A globális problémák komplex válaszokat igényelnek (I. rész)

Széleskörű szakmai egyeztetés előzi meg a hazai körforgásos gazdasági modell kialakítását

 „A műanyagok integrálása a körforgásos gazdasági modellbe” címmel szervezett február közepén széleskörű szakmai egyeztető fórumot a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) Iparstratégiai Főosztálya az MMSZ bevonásával, amelyen közel 70 résztvevő volt jelen 26 különböző szervezettől. A meghívottak között voltak a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Földművelésügyi Minisztérium munkatársai, szakmai szervezetek vezetői, a Bankszövetség, műanyaggyártó, alapanyaggyártó és hulladékfeldolgozó cégek képviselői, valamint szakirányú egyetemek oktatói. A rendezvényt Pomázi Gyula helyettes államtitkár nyitotta meg. A fórumon előadást tartott Farkass Gábor, az MMSZ ügyvezetője is, az európai hulladékgazdálkodási trendeket ismertetve.

Az Irinyi Terv kiemelten fejlesztendő ágazatait az iparszerkezet korszerűsítése és magasabb szintű diverzifikációja céljából választotta ki a tárca még 2016 februárjában.  A műanyagipar ebből a körből két iparághoz is kapcsolódik, nevezetesen a vegyiparhoz és a zöldiparhoz. Ez önmagában is elégséges ok, hogy az ágazat több figyelmet kapjon, ugyanakkor az is elismerésre ad okot, hogy az iparág a Magyar Műanyagipari Szövetségen keresztül fontos impulzusokkal látja el a stratégiai tervezésben közreműködő minisztérium munkatársait. Ez mindenképpen pozitívum, hiszen a felek együttműködésének minőségén is múlhat, hogy az adott iparág milyen módon tudja érvényesíteni saját elképzeléseit a tervezési folyamat során.

A februári rendezvény apropóját a 2018. január 16-án megjelent uniós mini körforgásos gazdaság csomag adta, aminek része az első átfogó, európai szintű műanyag stratégia. A hazai adaptáláshoz az NGM a hazai műanyagipari érintettek állásfoglalását kérte. A most kezdődő egyeztető fórum-sorozat célja, hogy a szaktárca megismerje, hogyan gondolkodik a hazai műanyagipar saját jövőjéről és mit gondol a fent nevezett uniós műanyagipari stratégiáról. Az uniós stratégiában visszaköszön az Ellen MacArthur Foundation által népszerűsített New Plastics Economy (Új Műanyag Gazdaság) modell, amelyre egyre több globális partner (a teljesség igénye nélkül: World Economy Forum, OECD, Coca-Cola, Unilever, Intesa Sanpaulo Group, H&M) egyfajta ajánlásként tekint. A modell három pillérre épül: a műanyagok hulladéktárolóban történő elhelyezése csökkentésével párhuzamosan az újrahasználat és újrafeldolgozás kultúrájának megteremtésére, a hulladékok természetes ökoszisztémákba való kikerülésének drasztikus csökkentésére, valamint a szűz nyersanyagok használatának csökkentésére az újrafeldolgozott alapanyagok részarányának növelése mellett.

 Az akcióterv elkészítéséhez a Minisztérium inputokat vár iparágunktól, tekintettel arra, hogy globális problémák komplex válaszokat igényelnek, s amihez az összes érintett szerepvállalása szükséges.

Az állami támogatások nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy a hazai műanyaghasznosító ipar eredményesen dolgozzon, fejlesztéseket tudjon végrehajtani – érvelt előadásában Olasz László, a ReMat Hulladékhasznosító Zrt. vezérigazgatója. Táblázatban összegezte a nagyobb magyar műanyaghasznosítók helyzetét. A számokból az derült ki, hogy a hat vállalat 2016-ban összesen 77 000 tonna műanyaghulladékot dolgozott fel (50 000 tonna ipari, 27 000 tonna lakossági), a hazai hulladékmennyiség 90%-át. (4. oldal Jelenlegi helyzet – táblázat)

Alapvető probléma az ágazaton belül, hogy árbevétel arányos eredményeik az állami támogatás 1,2 milliárd forintos hasznosítási díjával együtt átlag 2,1%, ami azt jelenti, hogy ezek a cégek az állami támogatás nélkül lassan egy évtizede veszteségesek lennének, így nem marad forrás a fejlesztésekre.

