Tanítványaival együtt dolgozik a jövőn – Interjú a Széchenyi-díjas Czigány Tibor professzorral

A tudományos élet legrangosabb kitüntetését, a Széchenyi-díjat vehette át Czigány Tibor professzor március 15-én az Országház Kupolatermében. Az indoklásban az állt: a polimer kompozit anyagok fejlesztésében és a technológiák ipari gyakorlatba való bevezetésében elért kimagasló eredményei, valamint az oktatásban és a kutatói utánpótlás nevelésében végzett kiemelkedő munkája elismeréseként.

Az ünnepség után beszélgettünk vele. Kirajzolódott egy céltudatos út, amelynek pontos iránya volt a tanítás és a kutatás. Megérintette a tudomány varázsereje, a katedráról pedig legendás szerénységével hallatja hangját, viszi előre a világot. Többször hallgathattuk őt a Magyar Tudományos Akadémián megtartott rendezvényein is a műanyagról és kompozitjaikról beszélni. Hallgatóinak a tudás mellett örömöt is átadott. A szellemi élet nagyszerűségének élvezetét.

Egyértelmű volt, hogy Önből gépészmérnök lesz? Úgy tudom, édesapja énektanár volt, ami látszólag elég távol esik a műszaki pályától. Mi vitte Önt mégis ebbe az irányba?

Igen, gépészmérnök akartam mindig lenni, amely döntésben erősen közrejátszottak középiskolai tanulmányaim, a Radnóti Miklós Gimnázium matematika-fizika tagozata. Géptervező mérnökként pályafutásomat a BME Gépszerkezettani Intézetben kezdtem tanársegédként, de itt hamar a szerkezeti anyagok, a polimer anyagtudomány, azon belül is a kompozitok jelentették a fő kutatási területemet. Ebben megerősített két év németországi kutatómunka a Kaiserlauterni Műszaki Egyetem Társított Anyagok Intézetében, amely Európa egyik legjobb kompozitos intézete, majd nem sokkal utána a Polimertechnika Tanszék vezetését vehettem át a Műegyetem Gépészmérnöki Karán. Ugyanakkor az egyetemen nemcsak mérnök, hanem pedagógus is vagyok, ezt pedagógus szüleimtől örököltük nővéreimmel együtt, akik szintén mind pedagógusok lettek.

Sikeres emberek gyakran említenek életükből példaképeket. Olyan segítőket, akik nagyban befolyásolták pályaívüket. Ön mellett is álltak ilyenek?

Igen, nem is egy, hanem öt kiváló professzor volt pályafutásom alatt, akiknek köszönhetem, hogy ma itt tartok. Az első dr. Váradi Károly, aki még egyetemi hallgatóként „felfedezett”, aki több TDK dolgozatom és a diplomatervem konzulense volt, és felajánlotta, hogy dolgozzak a BME-n. A második dr. Marosfalvi János, aki mind szakmailag, mind emberileg példát mutatott, neki köszönhetem, hogy „műanyagos” lettem. Dr. Vajna Zoltán, aki nem engedte, hogy a könnyebb utat válasszam és elvesszek, hanem ösztökélt a minőségi munkára. Dr. Czvikovszky Tibor, aki egy tanszéket adott nekem, hogy folytassam az ő példaértékű munkáját. És végül a legfontosabb, dr. Karger-Kocsis József, világhírű tudós, akitől a szakmát tanultam és tanulom a mai napig, neki köszönhetem igazából a szakmai sikereimet.

Most a dékáni hivatalban találkozunk, de emellett tanszékvezető és egyetemi oktató, illetve az MTA-BME Kompozittechnológiai Kutatócsoport vezetőjeként a polimer kompozit anyagok fejlesztésében és a technológiák ipari gyakorlatba való bevezetésében is részt vesz. Hogyan lehet mindezt összeegyeztetni?

Gépészmérnökként megtanultam az időmet jól beosztani, a fontosat a kevésbé fontostól megkülönböztetni. A mérnökség, valamint egy kutatócsoport, tanszék vagy kar vezetése mind-mind csapatjáték. Ehhez mindig kiváló segítőim voltak a munkatársaim és diákjaim, nélkülük nem tudtam volna ennyi mindennel foglalkozni és ilyen eredményeket elérni.

Elégedett a hazai mérnökképzéssel? Arra gondolok, hogy a mérnökképzésre legjellemzőbb a folyamatos változás – alkalmazkodni kell a változó piaci igényekhez, nyomonkövetni a technika fejlődését, miközben a gazdaságpolitika részéről elvonások, évről-évre csökkenő pénzügyi támogatás tapasztalható a felsőoktatásban. Hogyan tudnak egyensúlyozni?

