Idén megtanultunk együtt élni a folyamatos változásokkal – MMSZ elnökségi évértékelő 2020

MMSZ elnökségi évértékelő 2020

Tavasz óta több kédőíven keresztül monitorozta az MMSZ a műanyagipar helyzetét, majd tette meg gazdaságvédelmi és kárenyhítő csomagjavaslatait a Pénzügyminisztériumnak, ami közül több beépült a kormányzat akciótervébe. Milyennek értékeli ezt az együttműködést? Elérte célját?

Az együttműködés, az érintettek párbeszédén alapuló probléma megoldások, a szakmai szempontok egyeztetésén alapuló intézkedések bevezetése minden esetben előrevetíti az intézkedések, döntések eredményességét. Különösen igaz ez, ha a megoldásokat rendkívüli helyzetben kell megtalálni és bevezetni. A gazdaságvédelmi kárenyhítő csomagot a Pénzügyminisztérium széles körben, szakmai szervezetek bevonásával alakította ki, messzemenően figyelembe véve az ipari szereplőket érintő gazdasági hatásokat. Ebben a rendkívüli és bizonytalan helyzetben a vállalkozások számára a gyors és kiszámítható támogatási rendszer, valamint a gazdaságvédelmi intézkedések együttesen egy olyan lehetőséget jelentett, amely a bizonytalanság okozta kockázatok kezelésében nyújtott hatékony segítséget. A műanyagiparban működő vállalkozások jelentős mértékben vették igénybe a támogatásokat és éltek a gazdaságvédelmi intézkedések adta lehetőségekkel, sikeresen menedzselve a rendkívüli helyzet okozta kihívásokat. A visszajelzések alapján a vállalkozások sikeresen túljutottak az első fázison és készen állnak a jelenlegi kihívások kezelésére is. A gazdaságvédelmi és kárenyhítő intézkedések célja a gazdasági szereplők támogatása annak érdekében, hogy a foglalkoztatás a lehető legmagasabb szinten maradjon és a vállalkozások versenyképességében ne legyen törés a rendkívüli helyzet ellenére sem. A rendelkezésre álló információk alapján a meghozott döntések elérték a céljukat.

Szokták mondani, hogy az idő helyreteszi a dolgokat, így talán a vírusjárványnak köszönhetően valamelyest halványodtak azok a hangok is, amelyek a műanyagokat, a műanyag csomagolószerek felhasználását tették első helyen felelőssé a környezetszennyezésért. Ugyan a médiában tavasszal kevésbé kapott helyet, de az Agrárminisztérium a koronavírus miatti vészhelyzet kihirdetésekor a csomagolóipart stratégiai jelentőségűre emelte, mert beigazolódott, hogy csomagolás nélkül biztonságos élelmiszerellátás nem lehetséges, illetve a határokon hosszú ideig várakozó kamionok élelmiszerszállítmányainak felhasználhatósága is növelhető a csomagolófóliákkal. Mennyire befolyásolta ez a tény az MMSZ műanyagelleneség elleni kampányát?

Az év elején az egyik legnagyobb kihívást a műanyagellenességre adandó, szakmai alapokon nyugvó válaszok megfogalmazása jelentette oly’ módon, hogy az a szakmaiság elvesztése nélkül közérthető legyen az emberek számára. Sokat foglalkoztunk ezzel a témával, hiszen sok helyen és sokféle módon támadták a műanyagból készült termékeket, elsősorban a csomagolásokat.

Készültek azonban javaslatok arra vonatkozóan is, hogy önértékelést kell tartani a megrendelőknek is a túlzott és indokolatlan, sokszor csak marketing célokat szolgáló csomagolások mérséklése érdekében. A legfontosabb feladat továbbra is az, hogy mindenki megértse és elfogadja, hogy a műanyagok használata pótolhatatlan előnyökkel jár, ha azok a szükséges és szakmailag indokolt mértékben vannak jelen az életünkben.

Az MMSZ műanyagellenesség elleni kampányának szakmai alapvetéseit nem befolyásolta alapjaiban a veszélyhelyzet miatti megítélésbeli változás a műanyagokkal kapcsolatban, azonban segíthet megértetni a közvéleménnyel a csomagolással kapcsolatos szakmai álláspontok elfogadásának fontosságát.

Hogyan látja, mik lesznek a 2020-as esztendő legfontosabb kihívásai? A következő év első félévére még bizonyára jelentős hatással lesznek a járvány miatti intézkedések.

Egy új kihívásokkal teli évnek lépjük át a küszöbét, amely új változásokat hoz az életünkben és ezáltal a vállalkozásoknál is. Ebben az évben meg kellett tanulnunk együtt élni a folyamatos változásokkal, korlátozásokkal, bizonytalanságokkal. Jövőre nem árt, ha felkészülünk a rugalmas, együttműködésen alapuló innovatív megoldások folyamatos keresésére és alkalmazására a partnereinkkel, munkavállalóinkkal annak érdekében, hogy sikeresen új pályára állítsuk a vállalkozásunkat.

Nem túlzást az mondani, hogy a műanyagiparban új korszak kezdődik. Ön a PlasticsEurope hazai képviselőjeként mit tapasztal, a nemzetközi műanyagipari szervezet milyen válaszokat ad a SUP direktíva (az egyes műanyagtermékek környezetre gyakorolt hatásának csökkentéséről szóló 2019/904 számú irányelv) bevezetésével adódó kihívásokra?