Példaként hozta: 2003-ban 1 kg hulladékfeldolgozásra adott állami támogatás 42 Ft/kg volt, ekkor a hasznosítás fejlődésnek indult. Jelenleg ez a támogatási arány kilogrammonként 16 Ft a lakossági és 25 Ft az ipari hulladékfeldolgozásra, ami a korábbinak a 38%, illetve 59%-a, de ezek az összegek a 2010-ben bevezetett közbeszerzést követően változhatnak, a versenyeztetés miatt alapvetően csökkennek.

Olasz László a helyzetelemzést követően ajánlást tett a minisztérium felé a megoldásra: jelen helyzet fenntartása mellett 2030-ra a begyűjtött műanyagok 50%-os hasznosítását tartja reálisnak a mostani 22%-kal szemben, ami 150 000 tonnát jelent évente. Véleménye szerint ezzel tud megbirkózni a jelenleg működő hat hazai hulladékhasznosító cég. Friss adatok alapján a csomagolásra használt anyagok kibocsátása 330 000 tonna Magyarországon, az lenne a cél, ha ebből 150 000 tonnát tudnának anyagában hasznosítani. Erre jöhetne rá az energetikai hasznosítás is, aminek a műanyaghulladék hasznosítók nem ellenségei – fogalmazott Olasz László -, mert egyáltalán nem tartják jónak, hogy az energiaráfordítással, válogatással kezelt, különböző rendszereken keresztülmenő műanyaghulladékot jelenleg energetikai hasznosítás helyett 20 forintért inkább lerakják, mert ezek a megtisztított anyagok csak anyagukban nem hasznosíthatók. A jelenlegi 77 000 tonna műanyaghasznosítás mellett körülbelül ugyanekkora kapacitásra lenne szükség az elkövetkező években ahhoz, hogy teljesíteni tudja Magyarország azokat a célkitűzéseket, amiket az Európai Unió megfogalmazott. Műanyagos szakemberként utópisztikusnak gondolja 2030-ig azt az elvárást, hogy csak olyan műanyagot gyártsanak Európában, ami újrahasznosítható, jó eredménynek gondolja, ha 70-80%-ot ezen a téren el tud érni a műanyagipar.

A körforgásos gazdaság megteremtése a terméktervezésnél kezdődik. Olasz László utalt arra a tendenciára, hogy a felhasználók igénye szerint a műanyagipar egyre összetettebb laminált anyagokat gyárt. Javasolja, hogy a kutatás-fejlesztéssel foglalkozó cégek és az egyetemek tanszékei számára olyan pályázatokat kellene kiírni a termékdíjból finanszírozva, amelyekben kidolgozzák, hogyan lehet legeredményesebben felhasználni az újrahasznosított másodnyersanyagot a műanyag csomagolásban. Ezt kellene támogatni a szabályozókkal, a pályázatok kiírásával, bevonva a műanyaghulladék hasznosító ipart is, mert ők tudnak megfelelő minőségű másodnyersanyagot gyártani a felhasználók számára. A folyamat következő lépése az az állami szabályozás lehet, ami vonzóvá teszi az újrahasznosítással előállított másodnyersanyagot. Példaként említette, hogy német megrendelőjük azért vásárol tőlük évente nagy mennyiségben regranulátumot, hogy Németország valamennyi autópályája mellett kihelyezett gyűjtőzsákot állami rendelésre ebből készítse el. Az unió jelenleg másodlagos nyersanyagfelhasználásra 6%-ot írt elő, szerinte a regranulátum iránti keresletet tíz éven belül 10-12%-ra lehet növelni, de ehhez termékfejlesztésre, piacteremtésre van szükség műszaki fejlesztéssel és gazdasági ösztönzéssel összehangoltan, és nem utolsó sorban összefogásra az állam, az alapanyag- és a műanyaggyártók között.    

