3'
Megjelenés: 2023. augusztus 6.
Szerző: J. Mező Éva Kategória: AktuálisMMSZ hírek

Hajdárné Molnár Elvira maradt az MMSZ elnöke

Nem pihentek az MMSZ elnökségének tagjai a nyár első hónapjaiban sem. Júniusi ülésükön megtartott tisztújításon az elnökség további két évre a korábbi elnököt, Hajdárné Molnár Elvirát bízta meg az MMSZ vezetői feladatainak ellátásával, Tóth Csaba alelnök lemondását követően pedig Madura László, a LEGO senior termelési igazgatója került az elnökségbe. Tóth Csaba felelősségi köre korábban az oktatás és a szemléletformálás volt, ezt mostantól Dr. Toldy Andrea, a BME egyetemi tanára látja el az MMSZ alelnökeként.

Az MMSZ elnöksége véglegesítette on-line adatgyűjtő programját, időközben megtörtént a kérdőívek kiküldése is az MMSZ tagvállalatainak és partnervállalatainak, hogy októberre elkészülhessen a hazai műanyagipar 2022. évi helyzetének értékelése – erről számolt be Farkass Gábor irodaigazgató a júliusi ülésen. A nemzetközi összehasonlításban is kimagasló színvonalú jelentést sokan várják és használják, ezért van szükség arra, hogy azt a megadott határidőre minél több cégvezető visszaküldje feldolgozásra.

Hajdárné Molnár Elvira, a PEMÜ ZRT. elnök-vezérigazgatója 2013 óta látja el az MMSZ elnöki feladait. Megbízatását társadalmi munkában végzi, csakúgy, mint az MMSZ elnökségének és felügyelő bizottságának valamennyi tagja. Az elnökségben 2021 nyarán komoly strukturális változás történt, miután a kihívások felerősítették az érdekképviselet szerepét és a társadalmi felelősségvállalás területén is növekedtek a feladatok. Jelenleg öt alelnök dolgozik az elnökségben, meghatározott felelősségi körökre kaptak megbízást. Munkájukat szakmai munkacsoportok segítik.

A Magyar Műanyagipari Szövetség immár két évtizede gyűjti évente a feldolgozói adatokat és szolgáltat összesített statisztikai eredményeket a szakmai érdeklődők számára. E munka lényege, hogy az adatszolgáltatások révén a leghitelesebb adategyüttes álljon össze a hazai műanyagiparról, az elnökség ennek alapján végezheti eredményesen és hatékonyan az érdekképviseleti munkát az olyan témákban, mint az iparági helyzet pontos bemutatása a törvényhozás felé, támogatási- és pályázati lehetőségek eredményes alakítása, a törvénytervezetek, szabályozások véleményezése. A digitalizáció fejlődése lehetővé teszi az adatgyűjtés korszerűsítését és az elemzések felgyorsítását, valamint tovább növeli az adatbiztonságot, így az elemzést elvégző MMSZ iroda a korábbinál is nagyobb hangsúlyt helyez a beérkezett adatok kezelésére, az eredmények közlésekor mindig csak összesített adatokat tesz közzé, a feldolgozók által szolgáltatott egyedi adatok nem kerülhetnek nyilvánosságra. Az adatgyűjtés összesített eredményeit a POLIMEREK szakmai folyóirat idén is közli.

A Magyar Műanyagipari Szövetség ernyője alatt tavasszal önkéntes projekt indult, amelynek célja az iparág regranulátum igényeinek meghatározása. Felmérésük elsőként a polipropilén területén zárult, az erről készült jelentést mutatta be Bűdy László elnökségi tag: – 10 millió tonna reciklált műanyag felhasználására lesz szükség 2025-től. Egyelőre nincs szó kötelező regranulátum hányadról a SUP palackok kivételével, de 2030-tól már számítani lehet erre, mint kötelező előírásra. Ez azt jelenti, hogy átlagosan 30% regranulátum hányadnak kell lennie minden termékben, vagyis folyamatos, ismételhető minőségű reciklátumra van szükség nagy mennyiségben. Csak Magyarországon ez 200 ezer tonna jó minőségű regranulátum felhasználását jelenti, ami pillanatnyilag nincs meg.

Az elnökség áttekintette az év második felére tervezett programjait is, ezek szerint szeptember 19-20. között a Central European Plastics Meeting 2023 rendezvényén találkoznak a kelet- és közép-európai műanyagipari szakmai szövetségek vezetői, illetve két kapcsolatépítő rendezvény vár még a tagságra, a LEGO nyíregyházi telephelyén, illetve a Wittmann Kft. új székházában.

Készül egy új kiadvány is, amely az MMSZ tagság előnyeit mutatja be, ennek is megtörtént az egyeztetése, végül az elnökség tagjai meghallgatták Bocskor Imre, a felügyelő bizottság tagjának elemzését az MMSZ jövőképéről, amelyben először értékelte az elmúlt időszakban végzett munkát, az aktuális helyzetet, illetve egy stratégia kialakítását, amelynek középpontjában a taglétszám növelése áll. Az előadásban foglaltak végrehajtásához munkabizottság alakult.