Szelektív és hatékony ösztönző rendszerre van szükség a másodnyersanyagok gyártásának és felhasználásának felfuttatására.
A 2020. év közepén életre hívott Műanyagipari Tudományos Klaszter értelemszerűen a legszélesebb tevékenységi- és feladatkörökben aktív. Amint erről már számos alkalommal beszámoltunk, a Magyar Műanyagipari Szövetség is széleskörűen részt vesz ebben a munkában, a feladatok között kiemelt jelentőségű a másodnyersanyagok (újrahasznosított műanyagok) gyártásának és felhasználásának felfuttatása. Ebben a cikkben ennek legfontosabb sarokpontjait mutatjuk be, természetesen itt csak kivonatos formában, az anyag részletes bemutatása a javasolt Műanyagipari Stratégia része lesz.
A műanyagipar fontos szerepet játszik az ország gazdasági életében, ugyanakkor a műanyag termékekből keletkező hulladékok megítélése – annak könnyen látható és érzékelhető megjelenési formái miatt – a közvéleményben, de gyakran szakmai körökben is sokszor negatív. Az MMSZ alapvető érdeke a szakma védelmében, hogy ezt a társadalmi megítélést megfordítsa, amelynek fontos eszköze a hulladékgazdálkodással és a másodnyersanyagok feldolgozásba való visszakerülésével kapcsolatos tevékenység, valamint a hulladékgazdálkodás intenzív fejlesztése, amely látványos érdemi és megjelenési eredményeket hoz. Legfontosabb célunk a fenntarthatóság és a gazdasági körforgásba való költséghatékony visszavezetés kell legyen. Cikkünkben elsősorban a legköltséghatékonyabb módszerrel, a mechanikai újrahasznosítással foglalkozunk, a kémiai módszer szükségessége, gazdaságossága, technológia igénye ettől jelentős mértékben különbözik.
GYÁRTMÁNYFEJLESZTÉS, ÖSZTÖNZÉS
Az MMSZ fontos szakmai feladatai között fel kell vállalnunk a gyártástervezés ösztönzését a másodlagos nyersanyagok sokkal nagyobb arányú hasznosítására. Ennek érdekében szükséges ezen alapanyagok bemutatása, ismertetése. Nagymértékű támogatást kell kapjon a K+F szektor – a vállalati fejlesztő csapatokat is ideértve. Támogatni és ösztönözni kell a másodnyersanyagok mind szélesebb körű felhasználásának terjedését, mindeközben hangsúlyt fektetve arra, hogy az alacsonyabb minőségi szintet képviselő
„újra-termékek” gyártása („down-cycling”) ne az egyetlen megoldásként jelenjen meg. Másfelől, hasonlóan nagy energiát kell fektetni a műanyag termékek újrahasznosíthatóságának kutatás-fejlesztésére, maximalizálni kell a mechanikai újrahasznosítást és visszaszorítani az erre nem alkalmas termékeket, terméktípusokat (például a 5-7 rétegű fólia társítások tömeges elterjedését).
TÁRSÍTOTT ANYAGOK
A társított anyagok hulladékainak feldolgozása különleges szakértelmet, magas válogatási és technológiai költségeket eredményez, miközben az előállított másodlagos nyersanyag felhasználása is korlátozottá válik. Ennek okán indokolt ezen műanyagokat társított anyagoknak tekinteni, és ennek megfelelően megállapítani és differenciálni a termékdíj-fizetési köztelezettséget (fontos és hatékony az állami szabályozók, ösztönzők szerepe). Ugyanez legyen lényeges elem a később bevezetésre kerülő EPR rendszerben is.
Társított csomagolás egy másik fajtája, amikor egynemű csomagolóanyagról beszélünk, ugyanakkor a becsomagolás során válik az anyag jelentősen szennyezetté, elsősorban például ragasztópapírral, gemkapoccsal, címkével, azonosító jelekkel stb. Ezen anyagokról az ilyen rávitt szennyeződések eltávolítása az előzőekhez hasonló rendkívüli költséget okoz, amely alapján indokolt társítottnak tekinteni. (Meg kell ugyanakkor oldani, hogy elkülönüljön, és a gyártó termékdíj-fizetési kötelezettségétől elválasztva az esetlegesen becsomagolást végző befizetési kötelezettsége legyen.)