A PlasticsEurope továbbra is folytatja évtizede megkezdett ismeretbővítő, együttműködésés fórum szervező tevékenységét. Mindezt a lehető legtárgyszerűbb, legészszerűbb módon, kerülve a média által előszeretettel támogatott hangoskodást, hisztérikus hangulatkeltést. A legfontosabb számunkra ebből az, hogy minél hamarabb megértsük és megvalósítsuk a széleskörű együttműködést, mert a jelenlegi – gyakran elveszettnek tűnő – helyzetből kizárólag a teljes értéklánc (gyártók – feldolgozók -márkatulajdonosok kereskedők vásárlók vagy fogyasztók – hulladékgazdálkodók újrafeldolgozók, így zárul a kör) együttműködésével juthatunk előbbre. Nagy dolog, hogy ebben a 2020-as évben eljutottunk a Nemzeti Műanyagstratégia kidolgozásának megkezdéséhez, természetesen szövetségünk is aktív részese ennek a munkának. Például az egyszer használatos műanyagtermékek részleges betiltása, korlátozása máris két fontos dologra mutatott rá: Vezessük ki – főleg a gondolatainkból – az „eldobható” dolgok használatát, másfelől pedig, hogy a műanyagok helyett valamilyen – fenntarthatósági szempontból – sokkal károsabb helyettesítő megoldás bevezetése a legsúlyosabb hiba!

Biztonság, fenntarthatóság, innováció – alapvetően ezekre az alappillérekre épül a nemzetgazdaságunk talpra állítása. A műanyagipar is a fejlesztések irányába indult el, a műanyagok és a műanyagipar megújuló képessége, az erőforrások kíméletes felhasználása, a digitalizáció, a funkcionalitás, a megújuló energiák, a körforgásos gazdaság és a fenntarthatóság került a középpontba. Megfelelőek azok a lépések, amelyek ennek érdekében történnek nemzetközi szinten, illetve hazánkban?

A szakmánk számos felelősségi területe mellett itt elsőként hadd említsem a hulladékgazdálkodás rendbetételét, beleértve ebbe az „újra-anyagok” vissza-, illetve bekerülését a műanyagfeldolgozás folyamataiba, ennek gazdasági ösztönzésének helyreállítását. Emellett, illetve pont ezért – régóta emlegetjük – elodázhatatlan a műanyaghulladék lerakóba juttatásának mielőbbi megszüntetése. Ahol ezt meglépték – eddig 10 EU-s országban –, ott a sokat emlegetett Körforgásos Gazdaság gyorsabban telik meg valódi tartalommal. Számunkra – műanyagosként –  ez egy hálás terület is egyben, hamar nyilvánvalóvá tehető, hogy korunk anyagai közül vitathatatlanul a műanyagok a legsokoldalúbbak, ez az újrahasznosítás területén is messzemenően igaz. Hatalmas munka lesz ez, a következő generáció számára is.

A Globális Műanyag Szövetség (GPA) idei évértékelő jelentésében szerepel, hogy négyszeresére növelte a tengeri hulladék-megelőzési projektjeinek számát, ami a csoport 2011-es megalakulása óta közel 400 akciót jelent. Ezek a projektek széles skálán mozognak: a tengerparti takarításoktól a hulladékkezelési kapacitás bővítéséig, a globális kutatástól a figyelemfelkeltő és oktatási kampányokig. Magyarországnak is van kapcsolata ezekkel a törekvésekkel?

Mindig jól látható, amikor a hulladékgazdálkodás hiánya, vagy annak hiányos volta eredményeként – s persze a saját, egyéni és egyben céges felelőtlenségünk következtében – a környezetben, a vizeinkben felgyűlik a (műanyag)hulladék. Szerintem ebben a régióban többet kellene beszéljünk és főleg tennünk a saját dolgaink érdekében, ez is óriási erőfeszítéseket követel (a tengeri műanyaghulladék kétségtelenül hatalmas problémája döntően dél-kelet ázsiai eredetű, de a fenntarthatósági szempontból ugyancsak kritikus halászati ipar is erősen érintett). Visszatérve, súlyos a felelősségünk a szemléletformálás területén, ehhez kapcsolódóan pedig nagy szükségünk van a „jó gazda” szemlélettel működtetett és ellenőrzött hulladékgazdálkodási szemléletre, rendszerre. Ahogyan már számtalanszor hangsúlyoztuk, a műanyagipar ismeri és vállalja saját felelősségét ezeken a területeken, mindig készek vagyunk a változtatásra, az együttműködésre.

Az MMSZ kiemelt feladatának tekinti, hogy intenzíven részt vegyen szakértő csapatával a kormányzati szervekkel való egyeztetéseken, és ennek a csapatnak Ön is tagja. A nemzeti egyeztető fórumok kapcsán szakmai ajánlásokat is készítettek, így a Kiterjesztett Gyártói Felelősség (EPR) és a Kiemelt hulladékáramok témakörökhöz, a csomagolóanyagok termékdíjának kidolgozásához, de mindvégig részt vettek az egyeztetéseken az egyszer használatos műanyagok tiltására vonatkozó törvény előkészítésében is. Sikeresnek érzi az érdekvédelmi szervezet ezen összehangolt fellépéseit?