Engedje meg, hogy itt óvatosan fogalmazzak a válaszaimmal, egyrészt mert nem szeretnék senkit sem megbántani, másrészt a mai világban a véleménynyilvánítás sokszor megbélyegzéssel és retorzióval jár. Ezért nem általában a mérnökképzésről, hanem a BME Gépészmérnöki Karról fogok csak beszélni, amelyért immáron hatodik éve dékánként felelős vagyok. A BME Gépészmérnöki Kar képzései minden hazai rangsort vezetnek, így nekünk az igazi mérce a nemzetközi rangsorokban való jó szereplés. Ma már megszokott, hogy a mértékadó nemzetközi rangsorokban Magyarországról csak három képzés van a legjobbak között, ez pedig a SOTE orvosképzése, az ELTE fizikusképzése és a BME gépészmérnökképzése. Ez általában a 200–300. helyet jelenti, ami első olvasatra nem tűnik túl jó eredménynek, de ha figyelembe vesszük, hogy a rangsor 10 000–20 000 egyetemből áll össze, akkor ez már nem is rossz. Ma az érthetőség kedvéért szokás a foci nyelvén beszélni és magyarázni, ez azt jelenti, mintha a magyar labdarúgó válogatott a világranglistán az első ötben lenne. Lássuk be, ettől fényévnyire vagyunk, szóval így nézve, és összehasonlítva a két „szektor” hazai finanszírozását, az első néhány százban lenni egy magyar intézménynek, vagy képzésnek a felsőoktatásban, igen kiváló eredmény. Persze ezzel nem azt akartam mondani, hogy nincs tennivalónk, sőt nagyon is sok van. Folyamatosan képeznünk kell magunkat, az újdonságokat beépíteni az oktatásba és újra nyitott szemlélettel kell a hallgatóinkat tanítani, nevelni. Hogyha úgy érzi, hogy a kérdés második felére nem válaszoltam kellő részletességgel, akkor az nem a véletlen műve.

Egyre több világcég telepszik meg hazánkban. Érzékelik itt a BME-n, hogy számítanak a magyar mérnökökre? Vagy igaz az, hogy például a járműiparnak csak összeszerelő szakmunkásokra van szüksége?

A BME Gépészmérnöki Karán végzett mérnökök a magyarországi műszaki elitet jelentik. A magas felvételi pontszámok, a nemzetközi szintű, folyamatosan naprakész tananyag, az erős alapozás (matematika, mechanika, hőtan, áramlástan, géptervezés, anyagtudomány és technológia), a szigorú, de következetes és folyamatos számonkérés nemcsak a hazai, hanem a világcégek előtt is ismert. Szinte sorban állnak a végzett hallgatóinkért, akiket nem a napi rutinfeladatokra használnak, hanem a jövő fejlesztéseiben. Valljuk, hogy nekünk nemcsak a mai technológiára kell a hallgatókat megtanítani, hanem elsősorban olyan készséggel kell rendelkezniük a képzés végére, amely alkalmassá teszi őket a rendszerben való gondolkodásra, a jövő kihívásainak megoldására. Ez a hallgatóink versenyelőnye a többi intézményhez képest. Ettől versenyképesek és keresettek hallgatóink, és keresnek jóval többet, mint a hasonló végzettségű társaik. Minket a Gépészmérnöki Karon kötelez elődeink példája és hagyatéka, talán nem mindenki tudja, de karunkon tanult többek között Bánki Donát, Zipernowsky Károly, Kandó Kálmán, vagy a Nobel-díjas Gábor Dénes.

Oktató munkája mellett kutatási eredményei is kimagaslóak. Ki lehet közülük emelni egyet, ami a legfontosabb?

Több eredményemre is büszke vagyok, de legfontosabbak azok a hallgatók, akik megtiszteltek azzal, hogy nálam TDK-ztak, szakdolgozatot vagy diplomatervet írtak. Közülük sokan értek el kiváló szakmai eredményt (például OTDK ELSŐ DÍJAT, IFJÚSÁGI BOLYAI-DÍJAT, MTA BOLYAI ÖSZTÖNDÍJAT, JUNIOR PRÍMA-DÍJAT), inspirálva engem is a munkában. Mégis arra a 18, fokozatot szerzett doktoranduszomra vagyok büszke, akikkel együtt dolgozhattam többek között bazaltszálerősítésű kompozitok, természetes anyagok, orvosi implantátumok, műanyagok törésmechanikája, polimerek és kompozitjaik állapotfelügyelete, polimerek hegesztése, kompozitok önjavítása témakörökben. Közülük talán a legbüszkébb Bárány Tamásra vagyok, aki öt évvel ezelőtt a Polimertechnika Tanszék vezetését is átvette tőlem, és azóta is kiválóan, nemzetközi szinten is kiemelkedően működik és teljesít a tanszék. Jelenleg is van négy figyelemreméltó, szorgalmas doktorandusz hallgatóm, mind nagyon ígéretes témával.

