Napjaink közgondolkodásában egyre fontosabb szerepet kap a környezetvédelem. Mindannyian tapasztaljuk a természetes környezet állapotának romlását. Azok, akik vissza tudnak emlékezni harminc, esetleg negyven vagy ötven évvel ezelőtti állapotokra, több madárra, szélsőségektől mentes időjárásra és kevesebb szemétre emlékeznek. Én is. A szemét elárasztotta világunkat. Bosszantó és elkeserítő, hogy amikor végre találkozni szeretnénk a természettel, kirándulunk, nyaralunk, a szemét ott van velünk mindenhol, az anyaga pedig legtöbbször műanyag. Logikusnak tűnik a következtetés: ha nem lenne műanyag, nem lenne szemét; vagy, ha van is szemét, az bomoljon le magától. Tűnjön el! Vajon azért ragaszkodunk a lebomláshoz, hogy szabadon, lelkiismeretfurdalás nélkül szemetelhessünk? Emberként valóban jogunk van a szabad szemeteléshez?
Az első műanyagokat az elefántcsont (billiárd golyó), teknősbéka páncél helyettesítésre alkották meg a XIX. század végén cellulózból. Az akkori közvélemény dicsőítette az új anyagot, mint ami megvédi a természetet az emberi szükségletek pusztító erőitől. A fő cél ekkoriban a természetes anyagok helyettesítése volt. A XX. századot már a műanyag korának nevezhetjük, az 1900-as évektől egyre újabb és újabb műanyag fajták jöttek létre: 1907 bakelit, 1913 PVC, 1933 polietilén, 1935 nylon (poliamid), 1954 polipropilén. A II. világháború adott jelentős lökést a műanyaggyártásnak, elsősorban a katonai felszerelések terén, de a különböző ipari alkalmazásaiban a mai napig folyamatos és jelentős fejlesztések zajlanak. A műanyag népszerűsége az 1980-as évek végéig töretlen volt, egyre több területen alkalmazták. Különösen nagy népszerűségre tett szert az élelmiszer csomagolásban. A kilencvenes években kerültek előtérbe a műanyag okozta egészségi ártalmak, egyre több műanyagról, adalékról, színező anyagról derült ki, hogy egészségre ártalmas lehet, amit a kutató-fejlesztő munka korrigált, felhasználásának növekedése így töretlenül folyt, folyik tovább.
De mi is a műanyag? És itt eltérnék a szakmai meghatározástól. A műanyag egy metafora. Az életünk tükre, a műanyag mi vagyunk, az életmódunk. Vajon létezhetne-e mai városias életmódunk, fogyasztói társadalmunk műanyag nélkül? A válaszom: NEM. Műanyagra szükségünk van, különösen az élelmiszer csomagolás, az elektronikai termékek, a gépjárműgyártás területén. A műanyag nélkülözhetetlen a megújuló energiatermelésben, a napelemek és szélkerekek gyártásában is, de a csomagolóipar a legfontosabb felhasználó, az előállított műanyag 40%-át dolgozza fel. Ma már az élelmiszer termelés és fogyasztás földrajzilag jelentősen eltávolodott egymástól. A XX. század közepéig Budapest élelmiszerellátását a környező települések biztosították. Ma az élelmiszerek több száz, olykor több ezer kilométert utaznak. A műanyagok legnagyobb előnye, hogy alapvetően semlegesek (inert), bizonyos kombinációik nagyon jó oxigénzáró képességgel rendelkeznek, ez pedig lehetővé teszi az élelmiszerek hosszú eltarthatóságát, messziről történő szállítását. Csak egy példa. Vegyük az uborkát. Meglepő, hogy egy vékony réteg polietilén fóliába csomagolnak minden egyes darabot? Ez nem a gonosz műanyaggyárosok profitja miatt van. Az ok egyszerű: így csomagolva, az oxigéntől elzárva 14 napig is eltartható, egyébként 3-4 nap alatt megromlana. Persze megpróbálhatjuk fólia nélkül is, de könnyen belátható, hogy a gyorsabban romló áru gyakoribb szállítást, több teherautót igényel. Összességében ez nagyobb szén-dioxid kibocsátással jár.
A leglátványosabb és legnagyobb ellenérzést kiváltó jelenség a vízen úszó műanyag, a PET palack. Nemcsak, hogy nem szép látvány, de a napfény hatására a PET degradálódik, kioldódások (acetaldehid, tereftálsav, izoftálsav, antimon) jönnek létre. Mi a megoldás? Legtöbben rávágják: az üveg. Valóban? Lássunk egy példát! Magyarország egyik legnagyobb állatkertjében nem kapható műanyag (PET) palackba csomagolt ásványvíz és üdítő, csak üvegbe csomagolva. Azonban az üveg nem visszaváltható. Egy deciliter műanyag palackba csomagolt ásványvíz bruttó súlya (csomagolást is tartalmaz) 103 g, míg ugyanez üvegbe csomagolva 183 g, így csak az odaszállításhoz 80%-kal több teherautó kell. Csak a szállítása 80%-kal több szén-dioxid kibocsátással jár, mindemellett nem beszéltünk még a szemétszállítás többlet súlyáról, illetve az üveggyártás szén-dioxid többletéről a műanyaghoz képest. Mi történne, ha a jelenlegi csomagolt víz (ásványvíz) fogyasztásunk csomagolására üveget használnánk? Hol állna a kamionsor vége és mennyivel nagyobb lenne a széndioxid kibocsátás? Érdemes végiggondolni ezt a folyamatot is.