Egészében véve sikeresnek, bár az egyszer használatos műanyag eszközök betiltásával kapcsolatosan rengeteg kérdés marad még megválaszolatlanul. Tudjuk, hogy ez a törekvés európai szintű irányelv, mely kötelező érvényű Magyarországra is, megvalósítása tehát elkerülhetetlen. Rejtély azonban számomra, hogy példának okáért a nagy rendezvényeken a műanyag evőeszközöket, tányérokat, ivópoharakat milyen más, nem műanyaggal lehet helyettesíteni úgy, hogy a teljes folyamat (életciklus) ökológia lábnyoma ne növekedjék és a higiéniás szabályokat is be tudjuk tartani. Nyilvánvalóan ez csak úgy képzelhető el, hogy a szokásainkat változtatjuk meg alapjaiban.

Sikerként könyvelem el ugyanakkor, hogy több éves törekvésünk a biológiailag lebomló műanyagokból készült, egyszer használatos termékek pontos meghatározásával kapcsolatban eredménnyel járt. Kifogásoltuk ugyanis, hogy a termékdíj mentességet a teljesen biobázisú és biológialag lebomló anyagokból készült termékek élveztek. A mostani törvénymódosítás, igaz ugyan, hogy 500 Ft/kg termékdíjat ró ki a biológiailag lebomló termékekre, de már nem köti ki a teljesen biobázisú eredet szükségességét. Ez nagy előrelépés! Tiszta vizet önt a pohárba. Úgy gondolom, hogy az MMSZ és Soós Rita által, aki jelenleg az Agrárminisztériumban kutatási referens, az elmúlt években az NGM-ben szervezett szakmai fórumok szerepe ebben a folyamatban megkérdőjelezhetetlen.

Éves szinten több mint tízezer tonnányi terméket érinthet az egyszer használatos műanyagok küszöbön álló magyarországi tilalma. A környezetvédelmi szervezetek által üdvözölt döntés több iparágat is sürgős lépéskényszerbe hozott. Az egyszer használatos termékek gyártásához szükséges alapanyag-kiesés jelentős. Mit jelent ez pontosan: az iparág bizonyos szegmenseiben egy hatalmas veszteséget, vagy az alapanyagés technológiafejlesztésekben a műanyagipar megújulását?

Madártávlatból szemlélve a kérdést, a fenti mennyiségeket a Magyarországon feldolgozott éves  mennyiséghez  viszonyítva 2018-ban 1,0 millió tonna -, azt kell mondjuk, hogy a tiltás nem rengeti meg alapjaiban a magyar műanyag feldolgozóipart. Ennek értéke pedig megközelíti az 1 100-1 200 milliárd forintot, amely szintén több nagyságrenddel nagyobb a kérdésében említett értéknél. Ugyanakkor becsléseink szerint több száz vállalkozás foglalkozik ezen termékek gyártásával, forgalmazásával, tehát szociális szempontból rendkívüli jelentőségű a rendelet kihatása. Amint az előbbi válaszomban is megfogalmaztam, jelenlegi ismereteink alapján nagyon nehéz lesz alternatív anyagokat találni a szóban forgó alkalmazásokra, melyek környezetvédelmi, higiéniás és persze gazdasági szempontból is megfelelőek. A megszorítások mindig új irányba indítják el a technológia fejlődését, lásd a szén-dioxid emissziós értékek drasztikus csökkentése az autóiparban, mely az akkumulátor-technika rohamos fejlődésének ad óriási lendületet, lehetővé téve az elektromobilitásra való széleskörű áttérést. Így tehát itt sem zárható ki olyan innovatív eljárás, mely választ ad majd a fenti problémára.

Nagy várakozás előzi meg a biológiai úton lebomló műanyagok helyzetének alakulását is, amelyben óriási felelősség terheli a műanyagipart. Egyrészt meg kell találni azt a szakmai megoldást, amely valóban környezetbaráttá teszi ezeket az alapanyagokat, másrészt a felhasználókat kell pontosan tájékoztatni ezek komposztálhatóságáról, biológiai lebonthatóságáról. Hogyan látja ebben a műanyagipar felelősségét, ezt a kettős feladatot hogyan lehet kezelni? Közelíthet végre az ipar és a társadalom igénye, elvárása ez által a műanyagok terén?

A biológiailag lebontható műanyagok területén rendkívül nagy fejlődés figyelhető meg  pontosan a kiemelt társadalmi elvárások miatt. Ugyanakkor látnunk kell, hogy ez az eddig ismert műanyagcsalád meghatározott tulajdonság-profillal rendelkezik, mely sok alkalmazásból eleve kizárja, például alacsony hőállósága, viszonylag rideg, törékeny mivolta miatt. Elkerülvén a további szakmai részleteket elmondható, hogy az alkalmazási kör viszonylag szűk. A csomagolástechnika azonban éppen ilyen terület. Nagyon fontos ugyanakkor szem előtt tartani, hogy az ilyen anyagok felhasználásának akkor és csak akkor van értelme, ha a belőlük készült termék az életciklusa végén a komposztáló üzemekbe kerül. Ezek az üzemek biztosítják ugyanis a megfelelő körülményeket, elsősorban a magasabb hőmérsékletet (5080 °C) ahhoz, hogy az anyag az egyéb növényi eredetű hulladékkal együtt biológiailag lebomoljék és belőle a mezőgazdaság számára értékes humusz keletkezzék. Tévhit az, hogy a lebomló anyagból készült, eldobott zacskó vagy palack a szemétlerakóban, az erdőben vagy a tengerekben majd csak úgy lebomlik. Nem, nem fog lebomlani, vagy legalábbis nem rövid időn belül. Mindebből persze rögtön következik az általános irányelv, mely minden műanyagra (és persze minden egyéb hulladék anyagra is) vonatkozik, hogy szelektíven kell gyűjteni a terméket életciklusa végén. Gondoskodni kell, hogy az így összegyűjtött hulladék nem keveredik az egyéb műanyaghulladékkal, hanem szakszerűen eljut a komposztáló üzemekbe. Tehát összefoglalva, elterjedésükhöz elengedhetetlen egy jól átgondolt logisztikai háttér és szabályozási környezet kialakítása. Ennek hiányában nem látom értelmét a biológiailag lebontható műanyagoknak.

