A Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség (CSAOSZ) az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól (ITM) arra kapott felkérést, hogy véleményezze a SUP irányelv terminológiáját, különös tekintettel azon polimerekre, amelyek természetes eredetűek, biológiailag lebomlóak és kémiai szerkezetük a feldolgozás során nem változik meg. Lapunk azon túl, hogy közli a CSAOSZ főtitkárának, Nagy Miklósnak a felkérésre készült szakmai véleményét, megszólaltatja a Magyar Műanyagipari Szövetség (MMSZ) alelnökét, dr. Demjén Zoltánt is felvetéseiről ebben a témában.
NAGY MIKLÓS: TERMÉSZETES, NEM MODIFIKÁLT POLIMEREK A SUP IRÁNYELV TÜKRÉBEN
A SUP irányelvként elhíresült uniós jogszabály hatálya alól csak a természetben előforduló, kémiailag nem módosított polimerek mentesülhetnek. Arra kerestük a választ, mik a csomagolástechnika lehetőségei, vannak-e ilyen anyagok, ha igen, hol használhatók?
A JOGSZABÁLYI HÁTTÉR
A nem módosított természetes polimerek – a „kémiailag nem módosított anyagok” 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (13) 3. cikkének 40. pontja szerinti fogalommeghatározásával összhangban – nem tartoznak ezen irányelv hatálya alá, mivel azok természetesen előfordulnak a környezetben. Ezért ezen irányelv alkalmazásában a polimernek az 1907/2006/EK rendelet 3. cikkének 5. pontja szerinti fogalommeghatározását ki kell igazítani és egy külön fogalommeghatározást kell bevezetni.
A módosított természetes polimerekkel gyártott műanyagok, a bioalapú, a fosszilis vagy szintetikus alapanyagból gyártott műanyagok nem fordulnak elő a természetben, ezért ezen irányelv hatályának vonatkoznia kell az ilyen műanyagokra. A műanyagok kiigazított fogalommeghatározásának így ki kell terjednie a polimer alapú gumitermékekre, valamint a bioalapú és biológiailag lebomló műanyagokra is, függetlenül attól, hogy biomasszából származnak-e vagy úgy alakították-e ki azokat, hogy idővel biológiailag lebomoljanak. Ez az irányelv nem vonatkozik a festékekre, tintákra és ragasztóanyagokra, ezért ezekre a fogalommeghatározásnak nem kell kiterjednie.
CSOMAGOLÓSZERKÉNT HASZNÁLHATÓ POLIMEREK
A polimerek egyaránt lehetnek természetes (növényi, esetleg állati), illetve mesterséges (vegyipari) eredetűek, a különbséget az jelenti, hogy a polimereket a természet alkotta vagy emberi beavatkozás hozta létre a természetben előforduló azonos elemekből. A két legfontosabb természetes polimer a cellulóz és a keményítő, amelyek az évente újratermelődő biomassza jelentős részét képezik.
Itt érdemes megjegyezni, hogy az Agrárminisztérium fontos és napirenden lévő programja a biomassza ipari hasznosítása, ezért össz-nemzetgazdasági érdek lenne a kinyerhető anyagok alkalmazásának jogi eszközökkel való támogatása. Az emberi beavatkozással (ugyanazon összetevőkből) létrehozott mesterséges polimert hívjuk műanyagnak, amely jellemzően kőolajszármazék – a kőolaj pedig véges mennyiségben áll rendelkezésre, azt azonban mindenekelőtt tisztázni kell, hogy a természetes és a mesterséges eredet önmagában a lebomlás szempontjából még nem jelent semmit. Kőolajszármazékú anyag lehet lebomló és nem lebomló is, illetve a természetes eredetű műanyag ugyancsak lehet lebomló és nem lebomló. Ezek választékát egészítik ki a mesterséges anyagok. A fenntarthatósági szempontok miatt a továbbiakban a természetes alapú anyagokkal, a biopolimerekkel foglalkozunk. A biopolimer esetében a megújuló forrásból származás és a biológiai lebonthatóság együttes megléte a fenntarthatóság megtestesítését jelenti.
