Álom-buborék

A műanyagipar szerencsére kisebb veszteségekkel élte túl a válságot, egy mostanra elkészült jelentés azt mutatja, hogy Magyarországon a műanyagfeldolgozás területén különösen a fröccsöntés ereje végig kiemelkedő volt.

„Miért kellene többet fizetni egy pénzügyi mérnöknek, mint amit egy valódi mérnöknek fizetnének? Egy igazi mérnök hidakat épít, a pénzügyi mérnök pedig álmokat.” Megkövetek minden közgazdászt, de ezt a mondatot zseniálisnak tartom, különösen most, hogy megnéztem Charles Ferguson 2011-ben Oscar díjat is bezsebelő Bennfentesek című dokumentumfilmjét, a mondat egyébként a filmből való. Ferguson kendőzetlenül leplezi le benne a 2008-ban kirobbant gazdasági válság mögött húzódó megrázó igazságot. A filmtörténet kevés jó filmet ismer a pénzvilágról. A Bennfentesek ilyen. Átfogó elemzést nyújt a 2008-as globális pénzügyi krízisről, taglalja a válság okait, és okozatait. Hátborzongatóan mutatja be a pénz diktatúráját és az amerikai  álom-buborék szétpattanásának történetét.

A 2008-as globális pénzügyi összeomlás világszerte több mint 2000 milliárd dollárt emésztett fel és több tízmillió ember vesztette el miatta otthonát, állását, megtakarítását. A film először azt bontogatja, mi vezetett idáig. Az oknyomozás a 70-es évektől kezdődik, a bonyolultabbnál bonyolultabb pénzügyi termékek piacra dobásával, manipulálásával, a pénzügyi szervezetek összejátszásával, amelynek a lufi eldurranása vetett véget. Újabb réteg a történetben a válság sikerittas főszereplői erkölcsének, moráletikai világának alakulása, akik protokollpénzen prostituáltakat és kokaint vásároltak számos alkalmazottuk számára, miközben teljesen önérdek-orientáltan erőszakolták meg a globális pénzügyi rendszert. Erre a folyamatra tevődik rá az ős-ok, a legkézenfekvőbb kérdés: mit tett ez idő alatt az USA kormánya? Miért hagyta, hogy a Wall Street lobbicsoportjai elérjék a piaci szabályozás eszközeinek ilyen mértékű brutális megnyirbálását?

A film egyik megszólalója ad rá választ a Bush és az Obama-kormányra hivatkozva: Amerikának Wall Street kormánya van.