Hosszú az út a műanyag szívószáltól az intelligens műanyagig

Szakmai válasz a műanyagmentes július kampány zárásaként

2011-ben indult útjára Ausztráliából a Plastic Free July nevű nemzetközi mozgalom, amelyhez mostanra több millióan csatlakoztak világszerte, így Magyarországon is. Az egyhónapos kampány célja a figyelemfelhívás: nagy mennyiségű   egyszer   használatos   műanyaggal szennyezzük környezetünket. Civil szervezetek képviselői, a művészeti életből ismert emberek buzdítottak arra minket, hogy hagyjuk el a szívószálat, vászon szatyorral járjunk vásárolni, PET palackjainkat töltsük újra. A kampány szakmai szempontból rendkívül felületes és egysíkú volt, ezért összegyűjtöttük a sajtóban megjelenő műanyagellenes propaganda legfőbb érveit és megkértük a szakma jeles képviselőit, az ismeretterjesztést terjesszék ki a tudomány mai állása szerint. A körkérdésre adott válaszokat nem csak a Polimerek hasábjain jelentetjük meg, hanem eljuttatjuk a magyar sajtó szerkesztőségeibe is, mert ebben a témában a szakmának is meg kell szólalnia.

– Műanyagmentes július. Szerencsés ez a kampány elnevezés? Ön milyen néven indítana akciót a műanyagokhoz kapcsolódva?

– Dr. Pukánszky Béla: A kampány értelmetlen, az elnevezés pedig tényleg nem szerencsés. A magyarországi műanyagfelhasználás mondjuk 800 ezer tonna, és ha az összes műanyagot megszüntetnénk, semmi nem működne, az élet lehetetlenné válna. Ma már a műanyag életünk szerves része, nem lehet megszabadulni tőle. Lehet másként kezelni a kérdést, de egy ilyen kampány szenzációhajhász, értelmetlen és kár Mit csinálna a kedves kampányoló az autója, a számítógépe, a gázvagy vízcsöve, az ajtóés ablakkerete, a ruhái stb. nélkül?

– Dr. Karger-Kocsis József: Szelektív műanyag-gyűjtés hónapja.

– Dr. Belina Károly: Maga az elnevezés nem szükségképpen jelent bármit is, hiszen csak figyelemfelhívásra kell, ezért nem is kívánom minősíteni. Ugyanakkor a problémára sajnos nem hívja fel a figyelmet. Szerencsésebb lenne egy olyan kampánynév, ami a műanyagok – nem csak ezen anyagok – eldobálása ellen szólítana fel.

– Dr. Kéki Sándor: Nem szerencsés és teljesíthetetlen, mivel mindennapi életünk műanyagok nélkül ma már elképzelhetetlen. A “Környezettudatos műanyag felhasználás hónapja” (júliusa) talán kifejezőbb lenne.

– Farkass Gábor: Legyen az akció neve HULLADÉKOT VÁLOGATVA, FELELŐSEN! Nagyon fontos, hogy ne keverjünk össze két dolgot: az egyik az, hogy ezer előnye van a műanyagok használatának (hiszen ezért szeretjük ezt a nagyszerű anyagot), de a másik, hogy a hulladékká vált, elhasznált tárgyainkkal – legyenek azok látszatra bármilyen kicsik, jelentéktelenek is – felelősen kell bánnunk.

– Dr. Marossy Kálmán: Való igaz, hogy baj van a műanyagok használatával, nem megoldott a „társadalmi” újrahasznosítás. Egy ilyen akció azonban többet árt, mint használ, hiszen félrevezeti a közvéleményt. Mit jelent az, hogy műanyagmentes? Ne használjunk műanyagokat? Ez egy lehetetlen feladat. Dobjuk el a mobiltelefont, a hordozható számítógépet? Az egészségügyben térjünk vissza a hagyományos eszközökre? Sokkal hasznosabb lenne a társadalom tanítása, bár ez kevésbé látványos és jóval több munkával jár, mint egy buta akció. Egy „Ismerjük meg a műanyagokat” vagy „Használjuk helyesen a műanyagokat” mozgalomnak lenne értelme.

– Az egyhónapos kampány, amely mindenekelőtt a szívószálak, a műanyag zacskók és a PET palackok visszaszorítására irányul, mennyire csökkentheti a környezetterhelést? Milyen mértékű eredménye lehet ennek a kampánynak? Mekkora környezetvédelmi haszonnal jár, ha több élelmiszert forgalmazó hálózat bejelenteti a környezetszennyezés szimbólumává váló szívószálak mellőzését?

– Dr. Pukánszky Béla: A szívószálak, a zacskók és a PET palackok csak egy töredékét teszik ki az összes műanyagfelhasználásnak. Ennek megfelelően általánosan műanyagmentes világról beszélni nincs értelme. Lehet, hogy ezek az eszközök okozzák a környezetszennyezés nagy részét, de én még soha nem láttam két PET palackot kézenfogva kimenni a Dunára, vagy az erdőbe, vagy a tengerpartra. Nem kellene eldobálni őket. Vagy a Tetrapack az jobb? Kombinált termék, műanyag is van benne, a kezelése és újrafeldolgozása komplikált, és persze a papír sem olyan környezetbarát, csak régibb. Egyébként, ha megszüntetik a szívószálat, majd isznak az emberek pohárból. Viszont egyrészt nem kellene ezeket, és semmi más használati tárgyat eldobálni, másrészt pedig megfelelő begyűjtési rendszert kellene kialakítani.

– Dr. Karger-Kocsis József: Noha érzésem szerint a kampány környezetvédelmi haszna elenyésző, rámutat bizonyos problémákra, úgymint felesleges termék (szívószál), hordhatnánk magunkkal szatyrot, és a csapvíz minősége hazánkban kiváló. Sok esetben fölösleges csomagolásokkal találkozunk, például gyümölcsök egyenkénti védőhálója, vagy amikor a csomagolás mennyisége összemérhető a tartalommal (téliszalámi 70 g-os kiszerelésben!).