Csoportosításuk (Dr. Tábi Tamás Tények és tévhitek a biopolimerekkel kapcsolatban című munkája alapján):
- az I-es szintű biopolimer, amely a fenti két követelménynek csak az egyikét,
- a II-es szintű polimer mindkettőt teljesíti, de
- létezik a III-as szintű biopolimer is, amely nemcsak természetes eredetű és lebomló, hanem a polimerláncot is a természet alkotja.
Ez utóbbiak a cellulóz és a keményítők, amelyek a már említett biomasssza jelentős hányadát teszik ki. A III-as szintű biopolimerek kérdésével a későbbiekben foglalkozunk.
A fenntarthatóság követelményrendszerét már a II-es szintű biopolimerek is magukban hordozzák azzal, hogy teljesítik a biológiai lebomlás feltételeit. A bioműanyagok alapanyagként újrahasznosíthatók,mivel stabil anyagok és lebontásuk csak megfelelő környezeti feltételek mellett – vizes környezet, tartósan <60 °C – indul meg. Ez pedig azt jelenti, hogy a megújuló forrásból származó anyagok alapanyagkénti újrahasznosításával – nem komposztálással – az egyszer megtermelt anyag körforgásban tartható, ami a létező legelőnyösebb környezeti megoldást kínálja.
Ezen okoknál fogva a SUP irányelvnek a kémiailag nem módosított polimerekre vonatkozó kitétele szakmai ismerethiányon alapul és az innovációt akadályozza, egyben ellentétes a fenntarthatóság elvével.
CSOMAGOLÓANYAGKÉNT ÖNÁLLÓAN NEM, CSAK BEVONATKÉNT HASZNÁLHATÓ POLIMEREK
A csomagolási szakma – tudomásul véve a műanyagok visszaszorítási célját – megkezdte kiváltásuk lehetséges módozatainak keresését a társított műanyagok területén is. Kiindulásként a papír jelenti a legkézenfekvőbb megoldást, miután alkotóelemét, a cellulózt a SUP irányelv értelmezéséhez készített Útmutató is természetes (megújuló forrásból származó) anyagként és feldolgozott formáját tekintve kémiailag nem módosítottként ismeri el. A papír kiváló csomagolástechnikai jellemzői mellett azonban nem rendelkezik megfelelő barrier, azaz zárótulajdonságokkal (nedvesség-, zsír- és olajállóság, aromazárás), továbbá nem hegeszthető (hő hatására bekövetkező anyagegyesítés a gépi csomagolás során), márpedig ez a csomagolandó termék jellegéből eredő követelmény az élelmiszereken túl más termékek (pl. nedves törlőkendők, gépalkatrészek) esetében is fennáll.
A papírnak a kívánt zárótulajdonságát bevonatok kialakításával lehet elérni, sőt szabályozni. Ennek két formája ismert, a strukturális (egybefüggő réteget alkotó extrúziós), illetve a funkcionális (diszperziós) bevonatkészítés. A funkcionális, diszperziós bevonatok rétegvastagsága lényegesen alatta marad az extrúziós technológia nyújtotta lehetőségeknél. Ez egyben azt is jelenti, hogy az így kezelt papír polimer tartalma alacsony marad.
Ez esetben azonban a részben műanyag tartalma miatt ez a csomagolóanyag is a SUP irányelv hatálya alá esik. Belátható, hogy az olcsónak tekinthető és nagy tömegben hatékonyan gyártható papír sem nélkülözheti zárótulajdonságai javítása érdekében a műanyag komponenst.
Az irányelv és az Útmutató hibája, hogy nem tartalmaz mennyiségi arányt, már 1% polimer tartalom is a SUP hatálya alá kerülést jelenti, ami akár szennyeződésből is eredhet. Véleményünk szerint ezért elengedhetetlen mennyiségi korlát engedélyezése.
