Össze kell kapcsolni az innováció gazdasági, egyetemi és kutatóintézeti szereplőit, hogy minél több ötlet szabadalommá, majd üzletté válhasson, hiszen ez teszi Magyarországot ellenállóvá, ez a jövőképesség záloga – mondta Hankó Balázs az IPAR NAPJAI és az AUTOMOTIVE HUNGARY kiállítások megnyitóján a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban.
Dr. Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára megnyitóbeszédében kiemelte, hogy az ötletek, szabadalmak és az üzletek teszik a magyar gazdaságot ellenállóvá. Kiemelte: az évtized végére 9 ezer főre kívánják növelni az egymillió lakosra jutó kutató-fejlesztők számát az országban a jelenlegi 6 ezerről, 2010-ben 3 ezer volt ez a szám. Jelenleg a GDP 1,6 százalékát, 900 milliárd forintot költ az ország innovációra, ebben is további erősítést terveznek – vetítette előre. Az államtitkár megjegyezte, hogy Magyarország jelenleg a nemzetközi innovációs rangsorban a 34. helyen található, az unióban pedig a 21. Az a cél, hogy 2030-ra világszinten a legjobb 25 közé, Európában pedig a legjobb 10 közé kerüljön az ország – tette hozzá. Rámutatott: megújították a magyar felsőoktatási rendszert, versenyképesebb lett a struktúra, növekszik az autonómia, az intézmények távolabb kerültek az államtól. Azzal folytatta, hogy a hallgatók háromnegyede mára modellt váltott vagy egyházi fenntartású intézménybe jár, továbbá 11 magyar egyetem került a világ legjobb 5 százalékába.
A megújult magyar felsőoktatásba idén 27 százalékkal többen jelentkeztek, ezen belül a műszaki, természettudományi és mérnöki-informatikai területen is átlag feletti volt a jelentkezés – emlékeztetett. Beszélt arról is, hogy szükség van az innovatív vállalkozások számának megduplázására, a szabályozás és az innovátorokra háruló terhek csökkentésére. Fontosnak nevezte továbbá, hogy a kiemelt területeken – digitalizáció, zöld átállás és egészségügy – az állam erősítse a tudományos tevékenységet. Megemlítette azt is, hogy az egész Kárpát-medencére kiterjedő új tudományos parkhálózat fejlesztését tervezik.
Felidézte, hogy az innovációt és a tudományos tevékenységeket a kormány a Neumann János Programon keresztül ösztönzi, az eredmények mérésére egy kilenc pontos javaslatcsomaggal készülnek. Arra is kitért, hogy a mesterséges intelligenciát érdemes célzottan használni a kutatásokban és az oktatásban, nem szabad azonban hagyni, hogy az emberek életét kormányozza.
JUBILEUMI TECHTOGETHER
A Techtogether neve mára összefonódott a HUNGEXPO AUTOMOTIVE HUNGARY szakkiállításával, hiszen hagyományosan ezen a rendezvényen kap helyet a mérnökhallgatók versenye. A Techtogether Automotive Hungary idén a tizedik volt az autopro.hu által szervezett verseny történelmében, tizedik éve szolgálja a mérnökhallgatók fejlődését, tudásának csiszolását és elhelyezkedését a rendezvény.
A verseny 2014. november 5-én indult útjára, a kezdetek óta számos változáson és fejlődésen ment keresztül, de van valami, ami a rendezvény indítása óta megállja a helyét: a szakma jövőbeni reménységei találkoznak egymással és a hazánkban tevékenykedő iparvállalatok képviselőivel.
Az évek során összesen 50 cég és szervezet vett részt a Techtogether Automotive Hungary-n, a szakmai támogatók között mára állandó partnerekké váltak a Gépipari Tudományos Egyesület és a Magyar Gépjárműipari Egyesület (MAGE), de rajtuk kívül számos további vállalat is segítette a versenyt támogatóként, feladatadóként vagy a díjazásban való részvétellel.
A versenyek főszereplői pedig a csapatok és az őket delegáló felsőoktatási intézmények. Tíz év alatt 11 egyetemről érkeztek versenyzők a Techtogether Automotive Hungary megmérettetéseire. Közülük három olyan intézmény van, melyek minden évben neveztek csapatot a versenyre: a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a győri Széchenyi István Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem.