Már az Antarktiszon is

Az Északi-sarkvidék egésze mikroműanyag szálakkal szennyezett, az Antarktiszról származó 97 vízmintából 96-ban kimutatták a mikroműanyagok jelenlétét – állapították meg kanadai kutatók, hozzátéve, hogy a vízminták többségét a felszíntől számított 3-8 méteres mélységben gyűjtötték, ahol a tengeri élőlények jelentős része táplálkozik. A Nature Communications című folyóirat tette közzé az Ocean Wise Conservation Association nevű szervezet által végzett kutatások eredményét, amelyben a projektet vezető Peter Ross azt mondta el, hogy munkatársaival átlagosan 40 mikroműanyag részecskét mutattak ki egy köbméternyi vízben. A szakember szerint a mikroszálaknak csak kis százaléka származhat halászfelszerelésekből, mert azokhoz másfajta műanyagot használnak, és annak az esélye is csekély, hogy a szálak egy részét a szél szállította az Északi-sarkvidékre. A legvalószínűbb ok az lehet, hogy a Jeges-tengert szennyező textilszálak az európai és észak-amerikai háztartásokban kimosott műszálas ruhákból származnak.

Megdöbbentő adat, hogy a megvizsgált mikroműanyagok több mint 92 százaléka mikroszál volt, ezen belül 73 százalék poliészter szál, amely méretében és színében is megegyezett a ruhagyártásban használttal. A poliészter szálak jelenléte az egész vízoszlopban egyértelműen kimutatható volt, vagyis a szennyezés több évtizede kezdődött, egyes – nem a kutatóktól származó – vélekedés szerint az ’50-es években divatba jött, vasalást nem igénylő „nylon ingek” elterjedésétől számolható ez az időszak.