A mikroműanyagok bekerülése a táplálékláncba az egyik legnagyobb veszély, amely az élővilágot és a környezetet veszélyezteti. Ez egy komoly és semmiképpen sem megkerülhető probléma. De honnan kerül ki a legtöbb mikroműanyag? Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a fültisztító pálcikákból, a szívószálakból, az eldobott egyszer használatos műanyag eszközökből, a PET palackokból. Legtöbben azt gondolják, hogy ezek radikális betiltása pedig megoldaná a mikroműanyag szennyezés problémáját. Ahhoz, hogy ezt megértsük és orvosolni tudjuk, világosan látni kell, hogy a mikroműanyagok 35%-a ruháinkból származik, 28%-a a kopó gumiabroncsokból, és mindössze 24%-a a városi szemétből. De érdekességként érdemes megemlíteni, hogy a mikroműanyag 2%-a a kozmetikumokból, mosószerekből ered. Mi a megoldás? Vegyünk kevesebb ruhát? Vagy mossunk kevesebbet? Esetleg használjunk és vásároljunk természetes szálakból készült ruhát? Természetesen ki lehet váltani a műanyagot más „lebomló”, „szabadon eldobható” anyagokkal. A laikusok számára ez tűnik a legegyszerűbb megoldásnak. Sőt a környezetvédelmi mozgalmak is ezt támogatják. De, ha visszaemlékeznek az állatkerti ásványvizes üveg példánkra, bizony ez jelentős többlet széndioxid kibocsátással jár. Az American Chemistry Council tanulmányai szerint, a műanyag helyettesítése esetén közel hatszor annyi vízre van szükség, az alternatívák súlya ötször akkora, a globális felmelegedésre gyakorolt hatása az alternatíváknak több mint kétszer akkora.
A műanyag használata és a műanyag nélkülözhetetlensége az életmódunkból, a globális gazdasági berendezkedésből fakad.
A legtöbb ember, amikor a műanyagokra gondol, leginkább azt rója fel, hogy nem bomlik le, nem tűnik el. Ezzel ellentétben van egy illúziónk arról, hogy a lebomló csomagolóanyagok, a papír, az üveg, a fa, a cserép és a természetes anyagokból készült eszközök a környezet károsítása nélkül eltűnnek, lebomlanak. Miért fontos a lebomlás? Csak nem azért, hogy szabadon, lelkiismeretfurdalás nélkül szemetelhessünk?
Mit tehetünk, ha műanyag nélkül akarunk élni?
- Helyettesítjük „lebomló” anyagokkal, felgyorsítva a klímaváltozást.
- Lemondunk jelenlegi életmódunkról, visszatérünk vidékre és megtermeljük az élelmiszereket, a ruházatot … visszalépünk 80-100 évet az időben.
Ha egyik sem tetszik, marad egy megoldás: meg kell tanulunk együtt élni a műanyagokkal, és jól kezelni őket. A jó hír, hogy ez lehetséges, a műanyag-feldolgozók, az iparág készen áll a széleskörű újrahasznosításra, sőt egyenesen hiány van jó minőségű műanyag hulladékból. Talán meglepő, hogy a jó minőségű műanyag hulladékot is importáljuk Nyugat-Európából, elsősorban Németországból, miközben nálunk a deponálókba kerül szemétként. A jól kezelt műanyag hulladék érték. Ezért az javaslom, hogy legyen ez egy új kezdet, tekintsünk a műanyagra úgy, mint szövetségesünkre a globális felmelegedés elleni harcban. Használjuk és hasznosítsuk azon az értéken, amit képvisel.
A műanyaggal történő békés és hatékony együttéléshez a következő lépéseket kell megtennünk:
- A szemetelés azonnali beszüntetése, a szemetelés radikális büntetése.
- Ésszerű felhasználás, átgondolt fogyasztás.
- Homogén anyagszerkezetű csomagolóanyagok tervezése, engedélyezése.
- A műanyag szelektív gyűjtésének kiterjesztése, a főbb műanyag típusok (LDPE, HDPE, PP, PVC, PS, PET) elkülönítése már háztartási szinten is. A lakosság felelőssége, hogy a szelektíven gyűjtött hulladék tisztán, elkülönítve kerüljön a gyűjtőedényekbe. Ehhez társuló képzés, tájékoztatás.
- Olyan szabályozás kidolgozása, amely a hulladékkezelésben résztvevőket ösztönzi, elosztva a megtermelt profitot közöttük.
Ehhez persze tanulnunk kell, meg kell tudnunk különböztetni a különféle műanyagfajtákat, mint ahogy a vasat és az alumíniumot is meg tudjuk különböztetni egymástól. Fel kell vállalni a többlet erőfeszítést, amelyet a személyes hulladékunk kezelése igényel.
Ha mindezt nem tesszük meg, de fenn kívánjuk tartani a jelenlegi életmódunkat, akkor visszatérünk a műanyag előtti időkhöz, a természetes erőforrások, erdők, szántóföldek, vízkészletek féktelen kizsákmányolásához; egyszóval a gyorsuló globális felmelegedéshez.
BŰDY LÁSZLÓ
műanyagipari szakértő
Magyar Műanyagipari Szövetség Elnökségének tagja