Itt jegyezném meg, bár a kérdéshez nem kapcsolódik szervesen, hogy Magyarország a kiemelkedő kukorica termelését tekintve szinte hívatott az egyik legelterjedtebb, biológiailag lebontható műanyag, a politejsav (PLA) kukoricakeményítőn alapuló gyártására. A világon a termelőkapacitások még viszonylag szűkösek, az igény ennél jóval nagyobb és ez a tendencia a piaci elemzések alapján még eltart egy darabig. Úgy gondolom tehát, hogy a szigorú feltételek, azaz az előbb említett logisztikai lánc megteremtése mellett, hazánk ezt a piaci rést kihasználhatná egy ilyen üzem megépítésével.

Európa egyik vezető polimergyártójaként a MOL-csoport évek óta elkötelezett a zárt láncú körforgásos gazdaság iránt, ennek értelmében lépett stratégiai partnerségre a svájci Meraxis kereskedelmi cégcsoporttal is. Az együttműködés célja magas minőségű, újrahasznosított alapú poliolefin kompaundok fejlesztése, gyártása és globális terjesztése. Azt is vallják azonban, hogy a minőségi újrahasznosított anyagok gyártásában még számos kihasználatlan lehetőség van. Mik ezek?

Valóban, az elmúlt években az újrahasznosítás az egyik prioritásunkká vált. Célunk, hogy vevőinket újrahasznosított műanyagokkal szolgáljuk ki, első osztályú termékekkel ötvözve. Együttműködünk a Meraxis vállalattal, mely cég már 30%-ban újrahasznosított tartalmú HDPE termékeket állít elő. A gyártási folyamat során a saját HDPE anyagunkat kombináljuk a fogyasztói hulladékból származó, újrahasznosított anyaggal. Fokozatosan fejlesztjük a gyártási folyamatokat és 50%-ra kívánjuk emelni az újrahasznosított anyagok arányát.

Megvásároltuk a német kompaunder céget, az AURORA-t, valamint a német APK céggel is együttműködünk, ahol kémiai eljárással, hulladékból újrahasznosított LDPE anyag előállításán dolgozunk. Tervezzük továbbá újrahasznosított polipropilén anyagok gyártását, majd egy saját gyár létesítését Magyarországon. Az előzőekben felsoroltak mellett, vizsgáljuk a hulladékok kémiai újrahasznosíthatóságát is. A MOL mindezeken túl jelentős együttműködési és kutatási, fejlesztési tevékenységet folytat a magyar egyetemekkel a körforgásos gazdaság egyéb területein is.

Ez az év a MOL-csoport számára is tartogatott váratlan kihívást, amire rekordidő alatt megérkezett a válasz. Március végén a vállalatcsoporthoz tartozó és kenőanyagok gyártásával foglalkozó MOL-LUB Kft. mindössze két hét alatt állította át almásfüzitői üzemének egyik, korábban szélvédőfolyadékot készítő gyártósorát, hogy megkezdje az országban akkor már hiánycikknek számító kézés felületfertőtlenítő termékek gyártását. A legtöbb cég életében komoly kihívás a technológiaváltás. A MOL esetében mennyire volt természetes ez a válasz, és mennyire ment zökkenőmentesen az átállás?

A kialakult helyzetben teljesen természetes válasz volt, hiszen szerencsére az almásfüzitői üzem teljes mértékben alkalmas ilyen típusú termékek előállítására is, ugyanis a két termék 90%ban megegyezik. A gyártási rendszer és a tároló tartályok tisztítása után ütemezték be a tényleges átállást, a receptúrát pedig a Nemzeti Népegészségügyi Központ a helyzetre való tekintettel rekordgyorsasággal vizsgálta be és hagyta jóvá.

Mi az idei év mérlege, a rendkívüli helyzet mennyire írta felül várakozásaikat?

2020-as mérlegünk pozitív, év végéig várhatóan hasonló menynyiséget fogunk termelni és értékesíteni, mint a korábbi években, mivel az év elején kezdődött koronavírus-járvány nem befolyásolta ugyanúgy iparágunkat, mint más területeket. Ez a kilátás alapvetően minden termékcsaládra  (PP,  LDPE,  HDPE) és minden értékesítési régiónkra érvényes. Igaz ugyan, hogy a gépkocsigyártás visszaesése miatt lassulás volt tapasztalható az autóipari szegmensben, de ezt keresleti oldalról kompenzálta a csomagolóanyag szegmens növekedése a vírus kitörésével összefüggő, megnövekedett csomagolási igények miatt. Összességében úgy gondolom, hogy a MOL-Csoport Petrolkémiai üzletága sikeres évet zár az idén is.