– Dr. Belina Károly: Gondolom elhanyagolható ez a hatás. A gond nem azzal van, hogy műanyag szívószálat, hordtáskát, PET palackot használunk, hanem azzal, hogy használat után ezeket eldobják. Lehet betiltani, de ez nem jelent megoldást, hiszen helyette valami mást kell használni: PET helyett üveget, PE szívószál helyett szalmaszálat, PE zacskó helyett papírt. Persze ezek ugyancsak szennyezik a környezetet, ha eldobálják, sőt a környezeti terhelés az előállítás, újrafeldolgozás során tetemesebb, mint a műanyagoké. Az üveg feldolgozása 500°C felett történik, szemben a PET 300°C alattijával. A szállítási költség is lényegesen nagyobb üvegpalack esetén. A papír gyártása egyike a legnagyobb vízfelhasználónak; és így tovább…

– Dr. Kéki Sándor: A műanyag csomagolóanyagok felhasználása (PET, polietilén) azért is tűnhet komoly környezetterhelésnek, mivel ezeknek a csomagolóanyagoknak relatíve nagy a térfogatuk, ugyanakkor tömegük Például a mai PET palackok tömege 20-70 g, míg térfogatuk általában 0,5-2,25 liter között változik. Másrészt, a „közhiedelemmel” ellentétben, a műanyag csomagolóanyagok jelentik a legkörnyezetkímélőbb megoldást, mivel az előállításukhoz szükséges fajlagos energiaigény csak töredéke annak, ami az üveg, papír vagy fém előállításához szükséges. A környezetterhelés csökkentését elsősorban a fogyasztás visszaszorításával lehetne elérni (pl. ásványvízről csapvízre áttérni ott, ahol a csapvíz minősége ezt lehetővé teszi), ezáltal több milliárd PET palackot lehetne megspórolni évente. A világ csomagolóanyag felhasználásához viszonyítva a szívószálak mellőzése a környezetterhelés javulása érdekében csak szimbolikus, nagyon csekély eredményeket hozhat. A szintetikus műanyagok természetes anyagokkal történő helyettesítése sem jelent a környezetszennyezés csökkentése szempontjából megnyugtató megoldást: Angliában például már megpróbálták a műanyagokat természetes anyagokkal helyettesíteni, komoly környezeti károkat okozva ezzel.

– Farkass Gábor: Megint szét kell választani két fogalmat: attól, hogy egy terméket rövid éllattartamra tervezünk (illetve egyszeri használatra, ami jellemzően rövid ideig is tart) még nem környezetszennyező. Attól válik azzá, hogy egy „könnyed” mozdulattal eldobjuk, egy pillanatig sem gondolva arra, hogy a kisebb műanyag tárgyak például – villámgyorsan az élővizeinkben kötnek ki, ott (is) súlyos problémákat okozva. Elismerem emellett, hogy drasztikus lépésekre is szükség van néha, egyszerűen mert az észérveket hajlamosak vagyunk nem meghallani, …vagyis az okos és eredményes figyelem felkeltésre nagy szükség van.

– Dr. Marossy Kálmán: A kampány kifejezést hagyjuk meg a politikának! Alapos elemzést igényelne, hogy mi jár kevesebb kárral: a csomagolás csökkentésével járó élelmiszer-veszteség, vagy a jelen állapot fenntartása. Arra lenne inkább szükség, hogy a csomagolóanyagokat szelektíven gyűjtsék, és újra hasznosíthatók legyenek. Saját véleményem, hogy ez a fejlettebb országokban jobban megoldható és megoldott.

– A szervezők ráirányítják a figyelmet arra, hogy az egyszer használatos műanyagok kiszorításával csökkenthető a folyókban, tengerekben landoló műanyagok mennyisége. Tudósokra hivatkozva drámai adatokat is közölnek ennek alátámasztására: 2050-re több tonna műanyag lesz a vizeinkben, mint hal. Mennyire tudományos ez a megközelítés?

– Dr. Pukánszky Béla: A mennyiség nem tudományos kérdés, hanem tény. Az persze, hogy mi a valóság, azt nem Lehet, hogy több műanyag lesz, mint hal, de a gyárak nem a tengerbe öntik a termékeiket és azok nem is maguk mennek oda. Nem kellene szemetelni. Lásd 2. válaszomat is.

– Dr. Karger-Kocsis József: Sajnos ez megbízható előrejelzés, amelynek során még azt is feltételezték, hogy a halállomány állandó, azaz nincs „túlhalászás” – lásd az idevonatkozó utalásokat az Express Polymer Letters 12/10 (2018) számának oldalán található cikkében.

– Dr. Belina Károly: Ez ebben a formában butaság, illetve nincs teljesen kifejtve a valóság. Egyrészt a tengerekből kinyerhető a műanyag, mivel sűrűsége kisebb a tengervíznél, így lehalászható. Persze ha nem dobják el, akkor nincs erre szükség. Másrészt, ha másfajta csomagolóanyagot használunk, akkor az fog felhalmozódni a folyókban. Jó néhány évtizeddel ezelőtt nem volt ritkaság, hogy a folyók, tavak partján törött üvegek okoztak nem ritkán komoly sérülést. Vissza kell váltani, össze kell gyűjteni és újra kell hasznosítani a műanyagokat.

– Dr. Kéki Sándor: A műanyagok felhasználása a jövőben várhatóan tovább növekszik, míg a népesség növekedése miatt az óceánokban lévő halmennyiség csökkenése várható. Elvileg, ha nem vigyázunk eléggé a környezetünkre, ez nem zárható Itt is hangsúlyozni kell, hogy nem a műanyagokkal van alapvető probléma, hanem azzal, ahogy ezekkel az anyagokkal használatuk után bánunk!

– Farkass Gábor: Nagyszerűen felhasználható ez az éledő tudatosság a szelektív, felelős hulladékkezelés fontosságának elfogadtatására – ehhez természetesen szükség van egy észszerűen és jól működtetett gyűjtő-, majd feldolgozó rendszerre. Mindez hamar megteremtené az újrafeldolgozás – jelenleginél nagyságrenddel nagyobb – infrastruktúráját is. Ami a begyűjtő rendszert illeti, vannak még fehér foltok. A fővárosban például az irodaházakban nagyon sok helyen megoldatlan a szelektív hulladékgyűjtés.

– Visszatérő problémaként hozza fel a sajtó az úszó szemétszigetek megjelenését. Egy amerikai tanulmányra hivatkozva évente nyolcmillió tonna műanyag köt ki az óceánokban, miközben az eddig összesen megtermelt műanyag mindössze kilenc százalékát hasznosították újra. Valósak ezek az adatok? Ezen a téren mi lehet a megoldás?

