Egyszer minden a helyére kerül, és ugyan ez nagyon közhelyesen hangzik, mégis egyre inkább úgy érzem, hogy e kijelentés mögött mélyebb tartalom rejlik. Tovább gondolva az is a meggyőződésemmé vált, hogy minden dolog, esemény, jelenség miután a helyére került és belesimult a megszokottba, gyorsan elveszíti fontosságát. Hogy miről jutott most ez az eszembe? Egy egészen egyszerű eset kapcsán, ami alapvetően nem kellene, hogy filozófiai tartalommal bírjon. Vagy mégis?
Egy évvel ezelőtt a Velencei-tó partján, azagárdi kis sziget bejáratánál felállították Kontur András szobrászművész bronzba öntöttvidra szobrát. Megszerették az emberek, bűbájos volt az ágaskodó, figyelő, szemlélődő, vadászó kis állat, a szobor-avató ünnepség utánazonban lassan beleolvadt a mindennapok forgatagába. Megszokottá vált. Egyszerűen csakelmentek mellette az emberek.































































































