Rendszeresen azt lehet hallani, hogy az idei év nagy vesztese az autóipar. Riadalomra adhat ez okot? Hiszen hazai gazdaságunk húzóágazataként 700 autóipari vállalat működik jelenleg az országban, és tavaly 550 ezer gépkocsit és több mint kétmillió autómotort gyártottak Magyarországon, az ágazat exporthányada pedig 90 százalék felett volt. A KSH adatai azt mutatják, hogy járműexportunk idén 1,6 százalékkal elmaradt a tavaly augusztusitól a júliusi 11,7 százalékos és az áprilisi 77,4 százalékos esés után, miközben a járműipar belföldi eladásai 22,8 százalékkal felszöktek. Ön szerint merre tart most a hazai autóipar? Lehet-e azonos tendenciát vonni a hazai és a nemzetközi adatok között?

Mindenki érzi, tudja, hogy 2020-ban a gazdaságot alapvetően meghatározó körülmény a pandémiás helyzet. Fokozottan igaz ez az autóiparra, ahol a keresletet, és így a rendelésállományt csökkentették a biztonságot előtérbe helyező pénzügyi döntések, illetve a termelést hátráltatta a munkaerő rendelkezésre állása, amely betegség, vagy a járvány elterjedését mérséklő rendkívüli intézkedések miatt nem volt tervezhető. Az autóipari termelésben – természetesen ideértve az autóalkatrész gyártást is az optimistább előrejelzések szerint is 25%-os csökkenést prognosztizáltak az előző évhez képest. Az év végén én azt gondolom, hogy ettől egyes cégek, márkák vonatkozásában nagyobb visszaesés is történhet.

A hazai autógyárak és autóalkatrész gyárak elsősorban az európai piacra „termelnek” és ebből a magyar piac például a forgalomba helyezett autók számát tekintve októberben csak 1%-ot képviselt. Azaz a magyarországi autóipart szinte teljes mértékben az európai piac határozza meg, ahol az említett statisztikában az EU+EFTA+UK országokban 27%-os csökkenést könyveltek el 2020 októberig eltelt időszakában. Ez az adat valószínűsíti a korábban említett 25%-os éves visszaesést.

A prognózisok jelenleg még széles sávot nyitnak, hiszen még nem tudhatjuk milyen eredményes lesz a járvány és a nemzetgazdaságok „kezelése”. Mindenesetre optimista előrelátással sem gondolom, hogy a teljesítmények jövőre elérik a 2019 évi szintet. Szeretném felhívni a figyelmet a számunkra fontos pozitívumra: Kelet-Európa továbbra is növekvő súllyal szerepel az európai autóiparban és ez az előrejelzésektől pozitívabb hazai lehetőségeket jelent.

Friss hír, hogy a BMW bejelentette, kiemelt szerepet ad új debreceni gyárának, a német márka teljesen új, elektromos autók gyártásához fejlesztett platformját elsőként itt használják majd. Az a hír is novemberben jelent meg, hogy második európai gyárát Magyarországon, mégpedig Tatabánya mellett építi a dél-koreai Doosan, a világ egyik legrégebbi és legnagyobb elektromos autóipari beszállító vállalata. Ez jelenti azt, hogy teret hódítanak az elektromos autók? Eldőlt a verseny a különböző meghajtású járművek esetében? Milyen hatással lesz ez a műanyagiparra, változhat-e a jelenlegi anyagválaszték, igényel-e technológiai átállást?

Azok a projektek, amelyek hibrid vagy elektromos erőforrásra alapoznak egyre nagyobb részt jelentenek a jövőben, azaz a versenyben az eldőlt, hogy nem a diesel vagy benzines erőforrások „nyernek”, csak azt nem látjuk még, hogy a jelenleg ismert alternatív erőforrások, vagy valami egészen más lesz hosszú távon a befutó. Az új fejlesztések új követelményeket jelentenek az alkatrészekkel szemben, ez új anyagokat, eljárásokat kell eredményezzen. Ebben a vonatkozásban nagy lehetőség például az akkumulátorgyártásban részt venni, de továbbra is marad a sláger témánk a súlycsökkentés, illetve az alkatrészek teljesítményének növelése. A műanyagipar technológiai tárháza óriási és folyamatosan fejlődik, ebben komoly motivációt jelent az autóipar új követelményeinek való megfelelés. A technológiai átállás projektek, termékek szintjén könnyebben értelmezhető és megvalósítható. A gyártó cégek viszont gyakran technológiai fókusszal fejlődtek, ez felelt meg a termelékenység, hatékonyság, gazdaságosság kritériumainak. Az igényekhez viszont alkalmazkodni kell, ha szükséges új, vagy az eddigiektől eltérő technológiák bevezetésével, és ez igazi kihívás főleg a kisebb vállalkozások számára.

Sok szó esik a járványhelyzetről, nem hanyagolható el azonban e mellett a klímaváltozás világméretű kihívása sem. Minden eddiginél sürgetőbben keresik fejlesztők a járműgyártásban az alacsony kibocsátással és energia-felhasználással járó eljárásokat és technológiákat, az intelligens és kiemelkedő teljesítményre képes alapanyagokat. Ön szerint várhatók meglepetések ezen a területen?