Mi foglalkoztatja most?

Nagyon sok minden foglalkoztat, doktoranduszaimmal a „jövőn” dolgozunk, hogyan lehetne a kompozit szerkezeti anyagokat még megbízhatóbbá tenni, hogyan lehetne az állapotukat folyamatosan monitorozni, kihasználva a kompozitot felépítő erősítőanyag tulajdonságait (például az üvegszál vezeti a fényt, míg a szénszál az áramot, amelyek intenzitás-változása összefüggésbe hozható a kompozit anyag állapotával). Vizsgáljuk továbbá, hogyan lehetne nem konvencionális viselkedésű, úgynevezett alakváltó kompozitokat létrehozni, vagy hogyan lehet az egyre jobban terjedő bio- és hagyományos polimereket együtt feldolgozni, újrahasznosítani.

A környezetszennyezés terén bűnbaknak kiáltotta ki a műanyagot a világ. A felmerülő ökológiai problémák mennyire ösztönzik a kutatókat arra, hogy az anyag- és technológiafejlesztés során a fenntartható fejlődést is szem előtt tartsák?

Alapvető hiba és a jövőre nézve káros a műanyagokat okolni a környezetszennyezésért. Sajnos a legtöbben összekeverik a szemetelést a környezetszennyezéssel, ezek teljesen mást jelentenek. Nem segíti a tisztánlátást az sem, amikor helytelenül valamit eldobhatónak mondanak, példa rá az eldobható PET palack elnevezés, szinte felszólítva a használóját az eldobásra. Ehelyett újrahasznosítható PET palackot kéne mondani, továbbá tudatosítani kéne az emberekben, hogy ne használják a szemét szót, helyette a hulladékot, amelynek lényege, hogy gyűjteni kell és újrahasznosítani, újrafeldolgozni, kinyerve belőle az értékes energiát, amit egyszer már belefektettünk. A Gépészmérnöki Karon erre megtanítjuk a hallgatókat, a Műanyaghulladék menedzsment című tárgyban például nekik kell hozni otthonról műanyag hulladékot, vagy a Duna partra kimenve összeszedni azokat, majd szétválasztani, darálni, extrudálni, granulálni és végül terméket fröccsönteni. Itt tudatosul bennük az, hogy mit jelent a körforgás, a bölcsőtől a bölcsőig tervezési koncepció, valamint, hogy a hulladék is érték megfelelően feldolgozva.

Élete azzal teljes, hogy csodálatos család áll Ön mögött. Négy gyermeke van. Olyan példaképként tekintenek Önre, aki kijelöli számukra a követendő utat?

Példaképek együtt vagyunk pedagógus, hitoktató feleségemmel, akivel 30 éve házasodtunk össze. Az Ő kisugárzása, szeretete, családközpontúsága nélkül én semmit sem értem volna el. Gyermekeinknek igyekeztünk megteremteni azt a közeget, amelyben a legjobban kibontakoztathatják képességeiket, ki-ki pedagógusi, szociológusi, belsőépítészi, jogászi pályát, illetve tanulmányokat választva. Az idei év nemcsak abból a szempontból emlékezetes számomra, hogy 30 éve vagyok házas, hogy 30 éve szereztem meg a gépészmérnöki oklevelet, és hogy megkaphattam a Széchenyi-díjat, hanem, hogy februárban megszületett az első unokánk is.

Sok elfoglaltsága mellett létezik szabadideje? Mit csinál ilyenkor?

Igen, létezik szabadidő, igaz nem sok, de ha az embernek kiváló munkatársai vannak, akkor mindenre jut ideje. Mi ezt a családdal utazással töltjük, szeretjük felfedezni Magyarország szépségeit és a világ érdekességeit. És persze feleségemmel abban bízunk, hogy sok unokánk lesz, akik majd gondoskodnak arról, hogy a maradék szabadidőnkben se unatkozzunk.