Jelenlegi ismeretek alapján a SUP irányelv szerint releváns, kémiailag nem módosított, természetes anyag egyedül a cellulóz. A kategorikus tiltó rendelkezés túlzó és ellentétes a körforgásos gazdaság eszmeiségével is.
MI A MEGOLDÁS?
Engedélyezni kell azokat a természetes eredetű, megújuló forrás- ból származó, biológiailag lebomló műanyagok alkalmazását, amelyek kémiailag ugyan módosítottak, de a papír anyagáramban a hasznosítási folyamatot nem befolyásolják! Ennek a három feltételnek együttesen kell teljesülnie.
Ismereteink szerint lehetséges anyagok:
- karboxi-metil-cellulóz – ez közismertebben az E460 vagy E466 élelmiszeradalék,
- latex – ugyancsak természetes alapú, diszperzióban felvihető anyag,
- keményítőszármazékok.
Ha az Európai Bizottság eredményt akar elérni a műanyagszennyezés visszaszorításában, akkor a kategorikus tiltás – mint nevelőeszköz – jól tudjuk, hogy nem vezet eredményre, csak az élelmiszer (egyéb termék) veszteség növekedik, ami sokszoros környezetterhelés növekedést generál és elzárja az utat az értelmes innovációtól, amely a várt eredmény eléréséhez vezethet.
DEMJÉN ZOLTÁN: A SUP IRÁNYELV TILTÓ RENDELKEZÉSE, KIVÉTELEK KÉPZÉSE AZ EGYES POLIMERFAJTÁK TEKINTETÉBEN
A CSAOSZ szakmai véleményével az MMSZ is teljes egészében egyetért, miszerint a SUP jelenlegi tiltó rendelkezését módosítani kell. A megengedett anyagok körét (ezek a természetes anyagok: „olyan anyag, amelynek kémiai szerkezete vegyi eljárást vagy kezelést, vagy fizikai-ásványtani átalakítást, például a szennyezők eltávolítását követően is változatlan marad”
– 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 3. cikk 40.pont) ki kell egészíteni a mesterségesen előállított, de megújuló forrásból származó és biológiailag lebomló anyagok alkalmazásával. Erre a megengedésre ugyanis azért van szükség, mert a megújuló forrásból származó és biológiailag lebomló anyagok előállítása, szerkezetük felépítése kémiai beavatkozást, átalakítást igényel. Ennek az igénynek a megfogalmazása a csomagolóiparban használt, természetes alapú papír zárórétegének kialakítása miatt elengedhetetlen. A záróréteg teszi egyáltalán lehetővé és óvja meg a legértékesebb csomagolandó áru, az élelmiszer csomagolását és minőségének megőrzését. A záróréteg pedig természetes alapú, biológiailag lebomló, de mesterséges, kémiai átalakítással előállított polimer anyagokat igényel. Zárójelben ugyan, de fontos megjegyezni azonban, hogy a világ teljes műanyag termelésének kb. 40%-át a csomagolóipar használja fel. Ez messze a legnagyobb alkalmazási terület. Tehát az itt foganatosított intézkedések kihatással bírnak a teljes műanyagiparra.
A fenti gondolatmenettel teljesen egyetértve további megengedést javasolnék nemcsak a csomagolás területén, hanem az egyéb műanyag alkalmazások területén is. Eltekintenék a csak természetes nyersanyagokon, biobázison („biobased”) nyugvó kritériumtól és a hangsúlyt a biológiailag lebomló tulajdonságra helyezném, függetlenül attól, hogy a műanyag mesterséges vagy termeszétes anyagforrásból épült-e fel. Tehát javaslatom az, hogy a SUP tegyen kivételt nemcsak a
- csak természetes alapú, kémiailag mesterségesen nem módosított polimerek (eredeti SUP kritérium), hanem
- a csak természetes alapú és biológiailag lebomló, de mesterséges kémia átalakításon átesett polimerek (Nagy Miklós javaslata a papír zárórétegének kialakítására) és a
- részben természetes alapú (tehát tartalmaz fosszilis alapú anyagokat is) és biológiailag lebomló polimerek (javaslatom) esetében is.