Az elmúlt évtized nagy meglepetése az volt, hogy az elektromos autózást minden ellenszél ellenére egy mérnök-üzletember és csapata forradalmasította. Ez a projekt a szabadalmak sokaságát eredményezte az anyagok, eljárások tekintetében, de talán még inkább az üzleti vonatkozásaiban. Kicsit egyszerűsítve, ennek a projektnek hiányzik az eleje és a vége. Azaz nekem nagyobb hatású lenne az a meglepetés, amely választ adna a környezetet nem terhelő energia előállítás, az anyagok újrahasznosításának kérdéseire. Ebből már lehet építkezni, de addig valóban lépésenként fejlesztve az a cél, hogy nemcsak az alkatrészek, hanem a gyártás is a lehető legkisebb környezetterhelést okozzon.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) fontos célként tűzte ki, hogy az oktatás mellett segítse a hallgatók és az ipari szféra egymásra találását, tanulás mellett a céges tapasztalatok megszerzését annak érdekében, hogy a diploma megszerzését követően a hallgatók versenyképes, az ipar által is igényelt kompetenciával rendelkezzenek. A járványhelyzet okozta kihívások hogyan befolyásolták ezt a törekvésüket?

Ha valahol, akkor az oktatás az a terület, ahol gyökeresen megváltozott minden. Tavasszal az egyik napról a másikra bevezetett távolléti oktatás (nem keverendő össze a távoktatással!) egy soha ki nem próbált szükségmegoldás volt vészhelyzetben, amit teljesítettünk, sőt erőnk felett jól végrehajtottunk, de ha őszinték vagyunk, akkor azt is hozzá kell tenni, hogy az eredménye messze nem ugyanaz, mint a jelenléti oktatásnak. És ez igaz az általános iskolától kezdve, a középiskolán át, egészen a felsőoktatásig. Az első pár nap, pár hét még érdekesnek, különlegesnek tűnhetett, de ma már mindenki belátja, hogy ez hosszú távon nem fenntartható, sőt sokak szerint egyenesen káros. Ennek oktatáspolitikai, szociológiai, egészségügyi, morális stb. aspektusairól számos cikk, tanulmány olvasható. Nem véletlen, hogy a második hullámban a kormányok szinte a világ összes országában a legvégsőkig próbálták az oktatási intézményeket nyitva tartani. A mérnökképzés különösen gyakorlatigényes. Nem lehet interneten keresztül gyakorlati készségeket elsajátítani, szükséges a jelenlét, a megtapasztalás, az érzékelés. Ettől válnak végzett mérnökeink keresetté. De az előadások sem csereszabatosak internetes tartalmakkal, videókkal, mert szükséges a személyes kontaktus, az azonnali visszajelzés, a kérdések feltevésének lehetősége, az együtt gondolkodás, az alkotás és a megtapasztalás légköre. Nem véletlen, hogy a mai napig megmaradtak és prosperálnak a mozik, a színházak, a stadionok, mert a közösségi élmény nem pótolható semmilyen internetes tartalommal. Sajnos megtapasztalhattam azt is, hogy sok diák csak a félév végén jött rá és szembesült azzal, hogy az előadások, gyakorlatok elmentése a számítógépre, majd vizsga előtti visszanézése (sokszor 20-30 órás anyagok néhány órás gyors átpörgetése) egyáltalán nem elegendő a vizsgára való felkészüléshez, ugyanakkor az anyagok számítógépre történő elmentésének tudata félév közben hamis biztonságérzetet nyújtott nekik. Azonban ez a vészhelyzet is rámutatott a digitális oktatási módszerek és tanulást támogató eszközök fontosságára, de csak ott, ahol ennek van létjogosultsága (pl. konzultáció, jegyzetek, továbbképzések).

Több százra tehető évente azoknak az ipari K+F+I projekteknek a száma, amelyek műegyetemi részvétellel valósulnak meg. Ebben a rendkívüli évben volt-e ebben elmozdulás? Jelentek-e meg új kutatási igények, illetve nőtt vagy csökkent a fejlesztések száma?

Természetesen itt is sok minden változott, a kutatások fókuszába a koronavírus-járvány került. Kiderült (amit persze a műanyagos szakma mindig is tudott), hogy műanyagok nélkül nincs élet, és nincs járványkezelés sem. Gondoljunk bele: az orvosi eszközök jelentős része műanyagból készül, kezdve az injekciós fecskendőtől, az infúziós csöveken át, a lélegeztető tubusokon keresztül egészen a védőfelszerelésekig. A világ legkeresetetteb termékei a műanyag köpenyek, kesztyűk, maszkok, arcpajzsok lettek. Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy a legelterjedtebb egyszerű műtősmaszk is műanyagból van, polipropilén szálakból készül. A maszkok hatásosságának vizsgálatával több kutatás is foglalkozott. Továbbá megnőtt a kereslet az átlátszó műanyagok, elsősorban a PMMA (plexi) és a PC iránt nemcsak az arcvédő pajzsok okán, hanem mint a járvány terjedése ellen védő burkolati elemek miatt is (pl. gyárakban a szerelősorok mellet így választják el a munkásokat, vagy az üzletekben ezzel védik a pénztárosokat). A koronavírus-járvány további hatása, hogy picit visszább hagytak aműanyagcsomagolóeszközökellenitámadások,hiszenatárgyak felületén keresztüli fertőzés miatti félelem sokkal több fólia típusú, vákuumformázott vagy fröccsöntött csomagolóanyagot igényel. A megnövekedett vitaminfogyasztás pedig a gyógyszercsomagolásban alkalmazott kis műanyag dobozok, tégelyek iránti keresletet növelte. Sőt, mivel hatalmas méreteket öltött mindenhol a világon a készétel házhozszállítás és elvitel, a műanyag dobozok, a meleget tartó habosított tálcák elterjedése is tapasztalható.