– Dr. Pukánszky Béla: A tanulmányok nagy része valamilyen célt szolgál. A zöld és egyéb szervezetek fel akarják magukra hívni a figyelmet és pénzt Ezért azután mindenféle számok látnak napvilágot. A 8 Mt legfeljebb becslés lehet. A 9% is értelmezés kérdése. Olyan, mint ahogy a politikusok értékelik a KSH adatait, vagy mint a bibliamagyarázat. Ipari műanyaghulladék gyakorlatilag nincs, legfeljebb 1-2 %, a vállalatok érdeke, hogy újrahasznosítsák, feldolgozzák a műanyagukat, mert pénzbe kerül. A lakossági hulladékkal van a baj, de már ennek a nagy részét is begyűjtik. Svájcban és Dániában a műanyaghulladék közel 100%-át elégetik. Mondani bármit lehet. A lakossági hulladék valóban problémás, de egyrészt neveléssel, környezettudatos viselkedéssel, másrészt a begyűjtés megfelelő megszervezésével lehet valamit kezdeni. Kampánnyal nem.

– Dr. Karger-Kocsis József: Olybá tűnik, hogy valósak – az újrahasznosítás adata mindenképp. Megoldás a Körforgásos Gazdaság mibenlétének megértetése a fogyasztókkal és a hulladékgazdálkodás ennek megfelelő megszervezése, a másodlagos anyagok és termékek piacának kialakítása. Mindebből a terméktervezés sem kapcsolható ki: összetett anyagok helyett „egyneműek” kerüljenek előtérbe.

– Dr. Belina Károly: Lehetséges, bár a statisztikai adatokat előszeretettel szokták manipulálni. A műanyagok visszagyűjtése csak akarat és elhatározás kérdése. Megoldható a visszaváltható csomagolóanyagok készítése, használata műanyagokból. A különböző műanyagok szétválaszthatók, vagy keverten is feldolgozhatók új termékké.

– Dr. Kéki Sándor: A műanyagok vizeinkbe való kerülését kell visszaszorítani és nem a felhasználást.

– Farkass Gábor: Jelen ismereteink szerint a tengerek, óceánok műanyagokkal való szennyeződése csak kis részben (kb. 10-20%) európai, illetve amerikai eredetű, nagyobb része döntően dél-kelet-ázsiai forrásokból származik, ahol egészen más a környezeti tudatosság. Valóban, ezen a téren – de már ez is nagyon sokrétegű: használat, hulladékkezelés (vagy egyszerűen szemetelés?), újrahasznosítás – nagyon sok még a teendő. Az újrahasznosítás persze ott kezdődik, hogy a legfontosabbat kell megérteni: az elhasznált műanyagra forrásként (másodlagos nyersanyagforrásként, illetve – és ez ne legyen tabu energiaforrásként) kell tekinteni, világosan kimondva, hogy a műanyag NEM része a környezetnek, nem szabad, hogy azzá váljon.

– Dr. Marossy Kálmán: A szemétszigetek megjelenése valós probléma és rendkívül jó szenzációforrása a médiának. Az újrahasznosítás szintje régiónként és országonként változó. Nincs megbízható forrásból adatom az összes műanyaghulladék újrahasznosításáról. A megoldás kulcsa az és 2. pontokban van. Tudatos erőforrás-használat. És ez nem csak a műanyagokra vonatkozik.

– Több újság írt arról, hogy az egyszer használatos műanyagok visszaszorításával erőteljesen csökkenthető az előállításukhoz szükséges kőolaj és energia mennyiség. Konkréten ezt írják:
„a bajt tetézi, hogy a műanyagot kőolajból, azaz nem megújuló energiaforrásból állítjuk elő. Az pedig könnyen belátható, hogy egyszer használatos vagy rövid élettartamú tárgyakat és eszközöket készíteni egy véges energiaforrásból nem más, mint oktalan pazarlás.” Mekkora az a fosszilis energiamennyiség, amit évente ily’ módon meg lehet takarítani? Valóban korrekt ez a megállapítás a biopolimerek világában?

– Dr. Pukánszky Béla: Ez is egy nagy túlzás. Néhány évvel ezelőtti adataim vannak, de azok szerint a kőolaj 7%-át használja fel a vegyipar és kb. 4%-ból lesz műanyag. A többit sokkal hasznosabb célra fordítjuk, elégetjük. Egyébként nem is a kőolajforrások kimerülése a legnagyobb probléma, hanem az úgynevezett ökológiai lábnyom, a CO többlet termelése. Természetes anyag esetén ez nulla, a kőolaj gyakorlatilag mind szén-dioxid lesz.

– Dr. Karger-Kocsis József: Ezt a fosszilis energiamennyiséget megbecsülni nem Valóban indokolt egyszer használatos („eldobható”) eszközöket megújuló forrásból származó, biológiailag lebontható műanyagokból készíteni. Kínai szállodaláncok vendégeiknek például fésűt, fogkefét stb. termoplasztikus keményítőből gyártatnak.

– Dr. Belina Károly: Az igaz, hogyha nem gyártunk, akkor az alapanyag nem fogy, sőt energiát sem használunk. Meg kell azonban jegyezni, hogy a feldolgozott kőolaj töredéke fordítódik műanyagok előállításár Legnagyobb mennyiséget az üzemanyagok teszik ki. Emellett az elmúlt évtizedekben egyre nagyobb menynyiségben jelennek meg a biopolimerek.

– Dr. Kéki Sándor: A világ jelenlegi kőolajtermelése 4 milliárd tonna, míg a műanyagtermelés kb. 300 millió tonna, tehát 8-10%-a a teljes kőolajtermelésnek. Az ismert kőolajtartalékok évről-évre nőnek, tehát az elfogyásától egyelőre nem kell tartanunk, csak az ára fog folyamatosan növekedni. Ugyanakkor a műanyagok csak ~2%-át adják az átlagos európai háztartás szén lábnyomának. Ezzel szemben a repülés 8%-át, vagyis a műanyagok négyszeresét, és ennek ellenére mégsem akarják betiltani a repülést.

– Farkass Gábor: Nagyszerű dolog, hogy vannak biolebontható műanyagaink és az is, hogy a műanyagok kis részét már tudjuk fenntartható alapon gyártani. Fontos emellett, hogy reálisan értékeljük ezt a helyzetet is: ezek jelenleg a felhasználás töredékét jelentik, mert a számos eltérő lobbiérdek mellett például a biolebontható műanyagok használati tulajdonságain még jelentős fejleszteni való

– Dr. Marossy Kálmán: A hatalmas hulladékhegyek jelentős része fosszilis nyersanyagforrásból származik. Ha a hulladékot egyszerűen elégetjük, az abban rejlő energiát teljes mértékben hasznosítjuk. Véleményem szerint az újrahasznosítás annál gazdaságosabb, minél több kémiai kötést őrzünk Az égetés ezért végső megoldás legyen.