A biopolimerek gyártása, felhasználása és kutatása rendkívül intenzíven fejlődött az elmúlt években – kezdte előadását dr. Pukánszky Béla akadémikus, a Budapesti Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki Karának professzora, aki mindenekelőtt a biopolimereket osztályozta és definícióit tisztázta, mert mint mondta, előfordul, hogy sokan sokfélét értenek alatta. Ezek szerint természetes műanyagnak nevezzük a természetben előforduló polimereket, természetes alapúnak a természetes monomerekből előállított szintetikus polimereket, itt kihangsúlyozta, hogy a szintetikus polimerek is lehetnek biopolimerek, illetve a biodegradálható műanyagok csoportját, amelyeket a természetben található mikroorganizmusok bizonyos idő alatt lebontanak. Ezek a csoportok természetesen nem zárják ki egymást, mi több, átfedések vannak közöttük.

A biopolimerek intenzív fejlődésének okaként Pukánszky professzor a környezetvédelmi megfontolásokat említette elsőként, azt a környezetvédelmi tudatot, ami folyamatosan erősödik és ezzel együtt növekednek a fogyasztói elvárások is, illetve a folyamat végén a hulladékkezelés problematikáját. Kevesebb szó esik arról a jelenségről, ami az emberi tevékenység környezetre gyakorolt hatásának egyik mértéke, az úgynevezett „carbon footprint”, ami azt mutatja, hogy mennyi szén-dioxid keletkezik a termék élete végén esetlegesen egy égetéssel, vagyis ennek segítségével válik mérhetővé, hogy mennyiben járulunk hozzá a globális felmelegedéshez. A CO₂ emisszió 1 kg PE elégetésével például 314, PET esetén 229, míg biopolimernél 0. Mindezek mellett számolni kell a csökkenő kőolajforrásokkal is a biopolimerek iránti megnövekedett érdeklődés egyik fő okaként.

A biopolimerek felhasználásának piaci adatai a különböző forrásokat vizsgálva megoszlanak, Pukánszky professzor így inkább tendenciákat kívánt bemutatni: a világ 18,9 millió tonna műanyag felhasználásából a bioműanyagok aránya jelenleg 6%, a várt részesedés 10%, a növekedési ráta azonban kimagasló, megközelítően 15%-ra tehető, érzékelhetően jelentős a tudományos, fogyasztói és gazdasági érdeklődés iránta. Határozottan előnyként kell kezelni, hogy az előállításához szükséges alapanyagok zöme mezőgazdasági termék, amelyek termesztésére a termőterületek alig 1%-át használják fel. Kiemelte, hogy a termékek értéke nagyobb, mint a tömegműanyagoké. A termelés központja jelenleg Ázsia, Európa a biopolimer gyártásból most 12,9%-kal részesedik, de előrejelzések szerint 2021-ben már csak 6,7% várható, és ha nem teszünk semmit, ez így is marad – figyelmeztetett, majd hozzátette, a közép-európai térségben nincs ilyen gyártás. A tömegműanyagok (PE, PP) gyártókapacitása 200-700 et/év, a bipolimerek már gyárthatók néhány ezer vagy tízezer tonnától. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy a termékek színvonala nagyon különböző, érdemes a nagy hozzáadott értékű termékek felé fordulni, de ezek fejlesztési igénye nagy. 

A környezetvédelmi tudat javulásával és a hulladékproblémák növelésével tehát a biopolimerek jelentősége megnő, az érdeklődés már most is nagy, a fejlődés gyors, bár jó ideig nem fogják kiszorítani a tömegműanyagokat – összegezte a professzor. Sok cég lát perspektívát ezen a területen, és bár a fejlődés még a kezdetén jár, most kell elkezdeni a fejlesztéseket. Hosszú távon a biopolimerek gazdaságilag egyértelműen előnyösek lesznek, és azt is hozzátette, hogy Magyarország adottságai jók ezen a téren, lévén rendelkezik a megfelelő mezőgazdasági tapasztalatokkal, de rendelkezésre áll a műszaki képzettség és a fejlesztéshez szükséges szellemi kapacitás is. Tudomása szerint a régióban jelenleg még senki nem foglalkozik biopolimerek gyártásával. A biopolimerek termékskálája igen széles – a fával töltött profiloktól a bonyolult hatóanyagleadó rendszerekig –, így a fejlesztési igény nagyon különbözik, ugyanakkor felhívta a figyelmet ezen innovatív alapanyagok felhasználásának lehetőségeire, különös tekintettel orvostechnikai felhasználásuk jelentőségére. „Rendkívül nagy az érdeklődés tudományos körökben, az orvosok részéről és vannak már gyakorlati alkalmazások is. Az implantátumok, a vázanyagok, a kontrollált hatóanyag-leadó rendszerek mind nagyon érdekesek különösen a jövő szempontjából.”  – mondta.