A koronavírus-járványhoz kapcsolódóan a Műegyetem legnagyobb K+F+I tevékenysége – amiben a Polimertechnika Tanszék kulcsszerepet játszott – Magyarország egyik legfontosabb fejlesztési projektje, a hazai lélegeztetőgép fejlesztése volt. A Műegyetemen fejlesztett készülék mind invazív, mind non-invazív lélegeztetésre alkalmas. A  speciális  igényeket  kielégítő, több műanyag alkatrészt is tartalmazó, innovációdíjas lélegeztetőgépről sok cikk és híradás olvasható az interneten, jelenleg zajlik a klinikai tesztelése és az engedélyeztetése, valamint folyamatban van a sorozatgyártása.

Amikor a szakképzés hazai helyzetéről beszélünk, mindenekelőtt a középiskolás korosztály szakmai felkészítésére gondolunk, ugyanakkor a Gazdasági Együttműködés és Fejlesztés Szervezet (OECD) felmérése arra mutat rá, hogy a felnőttképzés terén is indokolt nagyarányú fejlesztéseket indítanunk, mert az EU-s átlaghoz képest nagy a lemaradásunk. Az ITM tájékoztatása szerint cél a 2030-as felzárkózás, ami azt jelenti, hogy legalább minden negyedik felnőtt korú magyar állampolgár részesüljön felnőttképzésben. HR igazgatóként mi a tapasztalata a jelenleg hazánkban működő felnőttképzési modellről? Mekkora rá az igény, mennyire követi az ipari elvárásokat?

A felnőttképzésen belül az ITM minden szakmát besorolt valamilyen készségtanácsba. Ebből a vegyipari és a gépészeti készségtanács munkájában is részt veszünk. A teljes szakképzés újjáépítése egy olyan folyamat, amely már régóta esedékes, és nagyon izgalmas látni, hogy valóban az üzleti igényeknek és az új ipari környezetnek megfelelő programok kerülnek-e kidolgozásra. Annak nagyon örültünk például, hogy a leendő szerszámkészítőink képzése egy olyan szakmacsoportba került, ahol lesz valós átjárás az egyes szakmák között. Nekünk például az a célunk, hogy azok a szakemberek, akik gépésznek tanulnak, egészen pontosan lássák, mi kell ahhoz, hogy szerszámkészítők lehessenek. Ahogy sok más területen, itt is rendkívül fontos az átjárhatóság, a flexibilitás.

Hogyan jellemezné most a szakember ellátás helyzetét? Az idei rendkívüli évben az érzékelhető, hogy vegyes a kép a különböző szektorokban, és egyszerre van jelen a munkaerő felesleg és a munkaerőhiány. Az elmúlt években folyamatosan az fogalmazódott meg, hogy lényegesen több szakképzett munkaerőre van szükség a műanyagiparban. Ez most hogyan realizálódik?

Az utánpótlás kérdése nem kevésbé égető ma sem, mint az utóbbi években. Mint tudjuk, az iskolai tanműhelyekre kisebb szerep hárul majd a jövőben a gyakorlati képzésben, mert nem tudják tartani a tempót a cégek technológiai fejlesztéseivel. Alapvetően üdvözöljük azokat a célokat, amelyeket a minisztérium a korszerűsítés jegyében megfogalmazott ebben a folyamatban. Mi a LEGO gyárban évek óta folytatunk saját képzési programot házon belül, ám egy bizonyos létszám felett ez nem fenntartható. Egyrészt infrastrukturális szinten nem vagyunk ma felkészülve arra, hogy nagy számban képezzünk házon belül szakembereket, másrészt termékbiztonsági és balesetvédelmi szempontból is lényeges szempont ez.

Egyelőre a bevált modellünk mellett maradunk: arra építünk, hogy a dolgozóinkat vértezzük fel a szükséges szakmai ismeretekkel, komoly továbbképzési programokat folytatva házon belül. Emellett természetesen teret adunk az iskolai rendszerben tanuló fiataloknak, hogy időszakosan bejöjjenek hozzánk és szakmai gyakorlatokon ismerjék meg a számukra releváns technológiai rendszereinket és folyamatainkat.

Egy különleges együttműködésről számolt be néhány hónapja a LEGO és az ADIDAS. Azt a küldetést fogalmazták meg, hogy a játék és a sport terén együttesen segítik és inspirálják a gyerekeket abban, hogy kibontakoztassák kreativitásukat és elsajátítsák azokat a készségeket, amelyekkel érvényesülni tudnak felnőtt korukban. Ezt a fajta szórakoztató játék és tanulás élményt beemelik az oktatásba is?

Abban hiszünk, hogy az élmény alapú, „játszva tanulás” hatékonyabb, mint a hagyományos, frontális oktatási módszer. A LEGO Csoport egyik leányvállalata, a LEGO Education kifejezetten oktatásban használatos módszertanok és termékek fejlesztésével, forgalmazásával foglalkozik. Magyarországon is egyre több iskolában alkalmazzák ezeket az oktatási programokat, legyen szó LEGO kocka alapú matematika oktatásról, vagy LEGO robotok segítségével történő kódolás képzésről. A nyíregyházi és a győri egyetemen például a pedagógiai képzések szerves részévé vált a LEGO Education módszertan, az ott hallgató leendő tanárok már elsajátítják az élmény alapú oktatás eme módját. Olyan képzési programokra van ma szükség, amelyek során a diákok vagy hallgatók nem csak lexikális tudást szereznek, hanem olyan 21. századi – készségeket fejlesztenek, mint például a kommunikáció, a problémamegoldás, a kreativitás vagy a kritikus gondolkodás, amelyek révén később a munka világában jól tudnak majd érvényesülni.