Az olaj alapú műanyagokat is elő lehet állítani biológiai, megújuló nyersanyagforrásból. Brazíliában cukornád alapon készített etil-alkoholból gyártanak etilént, ebből polietilént és PVC-t. (Ettől persze még egyik sem lett bioműanyag!) A polihidroxi-savak, pl. a politejsav, a keményítő alapú termoplasztikus anyagok ígéretes alternatívák. Ezek biológiailag teljes mértékben lebonthatóak, visszakerülnek a biológiai körfolyamatba. Felveti viszont a kérdést: etikus-e élelmiszer alapanyagokból csomagolóanyagot stb. készíteni? A másik kérdés, éppen a biológiai támadhatóság miatt, élelmiszer-biztonsági szempontokból több területen alkalmatlan. Más területen a régen kifejlesztett és időközben elfelejtett cellulóz alapú műanyagok jelenthetnek megoldást.

– Több üzletlánc, de a fővárosi állatkert is a kampányhoz kapcsolódva kijelentette: száműzik a műanyagot, olyan élelmiszereket forgalmaznak, üdítőket árusítanak, amelyek csomagolására fémet, üveget, papírt, kerámiát vagy egyéb tartós anyagot választanak a plasztik helyett. Mennyire környezettudatos ez a döntés? Ezek előállításának ökológiai lábnyoma hogyan viszonyul a műanyagéhoz? A mai korszerű csomagolóanyagok előállítása, majd újrahasznosítása mennyire terheli a környezetet?

– Dr. Pukánszky Béla: A műanyag könnyű és olcsó. Vannak más előnyei A „hagyományos” csomagolás használata drágább és visszalépés. Egyébként az úgynevezett hagyományos csomagolóanyagok sem környezetbarátabbak, a fémek előállításhoz sokkal több energia szükséges, az üveg és kerámia a levegőt szennyezi, a papír a vizet. Csak mert régi, még nem jobb. És persze a fém és kerámia előállításhoz egy csomó kőolajat használnak. Az már nem baj, ugye? (A plasztik egyébként nem magyar szó). Életciklus analízis nélkül nincs értelme az ökológiai lábnyomról beszélni.

– Dr. Karger-Kocsis József: A csomagolástechnikában alkalmazott műanyagok ökológiai lábnyoma a közhiedelemmel ellentétben igen kedvező – ez a megállapítás különösképp érvényes a poliolefinekre (PE, PP). Ez utóbbiaké például kedvezőbb, mint a manapság „sztárolt”, megújuló energiaforrásból származóké (esetükben a végtermék anaerob körülmények között nem széndioxid és víz, nem is beszélve a szükséges lerakó (komposztáló) helyigényről). Ami megoldatlan, az az újrahasznosításuk (összeségükben: a műanyagoké 10% alatti, míg a papíré 60% körüli, a vas/acél termékeké pedig majdnem 90%), mert az elhasznált műanyagot nem tekintik hasznos nyersanyagnak.

– Dr. Belina Károly: Az első kérdésre adott válasz itt is releváns. Ha összességében tekintjük a teljes életciklust, akkor véleményem szerint a műanyagok lényegesen kisebb környezeti terhelést jelenthetnek, ha megfelelő módon használjuk fel. Ehhez környezettudatos nevelésre is szükség lenne, elkerülve a pillanatnyi divatot.

– Dr. Kéki Sándor: Angliában már  próbálkoztak  szintetikus műanyagokat természetes anyagokkal helyettesíteni, komoly környezeti károkat ok. 

– Farkass Gábor: Fontos hangsúlyozni, sokszor elmondani, hogy a fürdővízzel nem szabad a gyereket is kiönteni! Ismerjük el, tudatosítsuk, hangsúlyozzuk gyakran, hogy azért használunk az élet szinte minden területén sok (és egyre több) műanyagot, mert kiváló tulajdonságai vannak, például környezeti szempontból is! Az elterjedt csomagolóanyagok közül – ez a felhasználás teszi ki a gyártott műanyagok majd’ 40%-át (!) – messze a műanyagok környezeti lábnyoma a Mindezt teljes élettartam ciklusban gondolkodva mondhatjuk, azaz az előállítást, a felhasználást és az újrahasznosítást is beleértve.

Csak két szemléletes példát hadd említsek a számtalanból: az egyik az italos palackok esete. Gondoljuk végig, hogy ugyanolyan mennyiségű folyadék tárolására, szállítására 8-10-szer nehezebb üvegpalack használható, mint az ismert PET használatával, vagyis egyértelmű, hogy üvegpalack esetén csak a szállítás mennyivel nagyobb terhelés a környezet szempontjából, egyben sokkal gazdaságtalanabb is. A másik példa szintén az élelmiszerek világából jön: az élelmiszerek környezeti lábnyoma fajlagosan kb. 100-200-szorosa a műanyag csomagolóanyagokénak, vagyis az élelmiszer pazarlása jól megválasztott csomagolóanyaggal óriási mértékben csökkenthető, amely már önmagában is örvendetes, a környezeti előnyeit is figyelembe véve ez tovább fokozódik. Röviden: teljes tévút a műanyagok kiszorítása, amellett, hogy már nem is lehetséges. Emellett még egy fontos tény: az újrafeldolgozás is egy észszerűen (gazdaságosan) végzendő tevékenység, amely nem történhet mindenáron. Ez azt jelenti, hogy a túl (pl. ételmaradékkal) szennyezett tárgyakat, vagy a kompozit (kevert, többrétegű stb.) anyagokat az esetek többségében energiaforrásként kell használni.

– Dr. Marossy Kálmán: A műanyag palack előállítása, a felhasznált kőolaj energiatartalmát is figyelembe véve, lényegesen kevesebb energiatartalmú, mint pl. az üveg. Gondoljunk arra, hogy az üveggyártás 1000°C fölötti hőmérsékleten történik. Ezért az üveg csak többutas csomagolás esetén jelent kisebb környezetterhelést. Ekkor azonban figyelembe kell venni a nagyobb tömeg és a visszaszállítás miatt fellépő szállítási költséget és az üzemanyag felhasználás energiaigényét, környezeti hatását.