LEBOMLÓ MŰANYAGOK
Külön megítélés alá kell, hogy kerüljenek a biológiailag lebontható (nem önlebomló!) műanyag termékek és az abból származó hulladékok. Fontosnak tartjuk a lebomló műanyag elkülönítését, feltűnő, önálló jelölését, és ezekre külön begyűjtési rendszerek létrehozását, mivel ezek keveredés esetén a minőségi másodlagos nyersanyaggyártás fejlődését akadályozzák.
MŰANYAG A KOMMUNÁLIS HULLADÉKBAN
Megkerülhetetlen része e tématerületnek az újrahasznosított másodnyersanyag források mennyiségi növelése. A legkézenfekvőbb és legcélravezetőbb eszköz a műanyag hulladék lerakóba történő deponálásának megszüntetése (betiltása). Az Európai Unió hat állama (Németország, Ausztria, Benelux-államok, Dánia és Svédország) ezt megtette 2004-2005-ig, később még két ország is (Svájc, Norvégia) bevezette ezt, e lépés az újrahasznosítás anyagmérlegére gyakorolt hatását a német adatok (1994-2019) bemutatásával érzékeltetjük (lásd a diagramban).
Meg kell említeni ugyanakkor, hogy újrahasznosítási szempontból a forrás-anyagok tisztasága alapvető fontosságú, a társítás (lásd feljebb), a használat és a begyűjtési folyamat során az újrahasznosítandó tárgyak, hulladékok óhatatlanul szennyeződnek, ez jelentősen rontja a költséghatékony feldolgozást. Emiatt feltétlenül javasolt a begyűjtő rendszer célszerű kialakítása, megfelelő frakciók választása és az ehhez szükséges infrastruktúra nagymértékű támogatása. Mindez – szembeállítva a kommunális hulladék lerakás előtti válogatásával – könnyen beláthatóan óriási előnyöket hordoz. Nagy szerepet tulajdonítunk a szemléletformálásnak is, el lehet és el kell érni, hogy a lakosság motiváltan vegyen részt a szelektív begyűjtő rendszer használatában, ezzel jelentősen növelve a teljes folyamat (költség)hatékonyságát. Ez azonban idő- és forrásigényes, folyamatos „aprómunkát”, üzemeltetési, kommunikációs stratégiát és munkát igénylő, hosszútávú – egy-két generációt kitevő – feladat.
TERMÉKDÍJ-FIZETÉS ÉS KITERJESZTETT GYÁRTÓI FELELŐSSÉG (ANGOLUL EPR) FORRÁSÚ ÉS HULLADÉKKEZELÉSI TÁMOGATÁS NORMATÍV ALAP
A finanszírozás jelenlegi rendszerében nem fedezhető fel szervezett kapcsolat az ipar által termékdíjként befizetett pénz és az ipar által előállított termékekből keletkező hulladék hasznosítására kifizetett begyűjtői, illetve hasznosítói támogatás között. Az ipar befizetései messze meghaladják a hulladékkezelésre kifizetett összegeket. Annak érdekében, hogy az ipar hosszútávú termékfejlesztésre és a hulladékkezelők is hosszútávú hulladékgazdálkodásra tudjanak berendezkedni (márpedig a növekedés egyik feltétele ez), javasoljuk: ahogy az ipar kibocsátásának százalékában van meghatározva a hasznosítási kötelezettség, ugyanúgy a termékdíj befizetésének arányában hosszútávra, fixen és jelentősen nagyobb mértékben kell meghatározni a hulladék kezelésére és működési támogatására rendelkezésre álló pénzügyi forrásokat is. Csak ez lehet az alapja a begyűjtés és hasznosítás jelentős fejlődésének, hiszen ez a fejlesztések tervezésének egyik alappillére.
