumiabroncs terén, ami nekem kicsit kieső terület volt, de ami most a hírekben megjelenik, hogy szinte ember nélkül, gépek gyártják a gumiabroncsot és olyan sorozatot, évente 5-8 milliót, ami régen elképzelhetetlen volt, elámulok. De hát ez a világ és e felé megyünk.
Nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy éli a nyugdíjasok nyugodt életét. Mivel tölti napjait?
Elég kiterjedt a családom, két fiam van, öt unokám és három dédunokám. Ez a pesti lakás a téli szállásunk, amint kedvezővé válik az idő, kiköltözünk az Aranyhegyre, ahol a fiammal építkeztünk. A nyarakat mindig így éljük. Együtt, a természetben.