MŰANYAGMENTES HÓNAP? MODERN VILÁGUNK EGYETLEN NAPOT SEM BÍRNA KI POLIMEREK NÉLKÜL

 

A fenntartható fejlődésért a világ ökológiai egyensúlyáért jogosan aggódó fiatal csoportok zöld alapszínű kampányai időnként emlékeztetnek az 50 évvel ezelőtti (1968 és azutáni) diákmozgalmak naivságára. Műanyagmentes hónap? Azt hiszem elég lenne egy hét is belőle, de az is lehet, hogy egyetlen napot sem bírna ki modern világunk mesterséges polimerek nélkül. Lényegében egész infrastruktúránk – víz, gáz, villany, csatornahálózat, telekommunikáció – polimerszerkezetek hálózatán keresztül működik. A közlekedésben: a vasút, a városi villamos, az autóbusz, a személyautók, a repülőgépek… el sem indulhatnának. Élelmiszer ellátásunk lehetetlenné válna, orvosi szolgáltatásaink, gyógyszerellátásunk leállna.

 

Miért van az, hogy társadalmunk ennyire tájékozatlan és nem veszi észre, hogy a műanyagipar bő kétharmada alapvetően műszaki célokat, a 21. (és további) századok technikáját szolgálja, méghozzá hosszú távon, tervezhetően sok évtizedes élettartammal?

 

Nos, igen – a szemét az szemet szúróan szégyenletes. A szélben az utcán kergetett, eldobott „nájlon” zacskók, a folyókban, tengerekben úszó pillepalackok … Miért nem papírban kérjük a péksüteményt, miért nem üvegpalackban forgalmazzuk a tejet, üdítőitalt? Nézzünk szembe a csupasz ténnyel: mert így olcsóbb, így racionálisabb, sőt: az ökológia is inkább emellett szól.

 

Valóban a műanyaggyártás harmada a csomagolástechnikát szolgálja, de ezt a szűk kategóriát (csomagolás) ki kell szélesítenünk a logisztikával, sőt környezetvédelemmel. Gondoljunk csak a modern nyugati világunk egyik nagy bűnére, az élelmiszer-pazarlásra (miközben Afrika éhezik). Mennyivel nagyobb lenne a romlandó élelmiszerek vesztesége, ha nem kapnának alkalmas, higiénikus csomagolást? A gyógyszeripar, az orvostechnikai eszközök (egyszer használatos, steril) csomagolását nem érdemes vitatni sem, de a csomagolással óvjuk építőanyagainkat is: a lakóházépítéshez használt tégla, cserép, zsákos cement … mind jól mozgatható raklapon érkezik és a tonnányi rakományt polietilén zsugorzsák tartja össze. És miért nem papírba csomagolunk mindent? Mert a papírgyártás ökológiai kockázata sem csekély – sőt nagyobb is lehet, mint a versenytársaké. Egy tonna papírminőségű cellulóz gyártásához a faőrlemény lignin tartalmának eltávolítása céljából nemrég még 10 tonna édesvizet kellett felhasználni, azaz beszennyezni.

 

És az óceánokon lebegő óriási műanyag szemétszigetek?… ez valóban szégyen, a civilizáció szégyene, annál is inkább, mert a PET palackok anyagának újrahasznosítási technológiája régóta ismert: ragyogóan stabil és erős textilszálakat készít belőle Kína. Újrahasznosítás kell minden szinten: recyling, reuse, recovery. Újrafeldolgozni (azonos szinten), vagy újrafelhasználni valami másra, vagy visszanyerni a benne rejlő energiát. Amíg a kőolaj több mint 90 százalékát energetikai célra fordítjuk, elégetjük, addig az utolsó, energetikai célú műanyaghasznosítás (recovery) sem indokolatlan. A furcsa ellentmondás a világ műanyagiparában éppen itt van. A világ évi 300 millió tonna feletti műanyaggyártásának lassan harmada Kínában készül, ellenben az újrahasznosításban, a hulladékfeldolgozásban ez az ország nincs az élen. A városi és az ipari szemét feldolgozását úgy látszik lassabban tanulják meg, mint a „high-tech” adaptálását. A folyók, a tengerek, a levegő szennyezettsége a világ fejlődő oldalán a nagyobb.

Végül érdemes szót ejteni a legsúlyosabb tévtanról a műanyaghulladék tárgykörben: „a műanyagszennyezés az élővilágban elemészthetetlenül évszázadokig, sőt sok ezer évig stabilan csak halmozódik és el fogja borítani a Földet.” Természetesen ezt a kockázatot is komolyan kell vennünk, intenzív fejlesztő munka folyik szerte a világon, nálunk is, hogy biológiailag könnyen lebontható, sőt a megújuló biomasszából előállítható műanyagokat állítsunk elő. A kőolaj fogytán, erre amúgy is nagy szükség lesz.

 

De az alaptézis, hogy a mesterséges polimer bonthatatlan, évezredekig stabil lenne?… Nos ez a szakma ismerői számára egyszerűen nevetséges! Az elmúlt 80-100 év polimertechnikája éppen ezzel a fő gonddal küszködött: a PVC, a polietilén, a polipropilén és sorra a többi anyag, nem volt elég stabil, hogy megbízható módon műszaki alkalmazásokra bevethető legyen. Gondoljunk csak a legegyszerűbb PVC-re: ahhoz, hogy az építőipar elfogadja például ablakkeretként, burkolóanyagként stb., hosszú évtizedek (1960-70- 80-as évek) fejlesztő munkájára volt szükség. A PE, PP időjárás-állósága még ma is kockázatos. Egyik legjobb gépipari alkalmazású műanyagcsaládunk a poliacetálok (poliformaldehid) stabilizálásában maga a makromolekuláris kémia atyja, H. Staudinger (Nobel-díj 1953) dolgozott évekig, és ez a műanyag csak jóval halála után került tartós műszaki használatba. A műanyagok sokoldalú és az ökológiával is egyensúlyba hozható alkalmazását lehetővé tevő adalékok (antioxidánsok, fénystabilizátorok, mikrobiológiai stabilizátorok, tűzállóságot biztosító adalékok stb.) tudományterülete, szakmánk éppen leggyorsabban fejlődő szegmenseinek egyike.

– A Körforgásos Gazdaság működésének hatékonyabbá tételén a szakmai résztvevők bevonásával több minisztérium is dolgozik. Ez az a modell, amely az Európai Unió direktíváin keresztül szabályozza, hogy energiaforrásainkat intelligensebben, teljes kimerítésük nélkül használjuk fel, hulladék pedig ne kerüljön lerakásra. A sajtó ugyanakkor kritikával élt azzal kapcsolatban, hogy a világviszonylatban naponta óriási mennyiségben felhalmozott műanyaghulladék a szemétbe kerülve lassan vagy egyáltalán nem bomlik le, égetése során pedig veszélyes – sokszor rákkeltő – anyagok szabadulnak fel. Mennyire általánosítható így ez a probléma?