A jelenlegi gyakorlatban több éves tendenciát vizsgálva az állapítható meg, hogy úgy a begyűjtésre, mind a hasznosításra lehetőséget biztosító fajlagos támogatások mértéke csökken. Jól látszik, hogy a vállalkozások pénzügyi forrásokat veszteségeik kompenzálására fordítják, és nem képesek tőkekoncentrációt megvalósítani a fejlesztések végrehajtására. Ezt a tendenciát haladéktalanul meg kell állítani!
A termékből keletkező hulladék hasznosítási lehetőségeinek kulcsa a másodlagos nyersanyagok piacra helyezésének lehetősége, azaz a piaci kereslet megteremtése. Ebből a szempontból az elsődleges alapanyagok tulajdonságait jó közelítéssel biztosító, jó minőségű másodlagos anyagok iránti kereslet rendezettnek tekinthető. Ugyanakkor a gyengébb minőségű anyagokból (ezek elsősorban lakossági fogyasztásból származnak) előállított másodlagos anyagok iránti kereslet rendkívül korlátozott. Gyártmány- és gyártásfejlesztés útján meg kell találni azokat a nagy tömegű alapanyagot igénylő termékeket, amelyek ezen anyagok piaci keresletét biztosítják (mezőgazdaság, építőipar stb.) Ennek a fejlesztés végrehajtása mellett alapvető eszköze, hogy a tisztán vagy valamilyen arányban kevert másodlagos nyersanyagból készített termékek termékdíja jelentősen mérsékelt legyen az új alapanyagból készített termékre kivetett termékdíjhoz képest. Azon vállalkozások, amelyek anyagában nem újrahasznosítható csomagolóeszközt állítanak elő, pl. 50%-kal magasabb termékdíj megfizetésére legyenek kötelezettek ezen termékek után, függetlenül attól, hogy másodlagos nyersanyag beépítésre kerül-e vagy sem.
Ugyancsak nem megkerülhető téma a szabványosítás kérdése az újrahasznosításban. Mind feldolgozói, mind természetesen újrahasznosítói szempontból is előnyös, a piaci értékesítést jelentősen megkönnyíti az egyértelmű minőség garantálása. Ez is egy jelentős lépés a „down-cycling” elkerülésére.
ÚJRAHASZNOSÍTOTT MENNYISÉG
A jelenlegi összes műanyag hasznosítás kb. 75-80 ezer tonna. Az összes lerakóra kerülő hulladék 3,2 millió tonna, melynek átlagos műanyag tartalma 15%. Ennek az elemzéseink szerint kétharmada hasznosítható, ami 320-330 ezer tonna. Kapacitás növelés 40 ezer tonna, meglévő kapacitások bővítése 30 ezer tonna; ez 5 éven belül 150 ezer tonna (mechanikailag) újrahasznosított műanyagot jelenthet, amely megfelel az EU-s normatívának (50% műanyag csomagolóanyag újrahasznosítás 2025-re).
Egyetértünk azzal, hogy a települési szilárd hulladékból (TSZH) az egyéb frakciók mellett a közel 15%-ot képező műanyag frakció is elválasztásra kerüljön. Ugyanakkor – ismerve a tervezet beruházások műszaki paramétereit – javasoljuk, hogy a műanyag frakció válogatása csak addig a szükséges mértékig történjen meg, ameddig azt a különböző frakciókat hasznosító művekben elkülönítetten lehet szállítani, mivel a megfelelő anyagismeret ott található. Javasoljuk, hogy a műanyag frakcióból kerüljön elkülönítésre: 1. LDPE fólia, 2. PET palack, 3. PP és HDPE palack.
Célszerű emellett az optimális megoldások keresése a műanyag hulladék fő termékenkénti/anyagonkénti kezelésére, az anyagáram hurkok bezárása annak meghatározására, hogy melyek a rendelkezésre álló mennyiségek a fő anyagáramokból, a külön-külön összegyűjtött és válogatott műanyag hulladékokból, ezek hova távoznak, valamint az összegyűjtött műanyag hulladékáram minőségi egyesítése (begyűjtők). Nagyon hasznos ehhez a műanyag hulladékkal és az újrahasznosított anyagokkal kapcsolatos ajánlatok és igények közzétételére szolgáló internetes portálok létrehozása, fenntartása.