A komposztálható műanyagok forgalmazásának akkor van értelme, ha begyűjtésük szakszerűen garantált és szavatolt – kezdte előadását dr. Demjén Zoltán, a BASF Hungaria Kft. regionális értékesítési igazgatója, aki előadásában a biopolimerek hazai piaci bevezetésének kritériumait ismertette a hallgatóság előtt, továbbá bemutatta a legjobb európai gyakorlatokat ezen a téren. Pozitív példaként hozta az ecovio műanyagot, amely biodegradálható és komposztálható. Előadását is e köré fűzte, bemutatva, mi a szerepe a komposztálható műanyagoknak a körforgásos gazdaságban, illetve hogyan vezethető be a hazai gazdaságba.

Az ecovio olyan műanyagcsalád, amely két komponensből áll: az ecoflex biológiailag teljesen lebontható szintetikus műanyagból és politejsavból, a kettő ötvözete adja azt a polimert, amelyből hajlékonyfalú termékeket lehet előállítani. Jellegét tekintve csomagolóanyagokat, hulladékgyűjtő zsákokat, kávékapszulákat, mezőgazdasági fóliákat gyártanak az ecovio polimerből. Demjén Zoltán külön kitért azonban arra a zöldségek csomagolására alkalmas műanyag zacskóra, amelyet a német háziasszonyok évek óta használnak. Ez a zacskó praktikusan segíti elő a háztartási hulladékok gyűjtését és komposztálását. Bad Dürkheim városában készült az a közvéleménykutatás, amelyben a lakosságot arról kérdezték, miért nem gyűjtik a szerveshulladékot a háztartásokban. A válaszokból az derült ki, hogy polietilén zacskóban nem gyűjthetik, mert szigorúan tilos kidobni az erre kijelölt kukába, marad a papírzacskó, ami azonban átázik, kellemetlen szag keletkezik, nehéz utána tisztítani a biokonténereket. Egészen megváltozott ez a tendencia, miután az áruházakban ecovio zacskókba kezdték csomagolni az árut. A háziasszonyok vásárlás után nemcsak ezekben a zacskókban viszik haza a terméket, de tisztítás, felhasználás után ezekbe teszik vissza a zöldségekből, gyümölcsökből származó zöldhulladékot, és ezt a zacskót már bedobhatja a biokonténerbe. Ezeket a konténereket szakszerűen elszállítják a komposztáló berendezésekhez, ahol zacskóstól a hulladékot humusszá alakítják át, így kerül be a körforgásba.

Demjén Zoltán nemzetközi kitekintésében utalt arra, hogy az Európai Unió 2015-ben rögzített adatai szerint területén évente az egy főre jutó műanyagzacskó használat 198. Irányelvként szabta meg, hogy ezt 2019-ig 90-re, 2025-ig 40 darab zacskóra kell csökkenteni, viszont az is a tervezet része, hogy amennyiben a zacskók biológiailag lebomló, komposztálható anyagból készülnek, mentességet kapnak a törvényileg előírt csökkentés alól.  Friss hír, hogy az Európai Bizottság 2018. január 16-án előterjesztette a műanyagokkal kapcsolatos első összeurópai stratégiáját, amely azt rögzíti, hogy betiltják az Európai Unióban az oxidatív úton lebomló műanyagok gyártását és felhasználását.

A szerveshulladék gyűjtést egyébként már több országban kötelezővé tették, így elsőként Lengyelország fogadott el erre vonatkozóan törvényi szabályozást, de jó gyakorlat mutatkozik Németországban, Franciaországban, Belgiumban, Olaszországban és Spanyolországban is, ez utóbbi országok egyre nagyobb mennyiségben rendelnek komposztálható műanyag zacskókat, hogy megkönnyítsék a szerveshulladék gyűjtését.