– Dr. Pukánszky Béla: A Körforgásos Gazdaság a nyersanyagok megőrzését és többszöri hasznosítását tűzi ki célul. Ez helyes. A problémát a már fentebb említett kérdések okozzák, egyrészt a lakosság nem törődik az egésszel és szemetel, másrészt az államigazgatás nem foglalkozik megfelelően a begyűjtéssel. A háztartási hulladékot nem lehet másként kezelni. Az égetésnél keletkezhetnek káros gázok, de elnyeletőt kell beépíteni és akkor nem probléma. Egyébként pedig a dioxin 40-50%-a a krematóriumokban keletkezik. Szerintem is adjuk a hullákat inkább a kukacoknak.

– Dr. Karger-Kocsis József: A Körforgásos Gazdaság, amely esetünkben a műanyagok teljes mértékű újrahasznosítását célozza, valós megoldást jelent. A felhasználókat meg kell tanítani arra, hogy az elhasznált műanyagtermék fontos nyersanyag, alapElőbb vagy utóbb el kellene érni azt, hogy az elhasznált műagyagokat – az anyagösszetételre utaló piktogramok (egymásba /vissza/ forduló nyilak számokkal) figyelembevételével szelektíven gyűjtsék, ez ugyanis az újrahasznosítás gazdaságossá tételének alapvető Ehhez azonban megfelelő hulladék-gazdálkodási „háttér” beleértve a fogyasztó meggyőzését szükséges.

– Dr. Belina Károly: Véleményem szerint a Körforgásos Gazdaság megteremtése nagyon fontos, és jelentős hatással lesz a hulladékok mennyiségére. Az égetés egyfajta megoldás a hulladék mennyiségének csökkenésére, persze érdemi hatást a túlnépesedés csökkentése jelentené. A műanyagok égetése során valóban keletkezhetnek veszélyes anyagok, de ez nem a műanyagnak, hanem elsősorban az égés paramétereinek tulajdonítható. Más anyagokból, például mezőgazdasági hulladékokból is keletkeznek veszélyes égéstermékek, ha nem megfelelő az égés hőmérséklete, illetve nem jó a légfelesleg nagysága.

– Dr. Kéki Sándor: Fokozott mértékben oda kell figyelni például a PVC és poliuretán hulladékokra, mert ezen anyagok égetése során valóban keletkezhetnek relatíve jelentős mennyiségű veszélyes Ugyanakkor arra is fel kell hívni a figyelmet, hogy a reciklálás során alkalmazott többszöri hőkezelés jelentős mértékű anyagminőség romláshoz vezethet. A lebomlás során kiemelten figyelembe kell venni a hulladék helyét is. Itt megkülönböztethetünk vizes/magas szilárd anyag tartalmú közegeket és ezeken belül aerob/anaerob eseteket. Természetesen teljesen más a talaj tetején vagy a vízfelszín közelében található hulladék lebontása, mint egy földbe eltemetett vagy mélytengeri környezetben. Ez a többi szerves anyagnál is nagy probléma: amerikai szeméttelepeken ástak ki 40-50 éves újságpapírokat, melyek tartalma még olvasható volt.

– Farkass Gábor: A műanyagipart képviselő szakmai szervezetek (pl. PlasticsEurope, amelynek az MMSZ a magyarországi képviselője) elsődleges törekvése a műanyaghulladék lerakásának betiltása. Ez a törekvés több mint 10 éve határozza meg az európai hulladékpolitikát, kilenc európai országban (ebből 7 EU+CH+N) már 2004-óta tilos a műanyaghulladék lerakása, az elmúlt 10 évben Németországban például ennek következtében megháromszorozódott az újrahasznosított műanyagok menynyisége. Másfelől valóban úgy tűnik, egyszerűbb a kiválónál is kiválóbb műanyagokat fejleszteni, mint felelősen gondolkodni, de főleg cselekedni az elhasznált tárgyainkkal (hulladékokkal). Az újrahasznosításban való nagy előrelépés ugyanakkor csak e Körforgásos Gazdaság felé vezető út első lépése. Ahhoz új fogalmakat kell nemcsak megtanulnunk, hanem észszerűen kezelnünk is. „Teljes élettartam szemlélet”, „ráfordítás-hozam”, társadalmi szintű léptékben, persze nemcsak a műanyagokra vonatkozóan, viszont kétségtelennek tűnő tény, hogy újrafeldolgozhatóságban a műanyagok (sokkal) több előnyös oldalukat mutatják, mint a jelenleg ismert, szokásos szerkezeti anyagok. Ebből a szempontból például a rendkívüli tartósság főnyeremény.

– Dr. Marossy Kálmán: A szemétbe kerülő műanyaghulladék lebomlási sebessége függ a felhasznált polimertől, a szemétlerakó mikrobiológiai környezetétől. Sok műanyagnál ez a folyamat valóban nagyon lassú, de a hulladék nem is arra való, hogy a hulladékot f Az égetés pedig annyi káros anyag kibocsátással jár, amennyire trehány a technológia. Ugyanolyan tömegű anyag elégetésekor egy otthoni kandallóból több káros anyag kerül a környezetbe, mint egy szakszerűen működtetett hulladékégetőből. Kevesen tudják, hogy a tarlóégetés (bár tilos) és az erdőtüzek, jelentős dioxinforrások.

– A Műanyagmentes július kampányban foglalkozott a média a lebomló műanyaghulladékkal is, ráirányítva a figyelmet, hogy ezek többsége valójában nem bomlik le, hanem apró mikrodarabkákra esik szét, amely szintén nagy kárt okoz a bolygó élővilágában. Ez valós probléma. Milyen kutatások folynak jelenleg ennek megoldására?

– Dr. Pukánszky Béla: A médiának részben igaza A biológiailag lebomló csomagolóanyagokkal már korábban foglalkoztak és keletkezett egy szabályozás, hogy a termékdíjtól mentesült az ilyen csomagolóanyag. Ekkor jelent meg az úgynevezett oxibio adalék és csomagolóanyag. Ez valóban nem bomlik le, hanem mikroműanyag formájában szenynyezi a környezetet. Ezt nem lett volna szabad engedélyezni, de valamilyen érdekek, politikai, korrupció, „mittudomén” eredményezték az engedélyezését. Ma már ez nem elfogadott és az új törvény kifejezetten tiltja. Vannak valóban teljes mértékben lebomló csomagolóanyagok. Olaszországban a boltokban például csak ilyen zacskót adhatnak és adnak is. A megoldás nem a tiltás, hanem a megfelelő eszköz alkalmazása. Persze többe kerül és a kezelésével is foglalkozni kell.