Folyamatosan halljuk, hogy innováció és digitális átalakulás nélkül egyetlen vállalat sem lesz sikeres a 21. században, ennek ellenére a KSH adatai szerint a magyar vállalkozások 71 százaléka egyáltalán nem végez innovációs tevékenységet. Ön szerint mi az oka ennek?

Véleményem szerint a magyar termelő vállalkozások az elmúlt 10 évben erőn felül teljesítettek. Növelték kapacitásaikat, követve a vevői, piaci igényeket és kihasználva az elérhető európai uniós pályázati források nyújtotta lehetőségeket. Javítani kellett hatékonyságukat a jelentősen növekedő bér, adóterhek és energia árak finanszírozása érdekében, napi harcot folytatnak az új piacok, vevők eléréséért, sokszor az olcsó import konkurenciákkal szemben, és az elmúlt években erőn felül teljesítettek a munkaerő piacon kialakult helyzet menedzselésben is. Az, hogy ezen napi működést biztosító tevékenységek mellett mely vállalkozás milyen mértékben tudott és tud mérhető innovációs tevékenységet végezni, azt nagyon sok tényező és iparági sajátosság befolyásolja. Megítélésem szerint az, hogy a digitális átalakulás elengedhetetlen, még egy régi szemléletű cégvezetés is elismeri, de hogy ez az irány-e a bevételnövekedés és jövedelmezőség útja, már több kérdést vet fel. A digitális átalakulásba történő befektetés megtérülésének modellje és kiszámíthatósága még igen bizonytalan, viszont tény, hogy azok a vállalkozások lemaradhatnak a versenytársakkal szemben, akiknek számára az innováció tud lenni a befektetés fő ösztönzője. Azt pedig tisztán lehet látni, hogy akár az európai, akár a tengerentúli piacon lévő versenytársak ebben jelentősen előttünk járnak. A következő kérdés a fentiekhez kapcsolódóan a munkaerő és a finanszírozás dilemmája. A digitális átalakulás nem egy tulajdonosi döntés, egy stabil pénzügyi háttér, vagy egy innovatív, fejlesztő team meglétén múlik, sokkal inkább azon, hogy digitális stratégia megvalósítása érdekében a teljes szervezet felkészült-e, motivált-e, elhivatott-e. Ebben megítélésem alapján a magyar vállalkozásoknak még nagyon sokat kell tanulni, fejlődni, hogy erre készen álljanak.

A 2030-ig szóló, új kkv-stratégia egyik pillére is több más mellett a kkv-k fejlődési képességének, innovációs és digitális teljesítményének az erősítése. Ön szerint mit kellene magába foglalnia az innovációs és digitalizációs korszakváltásnak a magyar kkv szektorban? Ez a fejlesztés mennyire haladhat azonos szinten?

A legfontosabb a jelenlegi dilemmák felszámolása és egy előremutató, egységes vízió kialakítása: milyen módon, milyen forrásból, milyen segítséggel tervezhetők az első lépések, mi lesz a fentarthatósága a digitális váltásnak?

Egy példát hoznék az elektromos autókkal kapcsolatosan. Aki most egy innovatív elektromos autót vásárol, kedvezményes támogatással és hitellel teheti meg, nem kell a cégautó után adót fizetnie, ingyen parkolhat, könnyen kalkulálható a fenntartás, üzemanyag költsége. Lefordítva a fenti példát egy magyar kisés középvállalkozás számára tisztán kell látni azt, hogy milyen feltételek mellett és előnyökkel tudja a digitális váltásra a vállalkozását tervezni. Milyen pályázati források állnak rendelkezésre, azoknak milyen a támogatási intenzitása, milyen mértékben állnak rendelkezésére a digitális teljesítmény növelésére vonatkozó kedvezményes hitelek, adókedvezmények (pl. aki digitális beruházást végez, annak helyi iparűzési adó kedvezmény), továbbá képzési, átképzési, oktatási terv és tematika a megfelelő számú és minőségű emberi erőforrásra az innovációs és digitális teljesítmény megvalósítására.

A kormányzat kiemelt célja, hogy a nagyvállalatokhoz hasonlóan a magyar tulajdonú kisés középvállalatokat is a high-tech, illetve csúcstechnológia jellemezze, amelynek feltétele például a technológiai váltás, illetve a kutató-fejlesztő mérnökök alkalmazása. Hogyan tapasztalja, vannak erre megfelelő pályázatok? Illetve mennyire elérhetőek ezek a kkv-k számára?

Mivel még nem eldöntött és nem ismert a következő hétéves időszakra vonatkozó pályázati lehetőség, így ebben nagyon nehéz előre mutató választ adni. Véleményem szerint először a vállalkozást és szervezetet kell felés előkészíteni arra, hogy elkötelezettek legyenek a technológiaváltás érdekében. A kisés középvállalatok helyzete nem könnyű a megfelelő kvalitású és speciális tudással rendelkező kutató és fejlesztő teamek kialakításában és megtartásában, hiszen a multinacionális cégek által kínált munkavállalói csomaggal szemben csak kevés kisés középvállalkozás tud versenyképes ajánlatot tenni, márpedig a technológia váltás motorja ezen team hatékony és sikerorientált tevékenysége.