Magyarország viszonylatában a törvénykezés segítheti ezt a folyamatot annak érdekében, hogy a körforgásos gazdaság kifejlődjék – mondta Demjén Zoltán, utalva arra, hogy a tárca előtt van a Magyar Műanyagipari Szövetség javaslata, amely a 2011. évi LXXXV. törvényt és annak 2016. évi CXXXIX. törvény módosítását, amely a környezetvédelmi termékdíjról szól, a következő két pontban egészítené ki:

1.) A termékdíj köteles termék termékdíját nem kell megfizetni, ha a kötelezett az MSZ EN 16785 szerint részben vagy teljes egészében megújuló forrásból származó alapanyagokból felépülő és az MSZ EN 13432:2002 szabvány követelményeinek megfelelően biológiai úton lebomló, komposztálható műanyagból készült termékdíj köteles terméket belföldön forgalomba hozza, saját célra felhasználja vagy készletre veszi.

Ezen műanyagtermékek, hordtáskák, zacskók stb. megújuló forrásból származó alapanyaghányadának el kell érnie 2018-ra a 30%-ot, 2020-ra a 40%-ot, 2021-re az 50%-ot és 2025-re a 60%-ot.

2.) 2019. január 1-jétől tilos az oxidatív úton lebomló műanyag hordtasakok vagy csomagolóanyagok gyártása, forgalmazása, szállítása és felhasználása.

Mindkét módosítás részét képezheti hazánk körforgásos gazdaság felé való elmozdulásának. 

Egyértelmű és megbízható jelölésrendszer szükséges a bioműanyagok tekintetében, hívta fel a figyelmet előadásban dr. Halász Katalin, a Soproni Egyetem tudományos munkatársa, de mielőtt bemutatta volna a bioműanyaghoz kapcsolódó szabványokat és tanúsítványokat, elmondta: sok téves értelmezés látott napvilágot a degradációval, a biodegradációval és a komposztálhatósággal kapcsolatban, ezért sok műanyag biodegradálhatóságot és komposztálhatóságot jelző címkével került a piacra, még akkor is, ha a polimer valójában nem képes a teljes biológiai lebomlásra, vagy nem felel meg a komposztálás követelményeinek. Fontos azt tisztázni – közölte -, hogy a biodegradálhatóság ténye önmagában nem elegendő egy bioműanyag jellemzésére, hiszen a biodegradálhatóságnak adott körülmények között kell végbemennie. Az alapkérdés mindig az, hogy hol és milyen körülmények között képes az adott műanyag biológiai úton lebomlani – talajban, sós tengervízben, édesvízben, házikomposztban vagy ipari komposztálóban?

Tisztázni kell azt is, hogy különbség van a biológiai úton való lebonthatóság, illetve a komposztálhatóság között. A CEN szerint a komposztálhatóság az anyag azon tulajdonsága, melynek következtében képes biológiai úton lebomlani komposztáló közegben, komposztálási eljárás során az előírt szabványoknak megfelelően. A definíció alapján a komposztálhatóság esetén a biodegradálhatóság csak egy a követelmények közül, lévén komposztálás esetén a lebomlásnak adott hőmérsékleten, adott nedvesség, mikroorganizmus populáció és koncentráció, pH stb. mellett megy végbe adott idő alatt, adott mértékben, de a keletkező komposzt minőségének ki kell elégíteni az előírásokban szereplő minőségi követelményeket is – pl. (nehéz)fémtartalom, ökotoxicitás.

Alapvető elvárás, hogy a műanyagon és a csomagoláson a véghasználó, a hulladékkezelő számára a komposztálhatóságot, illetve biológiai lebonthatóságot egyértelműen jelölni kell, ennek felismerhetőségét világossá kell tenni.

A szabványok és tanúsítványok bemutatását követően Halász Katalin megállapította: a bioműanyagok körforgásos gazdaságba való integrálásának feltételei az egyértelmű azonosíthatóság, a szelektív begyűjtés, valamint a megbízható tanúsítási rendszer alkalmazása a szerves hasznosításhoz. Ezen szabványok mutatják meg a műanyagok komposztálhatóságának mértékét, bomlási fokának meghatározását szimulált komposztálási feltételek mellett, teljes aerob biológiai lebonthatóságát vagy a felszabadult szén-dioxid elemzést.