– Dr. Karger-Kocsis József: Igen, ez egy valós probléma. Az ezzel kapcsolatos kutatások alapvetően két irányt vettek.

1) Részecskék, mint toxikus vegyületek hordozói: szerves, toxikus anyagok jól szorbeálódnak és így feldúsulhatnak polimereken, lévén ezek is szerves anyagok. Élő szervezetekbe való jutásukkor ezek a mérgező anyagok kerülhetnek leadásra, beépülésre esetleges életfolyamatbeli változásokat előidézve. Mindezt a teljes emberi tápláléklánc mentén vizsgálják.

2) Részecskék mérete: milyen tartományban következik be kiürülésük, betokozódásuk, illetve mely részecskemérettől kerülhetnek be az emberi véráramba, ha egyáltalán bekerülnek.

– Dr. Belina Károly: Nem ismerem ezt a területet, de nem tartom valószínűnek. Gondolom, ha célzottan keresünk, kimutathatunk különböző egyéb szilárd részecskéket: homok, fémpor, fémoxidok, stb.

– Dr. Kéki Sándor: A környezetbe kerülő szintetikus műanyagok lebomlását (a polimerlánc hasadását) különböző adalékanyagokkal elő lehet segíteni.

– Farkass Gábor: Jelenleg még mindig a probléma tudatosítása és megelőzése a legfontosabb kérdés, a többi csak ez után lehetséges.

– Dr. Marossy Kálmán: A lebomló műanyagok valóban lebomlanak. Vagy eleve mikrobiológiai tápanyagok, vagy a molekulaszerkezet széttöredezése, degradációja során baktériumok által „fogyasztható” méretű törmelékek keletkeznek. Léteznek a földön olyan baktériumok, amelyek a szénhidrogéneket is „megemésztik”. Más kérdés, hogy sok szintetikus polimernek nincsen élő „ellensége”.

– Azt is olvashattuk az újságokban, hogy a legtöbb műanyagot úgy tudják újrahasznosítani, hogy gyenge minőségű tárgyakat készítenek belőlük, melyeknek további egy életük van, és utána mindenképp a szemétre kerülnek. L’OREAL, Volvo, Dell – néhány világcég, amelyik már bejelentette: élvonalbeli technológiát alkalmaznak a műanyag újrahasznosításban és termékeikbe beépítik azokat. Milyen jövője van a műanyagok újrahasznosításának?

– Dr. Pukánszky Béla: Az égetés is újrahasznosítás, meg kell különböztetni az újrafeldolgozástól. Mint említettem, az iparban nincs hulladék és nem úgy oldják meg, hogy megeszik, hanem újrafeldolgozzák. Ezt a háztartási hulladékkal is meg lehetne Két fő probléma van: a begyűjtés és a tisztítás. Ez bizonyos termékek esetén problematikus. További nehézséget okoznak a különböző címkék és a ragasztók. Végül pedig az anyag minősége valóban romlik minden egyes újrafeldolgozásnál, de stabilizálással a probléma kezelhető. Persze foglalkozni kell vele.

– Dr. Karger-Kocsis József: Az újrahasznosítás sok esetben valóban gyengébb minőségű termékeket eredményez. A cél az lenne, hogy az elhasznált termékből ugyanazt a terméket állítsuk elő. Erre alig van példa a PET palackból PET palack kivételével. A manapság szokásos PET palackból műszál koncepció sem sorolható feltétlenül a gyengébb használati értékű terméket jelentő újrahasznosítás kategóriájába. Noha az esetek többségében a műanyaghulladék energetikai célú újrahasznosítása történik, sokkal célszerűbb lenne a nyersanyag-célú felhasználás, például szénhidrogének előállítása és monomerekké való konvertálásuk.

– Dr. Belina Károly: A gyenge minőségű tárgy megjegyzés erős túlzás. Lehet akár szerkezeti anyagot is készíteni újrafeldolgozással. Minden esetben a legfontosabb, hogy ismerjük azt az anyagot, anyagcsoportot, amit feldolgozunk. Lehet adalékanyagokkal javítani, módosítani a tulajdonságokat. Természetesen ez nem lesz végtelen ciklus, előbb-utóbb újra kell gyártanunk a poli-mert, ugyanúgy, mint a kerámiát (pl. üveg) vagy a fémeket (pl. vas).

– Dr. Kéki Sándor: A feltüntetett mennyiségek nagyon kicsik, ezek inkább reklámfogásnak tekinthetők.

– Dr. Marossy Kálmán: Minden anyagot hasznosítani lehet! A kérdés az, hogy van-e valaki, van-e vállalkozás, akinek megéri. De hát erre való lenne a termékdíj, amit az új anyag árába beépítenek és a fejlett technológiájú újrahasznosításba forgatjuk, hogy gazdaságos lehessen. Például a már anyagában nem hasznosítható, szennyezett PET palackokból építőipari szigetelőhabot lehet készíteni. Erre a BME és a Miskolci Egyetem dolgozott ki eljárást. (Gutpintér T. Vargha V. Szabó T. Marossy K.: Műanyag és Gumiipari Évkönyv 2012., Poliuretán hab PET hulladékból)

– Meglepő volt az a velős megállapítás is: „Mivel a műanyagok lebomlása több száz év, ezért a Földön jelenleg az utolsó gramm műanyag is itt van, amit valaha gyártott az ember.” Ez mennyire valós? Vagy inkább hangulatkeltő?

– Dr. Pukánszky Béla: Ezt szintén túlzásnak A műanyagok szerves anyagok, külső hatásra reakciókban vesznek részt, degradálódnak. Egy, a szobafestők által használt PE fólia gyakorlatilag egy év alatt tönkremegy, különösen, ha nap éri. Az, hogy mi mennyi idő alatt megy tönkre a polimer kémiai szerkezetétől, a stabilizálástól és a külső behatástól, a körülményektől függ. A több száz év egy nagy hülyeség. A kedves szerzőnek csak az otthoni műanyagtárgyait kellene megnéznie, hogy mennyire sárgák, deformálódottak, repedezettek, törékenyek. A másik oldal meg persze az, hogy nem tudom mennyire örülne a kedves újságíró vagy kampányoló, ha a gázcsöve néhány év alatt lebomlana.

