Nem jó az, ha az ember a rosszban a rosszat látja. Jó ideig kísértetiesen hatottak rám éjszakai felriadásaim. Három hónapja a program ugyanaz: mélységes-mély álomban elindulnak a mentális impulzusok és a pillanat töredéke alatt kezdenek el áramlani feltorlódott gondolataim – elemzek, túlgondolok megoldatlanságokat, a világ súlyát veszem félig öntudatlan állapotomban a vállamra. Az éjszaka leple alatt hirtelen jött tudati állapot alapvetően szorongást vált ki belőlem, de a misztikus rész csak most következik: az óra minden áldott felriadásom alkalmával pontosan kettő óra nulla-nulla percet mutat.
Az alvásmennyiségemmel való elégedetlenségem nőtön nőtt, egyenes arányban környezetem jótanácsaival. – Mikor fordult elő veled utoljára, hogy tíz percig nem csináltál semmit? Hogy kiürítetted az agyadat? – kérdezte végül egy ismerősöm vergődésemet végig hallgatva, akit a sors küldött elém.
