A tudást bonyolult definiálni, mint ahogyan bonyolult megszerzésének erőfeszítésekkel terhelt útja és alkalmazásának kontextusa is. Mert mit értünk tudás alatt? A megtanultak felidézésének tudását? A tudás alkalmazásának képességét?
Vagy ami legárnyaltabban határolja be az emberi elme legmagasabb szintű mechanizmusát: a megtanult ismeretek rendszerbe állítását, az ismeretek összefüggésének felismerését és hasznosítását? Igen, azt gondolom, minden meghatározás pontosan fedi le bizonyos szinteken a tudás fogalmát, de van olyan tudás is, ami a génjeinkbe van beírva, vannak olyan ismereteink is a világról, amit tapasztalatainkkal egészítünk ki, sőt van az intelligencia, ami a változáshoz való alkalmazkodó képességet takarja.
Életünk során építjük fel tudásunk milyenségét és minőségét. Akarat, célmeghatározás, határozottság, érzékenység, elszántság, kitartás, lényeglátás, lendület és még ezer bennünk rejlő tulajdonság határozza meg, meddig építkezünk. És ne feledkezzünk meg a kitartó erőről és a kíváncsiságról sem, hisz lényeges, hogy tudunk-e sokadszor is felállni kudarcainkból és tudunk-e tovább kérdezni a válaszok megtalálásához, mint mások? Többször említettem már életemnek azt a kegyelmét, hogy nagyszerű tanítókkal voltam körülvéve. Egyik főszerkesztőm mondta, amikor ötödször is hozzákezdtem egy riport megírásához és ötödször is megnyomtam a delete gombot, bár a leadás határideje vészesen közelgett: – Nem baj, ha nem jó, az a lényeg, hogy próbálkozol. Mert a negatív eredmény is eredmény, ebből is hasznos tanulságokat lehet levonni. Néha elnézőnek kell lennünk önmagunkkal szemben. Azt mondják, az okos ember intelligensebben téved, mint ahogy másnak igaza van.
Állítólag a tudomány az emberi elme azon képessége, amelynek célja, hogy kárpótoljon az élet rövidségéért és érzékszerveinek tökéletlenségéért. Vigasztaló gondolat, ami felemel is egyben. És mennyire igaz, mert kételkedem abban, hogy a tudósok, a nagy gondolkodók egy pillanatot is szánnának arra életükből, hogy elmerengenének szellemi szárnyalásuk okán, nagyságán, az emberiség fejlődésére tett hatásán. Kosztolányi Dezső írta a Magánbeszéd című írásában: „A Természet azokba, akiket nagyra szán, többnyire egy hiányt, egy elégtelenséget olt, hogy azzal viaskodva fejlődjenek. Ez a rugója kitűnőségüknek. Az igazi nagyság nem adottság, hanem egy nyugtalan emberfölötti vágy. Minden érték szerzett.”
Az emberi tudás nagysága előtt tisztelgünk a POLIMEREK áprilisi számának két írásában is. Czigány Tibor professzor Széchenyi-díjat vehetett át nemzeti ünnepünkön, a Gábor Dénes-díjas Falk Györggyel készített interjúból pedig megismerhetik azokat a gondolatokat, kihívásokat, utakat, ami a sikerig elvitte. A küldetéstudatot, amely segítségével mindazokat a képességeket,
amelyek benne rejtőznek, felszínre hozta és saját egyéniségét hozzáadva átadta a többi embernek.
A POLIMEREK legújabb száma ezen túl foglalkozik a műanyag- és gumiipar legújabb fejlesztéseivel, eseményeivel, a cégvezetés számára fontos pályázatok és gazdasági változások gyűjteményével. Olvassanak most is minket! Érdemes.