– Dr. Karger-Kocsis József: Jól hangzó hangulatkeltő kijelentés – az energetikai céllal felhasznált (energiatermelés mellett „elégetett”) hányad biztos nem szerepel benne – inkább a deponált részre vonatkozik, amelynek %-os becslésére nem vállalkozom.

– Dr. Belina Károly: Ez az állítás a butaság, képzetlenség iskolapéldája. Ha igaz lenne, akkor a fóliasátrak borítását nem kellene néhány év után cserélni, de kell, mert széttör Vannak olyan anyagok, amelyeknek az élettartama valóban nagyon hosszú, mint például a fenol-aldehid gyanták (bakelitek).

– Dr. Kéki Sándor: A megállapítás inkább hangulatkeltő, tudományosan nem kellően megalapozott.

– Dr. Marossy Kálmán: Ez hangulatkeltő. (Mint valaha, az 1800as években jósolták, hogy a századfordulóra Londonban a földszinti ablakokig ér majd a lótrágya.)

– A környezettudatosságot kívánja erősíteni az a szerző, aki a következőt írta: „Korunk egyik leggyakrabban és legsokoldalúbban használt anyaga a műanyag. Praktikus volta miatt régóta jelen van életünk számos területén, ám sok esetben inkább kényelmi okokból választjuk, nem pedig azért, mert nincs megfelelő s egyben környezetkímélőbb alternatívája. Elegendő, ha az újabb tárgyak megvásárlásakor környezettudatos döntéseket hozunk, s ha lehetőségünk adódik rá, akkor a műanyag alternatíváit választjuk. Ráadásul az alábbi megoldások segítségével nemcsak kevesebb hulladék előállításához járulunk hozzá, de egy évmilliókkal ezelőtt kialakult, elsődleges nyersanyagforrás el-/felhasználását is csökkenthetjük, lassíthatjuk.” Valóban jobban jár az, aki más alternatívát keres? Vajon az emberek eleget hallottak már az intelligens műanyagokról, vagy például a nanotechnológiáról?

– Dr. Pukánszky Béla:Ez is egy újságírói fogás, mondás. Bizonyos dolgokra jók a műanyagok, másokra meg nem. Bizonyos dolgokra csak a műanyagok jók és nincs alternatívájuk. Azt is elfelejti a kedves író, hogy a tárgy más alapanyagból készül, akkor is kell hozzá nyersanyag és energia, a gyártás környezetszennyezéssel jár stb. Lásd életciklus analízis. És persze bizonyos fémekből már most is hiány van és előbb utóbb kőből is az lesz.

– Dr. Belina Károly: Nagyrészt egyetértek a szerzővel, de sokkal
fontosabbnak tartom a helyes felhasználás megtanítását, a hulladékok szelektálását, kezelését és újrahasznosítását. Meg kellene szüntetni a szemétlerakókat, és a szemétfeldolgozást komolyan kellene venni. Úgy gondolom, hogy ezen a területen jelentősen növelni kellene a kutatás-fejlesztési tevékenységet.

– Dr. Kéki Sándor: Támogatandó, hogy ahol lehet, az alternatív anyagokból készült tárgyakat vásároljunk. Meg kell azonban jegyezni, hogy nagyon sok területen a műanyagok nem helyettesíthetők. A műanyagoknak sok esetben előnyösebb fizikai, kémiai és biológiai tulajdonságaik vannak, melyeket például az autóés repülőgépgyártásban, orvos-biológiai területen hasznosítanak.

– Dr. Marossy Kálmán: Erre a kérdésre egyetlen választ adnék. Minden anyagot, tárgyat arra kell használni, amire való! Ne gyártsanak olyan tartós fogyasztási cikket, amit nem lehet javítani és egy év múlva vesznek másikat. A tartós legyen tartós. Nem kell mindent A gyártóknak ne csak nyereségvágya legyen, de felelősségvállalása is.

Nem lehet minden műanyag lebomló, ilyenből nem éri meg szennyvízelvezető csöveket gyártani. Ide tartós anyag kell és a legjobb megoldás ma a PVC, ami a köz- és zöldhiedelemmel ellentétben kiválóan újrahasznosítható (Grieger E. Marossy K.: A PVC és a környezet, Műanyag és Gumi (1992)). A biológiailag bontható műanyagokat is ott, és csak ott kell használni, ahol ennek környezeti előnyei vannak, mert nem megoldható a szelektív begyűjtés. Fedezzük fel újra az elfelejtett cellulóz alapú műanyagokat! Miért kell a fogkefe nyelét polipropilénből, ABSből stb. készíteni? Úgyis eldobjuk! És ami a legfontosabb, szakszerű, de közérthető tájékoztatásra, oktatásra van szükség!

– Dr. Karger-Kocsis József: A „környezettudatosság” fogalmát általánosan kezelik, noha meglehetősen definálatlan és számos félreértelmezésre ad alkalmat, hiszen mindig az aktuális terméket kellene figyelembe Ezen a téren a közvélemény sajtóbeli „féligazságok” kiszolgáltatottja. Azon termékek, amelyeket a műanyagok alkalmazástechnikai lehetőségeinek figyelembevételével terveztek és gyártottak (sajnos nem mindig van így!) nemigen helyettesíthetők alternatív anyagokkal. Erre egyetlen példa: gépjárművek extrúziós fúvással készült üzemanyagtartálya, amelynek a motortérben, karosszériában „fennmaradt” helyre kell bekerülnie.

Végezetül ne feledkezzünk meg arról, hogy az „átkos” tulajdonságok mellett eddig nem  esett  szó  az  „áldásosakról”. Ez utóbbiak felsorolása önmagában hasonló terjedelmű lenne, mint a korábbi válaszok, ezért csak címszavakban néhány: rövid fékútú és nagyobb kopásállóságú gumiabroncsok, légszennyezés csökkentés a több mint 40%-kal könnyebb repülőgépek esetén, intelligens textíliák, öntisztuló és öngyógyuló anyagok és bevonatok, egészségre ártalmatlan fogászati tömítőanyagok, szabályozott gyógyszerleadást biztosító hidrogélek, csontképzést elősegítő, egyedre-szabott implantátumok, felszívódó sebvarrófonál, gáz- és vízvezetékek csövei, villamos vezetékek szigetelése, folyadékkristályos kijelzők és monitorok, korrózióálló betonerősítés, víz- és tetőszigetelés stb. stb.