A hangsúly tehát ebben az összefüggésben a biológiai lebonthatóságra kell, hogy tolódjon, és nem pedig a származás jellegére (természetes vagy fosszilis). A SUP filozófi lényege, véleményem és értelmezésem szerint, ugyanis az, hogy a természetbe kikerülő műanyagok mennyiségét csökkentsük. És ha már valamilyen „baleset” folytán kikerül a természetbe (gondatlan szemetelés), a biológiailag lebomló anyagok, hasonlóan a közvélemény által ártalmatlannak tartott papírhoz, talán nagyobb eséllyel bomlanak le a természetben, mint a hagyományos műanyagok. Másképp, kissé pongyolán megfogalmazva, ha a papír a SUP szerint rendben van, akkor ezek a biológiailag lebontható műanyagok is rendben kell, hogy legyenek. Itt jegyzem meg, hogy a biológiailag lebomló műanyagok alacsony környezeti hőmérsékleten, 20 °C körüli tartományban, nem beszélve a tengerfenékről, nem bomlanak le, vagy csak nagyon hosszú idő után, minthogy a több tíz éve elásott újságot felszínre hozva is el lehet olvasni egyes publikációk szerint.
Ennél a pontnál térnék át véleményem szerint a műanyagkérdés lényegére, felülemelkedve a SUP problémakörén. A műanyagok alkalmazását rendkívül kedvező műszaki tulajdonságai miatt nem lehet megkerülni. Nyolc milliárd ember ellátását, egyre növekvő igényét ruhával, vízzel, élelmiszerrel nem lehet megoldani a műanyagok alkalmazása nélkül. A műanyag életciklusa végén hulladékká válik, a műanyag hulladék kezelésére pedig az egész társadalmat átfogó, szelektív hulladékgyűjtés az egyetlen megoldás. A szelektíven gyűjtött műanyagot, a tisztasági foktól függően, különböző módon újra lehet hasznosítani. Modern újrahasznosító technológiákkal rendelkezünk, melyeknek részleteit most mellőzném. Ezek segítségével elérhető, hogy nem jut ki műanyag hulladék a természetbe, a hulladéklerakókba. Ahhoz azonban, hogy az így kívánatos anyagkörforgás megvalósuljon, igenis rajtunk, egyéneken, a társadalmon is múlik, hogy a műanyagot visszasegítsük a körforgásba. Ne dobjuk a PET palackot, műanyag zacskót a folyókba, tengerekbe, hanem szelektíven gyűjtsük. Energiáinkat nem elsősorban arra kellene fordítani, hogy hogyan tiltsuk az alkalmazásukat, hanem arra, hogy hogyan tudnánk azokat a logisztikai megoldásokat kialakítani, támogatni, melyek segítik ennek a körforgásnak a kialakulását.
A ma nagyon divatos, biológiailag lebomló műanyagok terjedése örvendetes folyamat, mint ahogyan azonban fentebb már utaltam rá, önmagában véve ezek alkalmazása sem megoldás. Megoldást kizárólag abban az esetben jelenthet, ha biztosítjuk szelektív gyűjtését, az ipari komposztáló üzemekbe juttatását, ahol irányított körülmények között (>60 °C) valóban lebomlik, beépül a bomlást végző egysejtűek szervezetébe, humusz képződik, mely kikerülhet a szántóföldekre, vagy egyéb szervesanyag-növelő feladatot lát el például tereprendezési, feltöltési munkálatok keretében.
Ceterum censeo: a probléma megoldása tehát a már számos fórumon is szinte unalomig ismételt szelektív gyűjtés és nem a tiltás.
